Karácsony

Itt a karácsony
Lógnak a faágon
a csillogó díszek
és akasztott emberek
százszámra.
A karácsonyfa alatt
ott van a sok csomag.
Örül a sok gyermek
De a géppisztoly felberreg
s meghalnak.
Életben már csak
Pistike maradt.
Áldja is a napot
Hisz vérszemet kapott
karácsonyra.

A világ legértékesebb anyaga

Csengetés! A pontos idő: 11:15.
Igen-igen! Végre! Az ember már rohant is az ebédlő felé. Nagyon gyorsan odaért, tudta ugyanis, hogy ma mi lesz az ebéd. Elsőnek ért az ajtóhoz. Feltapasztotta a kisdarab plasztikot a kilincs fölé, félrehúzódott egy kissé, és robbantott. Miután eloszlott a füst, elővette szovjet gyártmányú összehajtható hadihajóját, és lerakta a sarokba. Ezáltal rengeteg súlyfeleslegtől szabadult meg, és így sokkal könnyebben mozgott.
Miután hirtelen mozdulattal leteperte a konyhás néniket, és elvégezte mindnapi teendőit, azonnal összekapta nylonzsákjába az aznapi ebédet, és elmenekült.
Sosem találták meg a rendőrök (hiszen a zsebében voltak ők is). Azóta kis világában él a Fidzsi-szigeteken. Néha még telefonálni is szokott kedvenc rádiótelefonján, hogy jöhet a rabszolga lemosni a mercit meg a jachtot. A többi ügyét viszont a személyi titkára intézi. Olajfúrótornyokba fúrófejeket gyárt, sőt, még a NASA-nak is készít az űrhajók borításához ilyen DIÓS-SÜTEMÉNY® nevű anyagot amit serdülőkorában még meg akartak vele etetni.

TV shop

- Jó napot! Jó napot! Mind itt vannak? Hát akkor kezdjük is el mai bemutatónkat, amelyet egyik legjobb barátom – Tom – fog elkezdeni. Szervusz, Tom!
- Halló, Jek, szóval csak az egyik legjobb barátod vagyok, nem a legjobb, mi?
- Áh, ugyan, nem úgy értettem.
- De te most azt mondtad, hogy… és pedig éjszaka nem ezt…
- Kussolj! Inkább mutasd mit hoztál nekünk ma, Tom.
- Hát igen, ma egy egészen új dolgot, mondhatni egy forradalmian új konstrukciót mutatok be Önöknek, az első és egyedüli önjáró, riasztós, teljesen automata koraszülött inkubátort.
- Nahát Tom, ne feszítsd tovább, mutasd inkább rögvest!
- Hát itt volna az Jek, jó mi? Na, és persze itt van egy hagyományos kézi lélegeztető, szaknyelven: pumpa. Hát végezzünk egy tesztet. Hoztunk ide két gyereket, íme, itt vannak a kezemben. (felmutatja a lábuknál lefelé lógva) De ehhez a mutatványhoz kellene egy önkéntes, aki pumpálná nekünk a pumpát. (jelentkezők sora a közönségből) Á! Áh, maga, igen ott, a vörös hajú. Jó napot, mi a neve?
- Andrea.
- Óh, kedves Andrea, mondja… milyen a szexuális élete.
- No, de Tom! (szól közbe Jek)
- Óh, persze. Megtenné nekünk (szól Tom Andreához), hogy „pumpál” nekünk, ahogy csak bír?
- Persze, hogy ige, csak!
- Hát akkor a reklám után visszajövünk…
… Ismét itt vagyunk, már egy órája pumpálunk, és a különbség látható. Az „A” kísérleti példányon jól láthatóak az elszíneződés és a belilulás jelei, amelyet mi csak hullafoltoknak szoktunk nevezni, míg az új inkubátorban a gyerek jól van, és vidáman ütlegeli annak oldalát, amely csupán légzését könnyíti, hanem szakembereink kimutatták, hogy az alhasi és a karizmokat semmilyen más eszköznél jobban erősíti.
- Köszönjük Andrea, most már abbahagyhatja a pumpálást. És mondja, mit szól a teszt eredményéhez?
- Hát tudja én nem vagyok szakember, de a különbség látható és tapintható. Ennek a kísérleti példánynak a bőre rücskös, rideg, míg a másiké már 60C°-on is ragyogóan lágy és selymes.
- És mit gondol, vásárolna ebből a speciális inkubátorból otthonra?
- Óh, persze! Nagyon megtetszett, csak mennyi az ára, ugye…
- Csak 95 dollár és 99 centbe kerül, ami kicsit drágának tűnik, bár ha elmondom, hogy ingyen adunk hozzá egy kalapácsot, egy sebészollót és egy lángvágót, akkor azt fogja mondani, hogy ingyen van!
- Nahát, egy ingyen van! (szól Andrea)
- Hát ennyi volt mai műsorunk kedves vendégeink, a másik csatornán azonban épp most megy az atombonba kontra hidrogénbomba tesztünk. Tartsanak velünk! Köszönjük! No, és telefonáljon…
MOST!

UFO-k a Titanic fölött

Egy ember úszott csavarhúzóval a szájában a kabinok között, és szemlátomást valamit keresett, mivel ide-odanézelődött, néha be-beúszott a kabinokba, megnézve, mi a helyzet.
Az egyik kabinban felkiáltott: Megvan!
Gyorsan beúszott, szájából elővette a csavarhúzót, lemerült a víz alá, majd újra feljött. Majd újra visszamerült, és megint föl, és újra és újra…
Végül az utolsó fölmerülésnél kezében egy 8 megás 32 bites SIM modullal és egy Pentium processzorral tért vissza. Közben összefutott egy-két túlélővel, vagy inkább hullával, akikről csak annyit tudott, hogy nincs náluk VGA-kártya (mivel át is kutatta őket, hiszen nekik már minek, ugye?!).
Aztán fölment a félig száraz lépcsőn, és tovább keresett, mivel kellett neki egy monitor, megy egy billentyűzet. Igaz, még egy ház is kellett volna neki, de mivel úgy látta kevés a hely a mentőcsónakban, inkább megalkudott egy táppal is, bár az már volt neki.
A fedélzeten új taktikát választott, azt mondta az utasoknak: Nézzék ott, ott fönt! UFO-k!!! Nézzék Ott! (és mutatott fölfelé)
A sok utas meg nagy pánikban fölnézett, és ekkor emberünk zsebelt!
Így talált még RAM-ot, meg cache-t, floppyt és töménytelen mennyiségű lemezt (hogy mit nem tart az ember a zsebében?), de sajnos monitor és billentyűzet nem volt.
Ezután azt gondolta: jó lenne lelépni, így aztán megpróbált mentőcsónakot fogni, de miután a harmadik terhes nőt lökte ki a csónakból, és még mindig nem volt elég hely a szajrénak (no meg furcsán is néztek rá), úgy gondolta úszik egy kicsit.
Úszás közben támadtak a legjobb ötletei. Azt kiáltotta: Cápa! Cápa! Jaj a lábam, ááá… És erre az összes vacogó ember hanyatt homlok úszott messze tőle – hátrahagyva számítógép alkatrészeiket, amiket ezután gyerekjáték volt a víz tetejéről lehalászni.
Miután megvolt a kívánt monitor és billentyűzet, úszni kezdett a közeli lakatlan sziget felé.
Amint kiért, gyorsan összerakta a gépet, majd épített magának egy faházat a parti pálmafákból, és boldogan élt, míg meg nem halt…
… ja és az UFO-k? Azok nincsenek.

Juhász Gyula – Anna versek

Nehéz idők voltak. Hogyne lettek volna azok, amikor az utcákon mindenütt Ady Endrék rohangáltak. Ha az ember kinézett az ablakon, akkor mindenütt Adykat látott, és ezt még fokozta az, hogy ha valaki belenézett a tükörbe, akkor ott is Ady Endre nézett vissza rá.
Persze, ha figyelmesen néztünk körül, akkor felfedezhettünk néhány Babits Mihályt is. Ez azonban csak a látszat volt. Ők is Ady Endrék voltak, csak az egyhangúság ellen Babitsnak álcázták magukat.
Ebbe a korba született bele – talán Csernobil előhatásaként – Juhász Gyula, aki egyáltalán nem volt Ady, és nem is álcázta magát. Talán pont ezért történt úgy – mivel kinézték őt az emberek -, hogy beleszeretett egy hölgybe, aki Annának álcázta magát. Ez a szerelem azonban csak egyoldalú volt. Mivel Anna is Ady Endre volt, így valószínű, hogy nem akart homoszexuális kalandba bocsátkozni Juhász Gyulával, akit –gondolhatjuk- megtévesztett az álöltözék. (Persze az is lehet, hogy nem.)
A költő – mert Juhász Gyula az volt (persze ez nem nagy szám, hiszen Ady is ezzel foglalkozott) – mindennek ellenére soha nem adta fel. Még akkor is írta a leveleket, verseket kedveséhez, mikor Ady Endre már meghalt, és az utcákon József Attilák rohangáltak a pályaudvarok felé, hogy a vonatok elé vessék magukat.
Ez a szerelem sokban hasonlított Dante Beatrice iránt tanúsított érzelméhez. (A mai irodalomtörténészeket nagyon foglalkoztatja, hogy vajon Nagy Feró is ilyen vágyakat ébresztett e volna Dante-ban.)
A szerelem azonban mindig elmúlik, és Juhász Gyula is meghalt egyszer, úgyhogy nem éri meg tovább foglalkozni ezzel a témával.

A kis újságáruslány

A kis újságáruslány minden reggel ott állt, és rikkantott a Deák téri aluljáróban, hogy megkeresse a kenyérre valót. Nem nagyon érdekelte, mit kiabál, s hogy mit árul; bár nem tudta elképzelni mi érdekes lehet egy véres gyilkosságban vagy egy családi pofonban, de hát mindegy: ő csak egy kis újságáruslány volt. Nem érdekelte a világ, az álhírek, a pletykák. Ő csak kiabált, nem is figyelve mit mond: „Kettős gyilkosság a metrón”; „Halál a balta alatt” vagy valami ehhez hasonlót.
Ám kezdte észrevenni, hogy az embereket semmi sem érdekli nagyon, hogy ő miről ordibál, de hát ez sem nagyon érdekelte, mert hiszen ő (mint tudjuk) csak egy újságáruslány volt.
Egyszer azonban egy furcsa hírre akadt, miközben keresgélt az ordítanivalók között: „Megkéselték az újságost a Deákon, a tettes sírva vallott.” Nahát, mondja magában, ez ordítanivaló baromság, hát ordította. És hát mit ad Isten (vagy Jehova?) egy embernek ez nem tetszett, és kését a lányba vágta, csak úgy, ahogy azt az újságokban tanítják: lezseren és pókerarccal.
Két hét múlva került ki a kórházból, s addigra már el is fogták a tettest, aki bevallotta bűnét. A lányt dicsfény árasztotta el: Őróla ÍRTAK AZ ÚJSÁGOK! – milyen nagy szó volt ez Kispesten (mert ott lakott), ahol minden ház egyforma szürke és kocka. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy senkiből egyszerre valakivé, egy sajnált és óvott lénnyé, sőt NŐvé lépett elő!
Az újságok megírták kikerülését a kórházból, s exkluzív interjút is csináltak vele, egyszóval népszerű volt. A lány minden nap várta, hogy mit írnak róla, mit kiabáljon, s azokat általában még át is írta, ki is egészítette, hogy mindent tudjanak róla a Deák téri aluljáróban: „Kiengedtek a kórházból!”, „Kártérítést kérek a gyilkostól”.
Ám az újságok is gépek valahol, és a gépek is csak emberek (amelyet már tényleg nehéz elhinni), ami biztos, hogy elfelejtették a kis sztárt, a „nemzet rikkancsát”, „csalogányát”, s nem írtak róla többet.
A hírek helyére visszakerültek az olyan fontos dolgok, mint a molotov-koktéllal gyilkoló szadista” vagy a „mészáros anyagyilkos”, amelyekkel fontosságban nem vetekedhetett hősünk, de azért sajnálta, bár, ő ezt most sem érette, mint eddig mindig, de hiszen mindegy is, hiszen ő csak egy kis újságáruslány.
De azért sajnálta. Vagyis nem is sajnálatot, inkább undort érzet előző és jövőbeni munkájával kapcsolatban. Úgy érezte: ha nem tesz valamit, akkor beszippantja valami, amit ő megint csak nem ért, és nem ismer.
És minthogy mást nem tehetett, felült a mozgólépcsőre, kiment a metró elé, és levetette magát a sínek közé. Bár az elektromossággal nem volt egészen tisztában, de azt tudta (az újságokból ugye), hogy az a biztos út.
Az újságok megírták az esetet.

Agyérelmeszesedés?

Jani bácsi – akinek még mindig nem valósult meg gyermekkori álma, miszerint a 3-as metró végállomása az ő kertjében legyen – kint kapált a tűző napon a 40 fokos forróságban. Kezdett kicsit melege lenni, ezért levette a kucsmáját, de bundacsizmájától és disznóbőr kabátjától semmi pénzért meg nem szabadult volna. Nyolcvanhetedik életét taposta az öreg, az alkohol már elpusztította agya 99,99%-át. Megszomjazott a nagy napsütéstől. Lecsavarta szilvapálinkás hordójának (űrtartalma: 150 liter) kupakját, és ivott belőle egy jóízű kortyot, cirka 10-20 litert. Annyira jól esett neki, hogy észre sem vette, amikor egy űratomtengenalattjáró – oldalán MADE IN VATIKÁN – szállt le a kert végében. Az idegenek elözönlötték az udvart, és rövid időn belül egy űrbázist építettek Jani bácsi telkére. Az öreg akkor tért magához, amikor a kapa éle kicsorbult a bázis titánium ötvözetből készült folyosójának padlóján. – Sebaj – gondolta az öreg, és miután megfente a kapát és a pálinkáshordó aljára nézett, azonnal folytatta a munkáját. Ugyanis minél hamarabb végezni akart vele.

Lencs-e főzelék? (gyerekvers)

Nem szeretem én
A lencse főzeléket,
Sosem köptem még
A Jenőre mindet.

Csak azért nem,
Mert a Jenő gyors és fürge
Elmenekül gyorsan
S itt maradunk ketten:
Én és a lencse.

Kriminális

- Mondja, miért ölte meg a feleségét?
- Én nem akartam. Miért? Meghalt?
- Igen! Azért vagyunk most itt. Tehát mi történt?
- Baleset volt! Szörnyű baleset. Véletlenül kicsúszott az ablakon.
- Véletlenül kicsúszott? Az, az ablak 2 méter magasan van!
- Akkor meg az is lehet, hogy öngyilkos lett és kiugrott.
- A 30x40 centiméteres ablakon? Le volt fűrészelve mindkét keze, hogy kiférjen.
- Hát, biztos levágta magának, hogy ki tudjon ugrani.
- De már halott volt, amikor kiesett. Ásó volt a hátában.
- Igen, igen, éppen az ásómat tisztítgattam otthon, amikor vidáman bejött az ajtón.
- Vidáman? A szemtanuk szerint üvöltve a haját tépve rohant be.
- Nem igaz, csak egy kicsit volt mérges. Mondtam is neki: Anyukám, mondd el kérlek szépen mi a baj, csak előbb várj egy kicsit légy szíves, hogy letegyem az ásót, nehogy véletlenül megsebesítselek vele.
- És akkor, hogy került az ásó a hátába?
- Éppen be akartam állítani a padlórepedésbe az ásót, ugyanis ott szoktam tárolni amikor nem használom. Ekkor a feleségem hirtelen megbotlott.
- És beleesett az ásóba?
- Nem, hanem csak odaesett az ásó éle és a padlórepedés közé.
- És maga véletlenül beleszúrta az ásót?
- Nem, nem. Hihetetlen lélekjelenlétemnek köszönhetően azonnal befejeztem az ásó előremozdítását, nehogy megsérüljön az asszony, de ő fel akart tápászkodni és beleállítódott az ásó a hátába.
- A hegye pedig kijött elől!
- Bizony, éppen akkor éleztem meg.
- Miért? Fel akarta ásni otthon a kertet?
- Pontosan!
- Mi is a maga lakcíme?
- Margit körút 181, 3. emelet 10-es ajtó.

A világ fejlődése

Hétfő volt, délután 5 óra. Unatkoztam, és szórakoztató volt az ablakból látható sok kis hangya rohangálása az utcán. Egyik másik buszra vár, volt aki rohant valahová, és volt aki csak ment céltalanul…
Egyszer csak látom, hogy egy ember „csak úgy magától” hirtelen elbotlik, és lám… meghal. Na, mondom, ez már döfi.
Figyelek tovább, nézek, nézek, és mit látok: ugyanott valaki megint elesik, és holtan zuhan az előző hangyára. Hát ez nem semmi.
Az utca egyébként nem volt forgalmas, ezeken a hangyákon kívül más hangyák nem igazán vetődtek ebbe a járatba, mondván: a végére még senki nem jutott el…
… és csakugyan: egyik a másik után esett össze ugyanott, és már halottak szegélyezték a falakat.
Ekkor jött egy csenevész legény, hosszú lábakkal, és fejére erősített hűtőszekrénnyel. Na, mondom magamban: hát csoda, hogy eddig bírta! De a kritikus ponton, már amikor azt hittem ő is fűbe harap, hírtelen nagyot ugrott előre, és… kicsit előbbre jutva összeesett, hűtővel a fején.
Ettől kezdve minden kis hangya ebbe a járatba jött, látvány a kincset érőhűtőszekrényt, s a nagy haszon reményében nekivágott az útnak…
Hogy mi volt a járat végén? – talán sosem tudjátok meg. (De én tudom, he-he!!!)

Tavaszi ásás

Szép lassan, óvatosan kiemelte a földből az ásójával. Vigyáznia kellett nehogy visszaessen oda ahonnan kibányászta, mert akkor aztán vége. Nem azért szenvedett eddig, hogy most elmásszon.
Azért érdekes állat ez a pajor… de kártékony! Csizmájának kemény talpával rátaposott az ásó lapjára, és így a leendő cserebogár már nem lett leendő, hanem gusztustalan belsőit mutatta az ég felé.
Már kora reggel óta ásta a földet. Tavasz volt, és mivel ősszel nem jutott rá idő, most volt kénytelen megforgatni ezt a barna földet.
Madarak szálltak el a feje felett.
Lassan haladt az öreg. Koros férfi volt, vastag bajusszal az orra alatt, amelyet –ha megpihent – jól megpödört, és köpött egyet. Itt lakott a közelben. A telek pontosan annak a dombnak az egyik oldalán volt, amelynek a túloldalán a Város feküdt. Ő ott lakott, a városban.
Madarak szálltak el a feje felett.
Lenyomta az ásót a földbe, és nyögött egyet. A dereka fájt. Megforgatta a földet, és visszadobta. Újra lenyomta az ásót, és újra nyögött egyet. Szintén a dereka fájt. Így ment ez egész nap. Ásott és fájt a dereka. Nem baj – gondolta. Be kellett fejeznie ezt a munkát, holnap már más dolga lesz.
Madarak szálltak el a feje felett.
Közeledett a dél. Lassan itt lesz az ebédidő. Már éhes volt, és nagyon-nagyon vágyott egy kis pulykahúsra. Szépen kirántva és fokhagymával bekenve… De még hátra volt egy jó nagy darab föld, amit ebédig fel kellett ásnia. Belegyorsított. Sűrűbben nyomta az ásót, és sűrűbben nyögött. Eltaposott újabb két férget, örömét lelte benne.
Bombázók szálltak el a feje felett.
Légi bemutató –gondolta. – Mindig itt szoktak repkedni.
Lenyomta az ásót, de nyögését furcsa durranások nyomták el. Mintha robbanások lettek volna. Ez kizökkentette a férfit a ritmusból. Félre értés ne essék, nem a robbanáson lepődött meg, hanem, hogy nem hallotta saját nyögését. Ezért nyögött egyet csak úgy bele a nagy levegőbe, de az újabb furcsa hangok nyomták el. Mintha megint robbantak volna valamik, és utánuk mintha összedűltek volna valamik. Néhány sikolyt is hallott, és furcsa berregést, meg szirénát. Dühös volt, hogy mindez elnyomja az ő nyögését. Aztán füstöt látott. Ez gusztustalan – rémlett fel benne. – Tűzrakási tilalom van. Hogy milyen emberek vannak.
Végül csend lett. Még sokáig fülelt és várt, hátha az egész újra elkezdődik, de a táj csendben maradt.
Felsóhajtott és köpött egyet, persze csak miután megpödörte a bajszát. Nyögött egyet – csak úgy minden fizikai indok nélkül – és folytatta az ásást. Igencsak sietnie kellett, mert már sötétedett, és még jó nagy adag földterület hátra volt a napi tervből, vagyis hogy az egész telek fel legyen túrva.
Madarak szálltak el feje felett.
Estére befejezte. Nehezen és dupla annyi munkával, de befejezte. Gyönyörű volt így a kert. Büszke volt magára. A déli incidensen ugyan még mindig mérgelődött egy kicsit, de tudta, hogy mire hazaér, elfelejti az egészet.
Madarak szálltak el feje felett.
Helyére rakta az ásót, és hazaindult. Megmászta a dombot, és legyalogolt a városba. Másnap megmetszette a fákat. Semmi nem tűnt fel neki.

A cseresznyefák rejtélye

Amikor megérett a cseresznye B-luskát anyukája kiküldte a kertbe cseresznyét szedni. B-luska azonnal hozzálátott a feladat elvégzéséhez. Heves mozdulattal vetődött ki tolókocsijából, és máris hason fekve találta magát a földön. Fejlett nyakizmainak igénybevételével fejét előre-hátra mozgatva próbálta előrébb húzni magát. Szegénynek ugyanis tőből hiányzott mindkét keze és lába (meg még más is, de az most nem fontos). „Nemsokára” odaért a cseresznyelelőhelyhez. Fel nem tudott mászni, ezért fejével kezdte ütni a fa törzsét. A gyümölcs viszont nem hullott. B-luska feje enyhén eldeformálódott, néha még a vér is fröcskölt belőle. B-luska azonban rendületlenül fejelgette a fát, olyannyira , hogy a fán tanyázó elefántcsorda (akik szemszínük miatt szoktak ott elbújni) lepottyant a földre, de cseresznye egy szem se. Ez még nem is lett volna baj, de B-luska egyre jobban döngette a fát. A tudósok szerint mintegy 10000 esztendővel ezelőtt kipusztult faj, a gyapjas mamut, utolsó élő példányai is lehullottak a fáról. Aztán a dinoszauruszok valaha létező összes fajtája következett, majd pedig kardfogú tigrisek és az összes valaha létező mindenfajta állatok. A lények ellepték a földet és mindent eltiportak. B-luskát is.
Volt egyáltalán cseresznye a fán? Ez örök rejtély marad.

"Milyen különös"

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember mindig csak bent kuksolt a jó öreg toronyórában, s olvasgatott, meg kódexet másolt, na és néha vendégül látta a betérő lovagurakat, akik a hosszú háborúból tértek meg, a kannibál hitetlenek ellen.
Na, persze, hogyha semmi ilyesmi (mármint a fent említett dolgok valamelyike) nem történt, emberünk szívesen bambult a TV elé, sőt, saját kis számítógépével is szívesen játszott, na, de ezt hagyjuk.
Egyszer aztán, emberünk – akit nevezzünk Jancsikának – úgy gondolta: jó lenne már kimerészkednie a jó öreg toronyszobából”, meg aztán, hogy: „jó lenne megfürdeni”, na meg, hogy: „kezdődik a Dallas, de jó volna nézni”. Hát igen, emberünket igen sok dolog foglalkoztatta, aztán inkább – miután megnézte a Dallast – úgy döntött, mégis megnézi magának azt a világot.
Kimerészkedett hát, és elindult, gondolván: „megkerülöm a földet”. Ment, mendegélt; s egyszer csak találkozott egy öregasszonnyal, aki hátán nagy csomag rőzsét cipelt, görnyedt kezében vasvillát vitt, és övtáskájában GSM mobiltelefont hordott.
„Milyen különös…” gondolta János, és továbbállt.
Ment, s továbbment, és látott egy fiút, meg egy lányt, amint annyira veszekedtek, hogy egymás fejéhez nagy fadarabokat vagdostak. Gondolta János: „Ez is különös”.
Tovább mendegélt, és látott egy keresztre szögezett embert, s körülötte sok másikat, akik csak sírtak, sírtak, de nem segítettek neki, így ismét csak azt gondolta: „milyen különös ez”.
Aztán továbbment, és látott magas házakat, felhőkarcolókat, amelyekben sok ember lakott, és úgy hullottak ki, mint a legyek a lámpásnál, s látott keményfejű agyatlan embereket, akik a fejüket a sziklába verték, meg egy hülye királyt, aki ló helyett gyalog járt, és a szolgája egy tökkel dobogott a ló helyett, meg látott autókat és repülőket, nőket és gyerekeket, és egyre jobban azt gondolta: „milyen különös mindez”.
Aztán egyszer, amikor megkerülte a földet, hazatért, leült, s mivel nem jöttek lovagok, és jobb dolga nem akadt, bekapcsolta a tévét, és nézte a Dallas összes addig vetített epizódját – merthogy, amíg a világot kerülte a videója felvette neki. Csak nézte, nézte és azt gondolta: „milyen különös ez”.
S ekkor megálltak a gondolatai, felpattant, lekapcsolta a tévét, tollat ragadott, és írni kezdett. Írt görnyedő GSM-es nénikről, veszekedő óriásokról, cipekedő emberekről, hülye királyokról, meg ehhez hasonlókról…

Tömeg Termékek Boltja (TT Shop)

- Jó napot, kedves nézőink! Egyfolytában járjuk a világot, hogy hétről-hétre újabb ötletes találmányokkal jelentkezhessünk. Legújabb termékünk ez a hiperszonikus ultramodern műanyagdarabka. (felmutat egy kb. 10 cm-es, hosszúkás, fekete műanyagot) Na, mit szólnak hozzá? (a fizetett közönség eszeveszettül tapsol és mosolyog) Elmondom mi mindent tud ez a csodálatos eszköz. Először is adunk hozzá egy teleszkópos dzsungelvágó kést, amely „Nyílj ki kés!” parancsszóra nyílik. A kés pengéje pontosan ugyanabból az anyagból készült, amelyből az űrhajók külső borítását csinálják. Nem hiszik? Bizonyíték kell? Tessék! A kés első példányához a Challengerből spórolták ki az alapanyagot. Nekem ez a legjobb bizonyíték! Nézzék! Még a porcelántányérokkal is könnyedén megbirkózik. (porcelántányérokat vág ketté a késsel) Sőt! Embert is problémamentesen lehet vele öldösni. És adunk hozzá egy 30 méter hosszú 20 méter széles fóliát, hogy az áldozat vére ne csöpögjön a padlóra. Ez az előzetes tesztek alapján 112 főre elegendő. Aztán adunk hozzá egy késélezőt. A legújabb gyártmány. Még a vasfűrészt is meg lehet fenni rajta. Most biztos sokan gondolják magukban: Ugyan, ezt már a régi késélező is tudta. Ezzel viszont már láncfűrészt is lehet élezni. Megkérdeztünk az utcán egy járókelőt, mi a véleménye róla.
(csuklyás ember, láncfűrészéről csöpög a vér)
- Marhára baró! Megélezem vele a láncfűrészemet, és így sokkal hatékonyabban irthatom az ártatlanokat. Biztosan veszek belőle.
- Megkérdeztünk egy szakértőt, hogy mi a véleménye.
(szakértő bejön)
- Az új késélező használatával 200%-al növekedett a láncfűrészes gyilkosságok száma.
- Köszönjük a szakvéleményt. Továbbá adunk hozzá egy hagyományos festőecsetet és egy jó tanácsot is: festés közben végezzünk bodybuilding gyakorlatokat és szedjünk NEROBOLT. Így sokkal hatékonyabban fejleszthetjük izmainkat.

Rendeljék meg! Mindössze 12990Ft!
Név: Hiperszonikus Ultramodern Műanyagdarabka

Figyelem: Vigyázat hamisítják, az eredeti csak nálunk kapható, utcai árusok nem árusíthatják.

Magyar óra a hétköznapokban

M.I. totál be volt lőve. Valahogy úgy nézett ki, mint egy kicsavart felmosórongy a partvis végén. Hogy honnan indult, arra már sehogy sem tudott visszaemlékezni, és csak most, hogy itt állt azt iskola előtt, jött rá – ki tudja, hogy tájékozódik a gondolat sűrű ködben és felhők között -, hogy dolgozni jött. Valaki megmutatta neki merre van a terme, és harmadik próbálkozásra sikerült is eltalálnia az ajtónyílást úgy, hogy egyenesen az asztalra zuhant. Rohadtul fájt a feje, és valami régi mondat úszott be ópium áztatta agyába; egy filmben hallotta, pontosabban diákoktól hallotta a folyosón, miközben arról a filmről beszélgettek: „Én nem szennyezem a testem ilyen vegyi anyagokkal.” Cseszd meg – gondolta, de ez nála annyit jelentett: Kérem a házi a feladatot. Az osztály pedig bambán nézett – mert tényleg nem volt HF. De M.I.-nek ez már sok volt. Az agya majd szétrobban! Így mindenkinek beírt egy egyest nyugtatóként, amely nem hatott, így még további kettőt odaírt mindenkinek. Most már jobb volt… És észrevette B.Z.-t, így feljebb húzta miniszoknyáját, és láthatóbbá váltak lábai, amelyekből vagy egy centire kidudorodtak a visszerek. Egyébként az egész teremben szellőztettek, mert M.I. természetes parfümjét senki nem bírta ki, csak B.G., aki vadul figyelte a zöld foltokat M.I. hajlataiban. Aztán kicsöngettek, és M.I. túlesve legújabb román népmeséjén újabb adagért futott irodájába.

Tanuláság: Ne kábítózz, és kerüld a román magyartanárokat!

Nyúl?!

- Jó estét kívánok a kedves nézőknek, és az itt helyet foglaló közönségnek, akik nem voltak olyan lusták – mint Önök ott a TV készülékek előtt -, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak, és megvegyék az igen drága jegyet. Mindegy, úgysem fognak látni semmit. A mai témánk… Nem is. Inkább újra kezdem. Mai első vendégem Józsibácsi… Hé, fiúk legközelebb külön írjátok a súgótáblán… Az oroszlánszelídítő, Józsibácsi!
(Felgyullad a taps tábla, és óriási füst és oroszlánüvöltések között bejön Józsibácsi. Fél karja, fél lába hiányzik, egyik szemén még véres kötés látható.)
- Józsibácsi! (taps és a műsorvezető hülye vigyora) Ha jól tudom, Józsibácsi, Ön oroszlánokat szelídít.
- Óh! Ez tévedés. Én nyulakat szelídítek.
- Tessék???
- Mindenkinek azt mondom, hogy oroszlánt szelídítek, mert az, az állat az emberek szemében egy félelmetes jószág. Pedig szelíd, mint az őzike vagy a fehércápa. Bezzeg a nyúl…
- Már, hogy érti mindezt? Azt akarja bemesélni nekünk, hogy a nyúltól jobban féljünk, mint az oroszlántól?
- Ez az igazság. Ráadásul itt nagyobb veszélyben vagyunk, mert az oroszlán az itt nincs, csak Afrikában, nyúl azonban van.
- De Józsibácsi, kérem, ne nevettesse ki magát!
- Mit gondol milyen állat tépte le a karomat és a lábamat?
- Oroszlán?
- Hülye! Nyúl volt. Érti? Nyúl!
- Na, ne! És a szemét is az nyomta ki? Hahaha! (taps)
- Nem. Azt késsel szúrtam ki, amikor villát kerestem, hogy egyek valamit. De látom, Ön nem nekem.
- Már ne haragudjon, de ez az egész nevetséges.
- Hozassák be a nyulat! Majd én bebizonyítom! (behozzák a nyulat, Józsibácsi ölébe rakják, simogatja) Egyébként nem látta a Gyaloggalopp című filmet?
- De hisz az egy mese!
- Az a valóság! Minden ugyanúgy történt, ahogy filmben látta.
- Téved! Hát nem ért? Én is ott voltam. Én vagyok az egyetlen, akit akkor nem vittek el a rendőrök. Sikerült ugyanis meglógnom… A francba, elszóltam magam! (rendőrök viszik ki)
- Hát ez a pasas teljesen hülye. Remélem jól szor… (soha nem tudta befejezni ezt a mondatát, és többé már bele sem kezdett, mert az ott maradt nyúl átharapta a torkát)

Atlantai közvetítés

Hajrá Nyuszika! Gyerünk Nyuszika! Már csak ötven méter van hátra, és Nyuszika több, mint egy karcsapással vezet. Már csak negyven! Most már biztos a győzelem! Már senki nem veheti el Nyuszikától a győzelmet. Vagy mégis?! Óh, nem! A Vadász lelőtte… De ott van még Őzike! Hajrá Őzike! Gyerünk! Már csak harmincöt méter! Harmincnégy! Harminchárom! Harminckettő! Jaj! Nem! A Vadász őt is lelőtte. Vaddisznócska gyerünk! De már késő… Ő is áldozatául esett a Vadásznak. Tessék? Igen! Visszatértek a remények. Ott úszik Patkányka! Gyerünk Patkány! Már csak húsz méter van hátra! Tizenöt! Tíz! Tiéd a győzelem Patkányka! Ezt már senki sem veheti el tőled! És……. Igen! Patkány a célban! Bent van! Ott látom Patkány mosolygó arcát! Hát ilyen nincs! Hát ilyen nincs, és mégis van! Hát ez fantasztikus! Úristen! Hát ilyen nincs! Hát ilyen nincs, és mégis van! Hát ez fantasztikus! Úristen!

Bűneset

Ember rémülten telefonál be a rendőrségre.
- Halló, rendőrség? Egy bűnesetet szeretnék bejelenteni.
- Igen, itt a rendőrfőnök beszél! Hallgatom, uram.
- Éppen szendvicset akartam csinálni magamnak, amikor észrevettem, hogy egy lemészárolt család van belesütve a kenyérbe.
- Értem, uram. Tudja, tökéletesen megértem a problémáját, de kérem Ön is értsen meg engem! Drága keresztapám – isten nyugosztalja szegényt – mindig arra tanított, hogy ne rontsuk el a beton minőségét holmi halottakkal. Viszonthallásra! Remélem, megért engem.

Húsüzletben

Egy férfi bemegy a húsüzletbe:
- Jó napot kívánok! Egy kiló marhacombot kérek.
A hentes ingerülten ráordít:
- Várjon egy kicsit! Nem látja, hogy éppen maszturbálok?
- De uram, ez undorító! Maga perverz!
- Kussoljon! Nem tudom csinálni, ha zavarnak!
- Hogy van bőr a képén? Maga disznó!
- Csönd legyen, vagy eltakarodik!
- Micsoda bánásmód ez?! Szolgálja ki a vevőket! Felháborító!
- Mi az? Ideges? Jöjjön és csináljuk együtt! Ez majd megnyugtatja!
- Na, végre! Azt hittem, már sosem kér meg rá, hogy magával tartsak – válaszolja elégedetten az ember, és már megy is.

Riport a jövőben

- Üdv mindenkinek innen a XXI. századból a Gusztustalan Undorító Hányásra Ingerlő XX. század című műsorunkban. Mai adásunkban egy igen veszélyes járványról lesz szó, amely abban a genyva XX. században jelentkezett, és sajnos a mi fantasztikus és csodálatos korunknak kell gondoskodnia ennek a büdös múlt századi betegségnek az utolsó hordozóiról és még élő betegeiről. Ezeket az embereket a mi eszményi korunk szanatóriumaiba zárta és gondosan vigyázz arra, hogy e letűnt, mocskos és koszos kor utolsó egyedei meg ne fertőzhessék tiszta korszakunkat. A betegség tehát, amelyről itt szó lesz: a diszkó. Beszólítom beszélgető partneremet, Tökös Sanyát, akit az Állami Múltszázad Törlő Intézmény szállított rendelkezésünkre. Ezennel is köszönet nekik. Kérem, hozzák be azt az őskövületet!
(Bejön egy 97 éves, zseléhajú – már ami marad még -, villogó ruhájú, bunkó orrú bakancsot viselő férfi.)
- Csá!
- Mint láthatják, ez a tahó állat egy rég letűnt pofátlan és kulturálatlan köszönési formát használt.
- Na, mi van? (közben furcsán rángatódzik)
- Kérem, magyarázza el nekünk mi az a diszkó!
- Baszd meg! De fasz vagy! Ilyen tahót, még ezt sem tudja. Az egy kurva jó hely, ahol kurva jó zene szól.
- Lefordítom mai nézőinknek: Diszkónak nevezték a múlt században azt az épületet, amit a XX. század végén a fiatalok többsége szórakozó helynek nevezett, és ahová minden pénteken és vasárnap zenének nevezett basszus dörömbölésre rángatózni járt.
- Mi bajod van, faszfej?
- Mit csináltak ott?
- Hát ez az, baszd meg, nagyon jó hely volt. Te, baszd meg, bementünk oda, baszd meg, és, baszd meg, kurva jól el voltunk.
- Ez azt jelenti kedves nézőink, hogy miután drága pénzért bementek a fiatalok a diszkóba, rengeteg pénz kifizetve részegre – vagyis a megengedett alkohol határ felettire – itták magukat, és a mára már véglegesen kiveszet serkentő tabletták - úgynevezett kábítószer - hatása alatt eltöltötték az éjszakát, bömbölő zenét hallgatva, és arra rángatózva.
- Maga egy faszfej! Egy állat!
- És mondja, igaz, hogy sok fiatal leány ott vesztette el a szüzességét?
- Jaj, az volt ám az igazi. Akkor még ment a kúrás! Bementünk a fiúkkal a diszkóba – a Józsi, meg a Petya azóta már meghaltak, hogy basszák meg -, aztán ott felcsíptük a sok hülye fiatal tyúkot, és a klotyón úgy megbasztuk őket, hogy majd szétdurrant a pinájuk.
- Ez azt jelenti, hogy igaz.
- Ne pofázz, te tetű!
- És volt hátránya ennek a betegségnek?
- Hát, baszd meg, volt. Mikor pénteken meg akartam nézni a Dallast, soha nem tudtam, mert diszkóba kellett mennem. Minél jobban meg akartam nézni magamnak azt a hülye Jockey-t, azt mondták mások, hogy kurva jó fej – nem tehettem, mert a lábam a diszkóba vitt.
- Hogy megértsék Önök is, kényszerré vált a diszkó. Olyan lett, mint a múltkori adásunkban megtárgyalt évező szerek.
- Ez egy állat.
- Köszönjük, mára talán ennyi elég is lesz a múlt századból. A viszont látásra! Remélem velünk tartanak legközelebb is. Jelszó: Le a XX. századdal!

Áriaest

Isten hozta önöket itt az operaházba, a már hagyománnyá vált áriaesten. Köszöntsék hát szeretettel első és egyetlen fellépőnket: Adolf Hitler 5 éves kisfiút.
(egy szőke, kékszemű német kisfiú bejön, megáll a színpad közepén, úgy 30-40 percig, majd kimegy)

Rosszcsont

Egy anyuka, hathetes kisfiával a babakocsiban, sétál a városban. Egyszer csak bemegy vásárolni egy üzletbe. A babakocsit kint hagyja.
A csecsemő kiszáll a babakocsiból, és megállít egy járókelőt:
- Ne haragudjon a zavarásért, de nem tudná megmondani mennyi az idő?
A járókelő rendkívül megijed a beszélő és két lábón járó csecsemő láttán és nyomban szörnyethal.
A kisbaba nem érti a dolgot, és tovább kérdezősködik:
- Mennyi az idő? Mennyi az idő?
Néhány perc múlva már 20-25 halott fekszik a földön. Véletlenül éppen arra repül Superman. Először ő is nagyon megijed és majdnem meghal, de aztán inkább mégsem.
- Mi történt itt? – kérdezi.
- Csak úgy meghaltak! – válaszolja a bébi.
- Biztosan tőled ijedtek meg. Tudod, ilyen idős korban még egyetlen csecsemő sem tud járni és beszélni.
- Jaj! Akkor szíves elnézését kérem! – mondja a csecsemő, és visszamegy a babakocsiba.
Superman gyorsan elássa egy fa tövébe a hullákat, és mire az anyuka kijön a boltból már el is repül.
Az anyuka pedig tovább sétálgat a városban.
Kisfiát pedig ott tolja a babakocsiban.

A világ legokosabb embere

- Örömmel köszöntöm Önöket, kedves ittlévők és kedves TV nézők – akik otthon ülnek a televíziókészülékek előtt, és talán pattogatott kukoricát, sós szotyolát és pirított mogyorót rágcsálnak, és talán arra gondolnak, hogy milyen szép vagy csúnya az élet, meg, hogy mit vásároljanak holnap a közértben, és, hogy a hétvégén elmenjenek-e kirándulni a hegyekbe, de nem tudják, hogy süt-e majd vagy esik, mert rossz lesz az idő, akkor kénytelenek otthon ülni, viszont az eső jó tesz az idei termésnek, és, hogy…
Kintről beszól egy hang: - Jól van, elég lesz!
- Jaj, elnézést, kicsit belemerültem a dologba. Még egyszer bocsánatot kérek! Szóval mai műsorunkban… Bocsánat! Most jut eszembe, az előbb pirított szotyolát és sós mogyorót akartam mondani. Tehát pirított szotyolát és sós mogyorót rágcsálnak, és talán arra gondolnak, hogy szép vagy csúnya az élet, meg, hogy mit vásároljanak…
- Jó-jó! Most már tényleg elég! A lényegre!
- Igen, igen. Bocsánat! Mai shownkban a világ legokosabb emberével ismerkedhetünk meg! Üdvözöljük Önt, Világ Legokosabb Embere!
- Jó napot kívnok!
--Ön ugye mindent ki tud számolni?
- Aha!
- Kérdezhetek egyet?
- Aha!
- Mennyi köbgyök pí?
- Egyegésznégyhatnégyötkilencegynyolcnyolcnyolc…
- Jól van! Elég lesz, jó?
- Aha!
- Kérdezhetek még?
- Aha!
- Mennyi tangens nyolcvanhat?
- Tinennégyegészháromnullanullahathathatkettőhat.
- Pontosan! Ez zseniális! Hogy csinálja?
- De hiszen maga mondta, hogy tanuljam be ezt a két számot. Két hétig szenvedtem vele, de most már egész jól megy. Egyegésznégyhatnégyötkilencegynyolcnyolcnyolc. Tinennégyegészháromnullanullahathathatkettőhat.
- Mi van, megőrült? A kurva anyját magának! Miért nem azt mondja, amit a próbán megbeszéltünk?
- Én soha nem szoktam hazudni!
- Tényleg?
- Na, jó! Csak ritkán!
- Bassza meg!

Internet nélkül is megy!!!!

Az apa már vagy egy hete nem beszélt fiával, s most rászánta magát, hogy bemegy hozz.
A fia éppen (mint már két hete) a számítógépet babrálta.
- Hogy vagy fiam? – kérdezte az apa az csak úgy közhelyszerűen.
A gyerek az új komputere felé fordult, amelynek típusa teljesen érdektelen. (Egyébként egy DX4-es 120 MHz-es 8 Mbyte RAM-al és 16 GB winchesterrel, CD-ROM-mal és SoundBlaster Pro hangkártyával)
Azonnal beindul a kedvenc új operációs rendszere a Windows 95, és máris nekilátott a mélyen szántó tudományos munkához:
A START menüből elindította a Control Panelt, abban kiválasztotta az Add Hardware ikont, és analizálta az új vendégét, amely PnP kompatibilis volt. Ezután átlépett egy másik taszkra az ALT+TAB különösen kedvelt billentyűkombinációval. Beállította a képernyővédőt, majd a hátteret és a betűtípusokat. Ezután elindította majd bezárta az Excel 95 ablakát, utána újrakonfigurálta az egérvezérlőt, és elindította a WordPad szövegszerkesztőt, amely felszólítására regisztrálta magát saját modemjével, és behívta a „Hogy vagy fiam?.doc” fájlt. A szöveget átformázta, majd kinyomtatta az új HP Laserjet Color nyomtatón (jó választás vol, mi?), és odaadta az apjának.
- Köszönöm, fiam! – mondta az apa ledöbbenve, és kifordult a szobából. Utolsó erejével még szétnyitotta a lapot, amelyet a digitális vezérlésű soros/párhuzamos portra köthető lap-félbehajtogató berendezés hajtott félbe.
- Kösz, jól vagyok, apa! – olvasta a lapon.
- Hát, igen, az apja fia! – gondolta magában a büszke apa.

Derrick felügyelő – Halál a parkban

Egy verőfényes májusi reggelen egy szemüveges középkorú ember kocogott a Vöröscsillag parkon keresztül. Azonban az élet nem túl kíméletes, ezért találkozott Salinkovics elvtárssal.
Először nagyon megörült neki, de utána rögtön összeesett, amikor az aknavető letépte a fejét.
A rendőrök gyorsan kiszálltak a helyszínre. Először az őrsön nagy sietséggel megették a reggeli szendvicseiket és megitták a kávéjukat is. Utána rögtön indultak is.
A rendőrségi autó lefékezett a Vöröscsillag mozi előtt.
Miután megnézték kedvenc filmjüket átmentek az úttesten a mozival szemben lévő parkba. Bár közben hármat közülük elütött egy kamion, ők mégis megállíthatatlanul – mint a vérbeli rendőrök – masíroztak a bűntett helyszínére.
Salinkovics elvtárs szörnyen zokogott a holttest fölött.
- Mi történt? - kérdezte Derrick felügyelő.
- Véletlen balesett volt, az ügy lezárva – válaszolta a párttitkár.
- Nekem valami gyanús ebben a balesetben.
- Futás közben elcsúszott, mindenkivel előfordulhat. Tegnap Malinko elvtárs, tegnapelőtt Basinov elvtárs előtte Tirinko elvtárs azelőtt meg Dorinyov elvtárs meg…
- Jól van, jól van, ne sírjon már annyira! – nyugtatta a főfelügyelő a kommunista pártelnököt.
- Mind jó barátaim voltak.
- Nem találja furcsának, hogy Ön mindig itt volt a gyilkosságoknál? – kérdezte Derrick, és mint azt a mozifilmben látta, fel akarta tenni a szemüvegét, de nem sikerült. A bal szemét viszont sikeresen kinyomta vele.
- Én minden reggel itt szoktam gyakorolni az aknavetőmmel. Csak nem engem vádol?
- De igen. Azzal vádolom, hogy maga lelőtte a többi párttagot.
- Figyelmeztetem, hogy nagyon meg fogja ütni a bokáját, maga szemét német.
- Micsoda?! – üvöltött Derrick felügyelő – Fenyeget? Letartóztatom magát Salinovics elvtárs a párttagok meggyilkolásáért…
Nem tudta továbbmondani, mert a párttitkár beléfojtotta a szót. Salinovics meghúzta a ravaszt, a felügyelő fejét pedig a falevelekről kellett lekapargatni.
A párttitkár pedig kocogott tovább, mintha misem történt volna.
Nagyon szerette a kora reggeli kocogásokat.

5 jelent a Német órákról - Epilógus

4.B osztály: (közösen) Nincs tehetségünk a nyelvtanuláshoz; átlagos képességű emberek rövidebb idő alatt megtanulnak szanszkritul, mint amennyi nekünk egy német szótár megtanulásához.

5 jelent a Német órákról - 5. jelenet

Némettanár: Mit fog csinálni a következő órán?
Tanuló: Egy óriási német dolgozatot írok
Némettanár: Mind ezt miért?
Tanuló: Ezt az áldozatot a hazámért, a császárért és azon diáktársaimért, akik már megírták ezt a dolgozatot hozom.
Némettanár: Helyes! Tehát megírja a dolgozatot!
Tanuló: Igen!
Némettanár: Nézzük csak, miért nem írt dolgozatot?
Tanuló: Már tizenkétszer megúsztam.
Némettanár: Tessék?
Tanuló: Igen! Büszke vagyok arra, hogy a szövetséges haderők legtöbb német támadást visszavert katonája vagyok.
Némettanár: Lássuk csak a kartonját. Azt mondja: Először hasfájásra panaszkodva hazatért.
Tanuló: Igen. Abban az időben igen gyenge volt a gyomrom.
Némettanár: Másodszor hascsikarás gyanúja miatt elhagyta az épületet. Harmadszor hasi zörejek okozta furcsa látásmód miatt nem tudott írni. Negyedszer elhagyta német könyvét.
Tanuló: Jaj! Most jön az elhagyós korszakom. Ezt a részt imádom a legjobban.
Némettanár: Ötödször, a megkerült könyveket ismét elhagyta. Hatodszor írószerszám hiányában elküldték, és nem került elő. Hetedszer újra jelentkező gyomorproblémák miatt fel lett mentve.
Tanuló: Ez szerintem a kilencedik volt…
Némettanár: Nyolcadszor nem találta a némettermet. Kilencedszer a németterem nem találta meg őt. Tizedszer ismét elvesztette a némettermet.
Tanuló: Soha nem volt jó a tájékozódó képességem.
Némettanár: Tizenegyedszer a rossz látásviszonyok miatt visszatér a könyvtárba. Tizenkettedszer Molnár tanárnőnél volt. Szép lista.
Tanuló: Ugye! Nekem is tetszik.
Némettanár: De most biztosan megírja a dolgozatot.
Tanuló: Nem hiszem.
Némettanár: Már miért?
Tanuló: Mert én sokkal magasabb vagyok, mint a tanárnő. Meg különben is, ha egyest akar adni, nem kell ahhoz dolgozatot íratni….

5 jelent a Német órákról - 4. jelent

Tanulók: Kész, nem bírjuk tovább! Sztrájkolunk!
Német tanár: De hát, mi történik itt? Ti azért vagytok itt, hogy tanuljatok, és egy átlagos képességű ember…
Tanuló1: De mi csak arra teszünk célzást, amolyan fél demokratikusan – hiszen mi megszavaztuk, a tanárnő meg nem számít – hogy unjuk az órát. És szeretnénk feltenni a tanárnőnek egy kérdést.
Némettanár: Hogy miről van itt szó?
Tanuló2: A kedves diáktársam arra próbált kilyukadni, azt próbálta bemutatni, fényt próbált gyújtani a sötét szobában oly módon, hogy fel akart tenni egy kérdést.
Némettanár: Tessék?
Tanuló3: Tehát arra gondoltunk, hogy egy ilyen bizonyos kíváncsi hangsúlyú mondattal ruháznánk fel a tanárnőt, és időrendben úgy képzeljük, hogy előbb tennénk fel mi a kérdést, és kronológiailag utána reflektálna a tanárnő számunkra. Vagyis előbb mi kérdeznénk, és egy kis időeltolódással a tanárnő válaszolna rá. Tehát, hogy érthetőbb legyen, egy bizonyos adathalmaz újdonsült boldog tulajdonosává szeretnénk válni a tanárnő által, és mindezt úgy szeretnénk realizálni, hogy hát egy ilyen bizonyos firtató célzatú lingvisztika formulát intéznénk a tanárnőhöz, és a tanárnő ennek hatására biztosítaná számunkra az áhított tényanyagot. Különös tekintettel arra, hogy a dolog egyik felével, a kérdéssel, mi teljesen tisztában vagyunk. Csak a fennmaradó ötven százalék, a válasz az, ami hiányként jelenik meg szellemi háztartásunkban. Kérdezhetünk valamit?
Némettanár: Mi történik itt?
Tanuló1: Mint mondottuk, csak egy kérdést szeretnénk feltenni.
Némettanár: (félve) És akkor mi volt az a felkiáltás, hogy: Sztrájkolunk!
Tanuló1: Ja, az? Hát, az csak egy vicc volt!

5 jelent a Német órákról - 3. jelenet

Tanuló1: Te, véres a homlokod! Mit csináltál?
Tanuló2: Vért izzadok ettől a hülye feladattól.

5 jelent a Német órákról - 2. jelenet

Tanuló1: (a pad alatt) Te tudod, hogy most miről beszél?
Tanuló2: Fogalmam sincs, de mintha németül lenne.
Tanuló1: Aha! Ez idáig még nem tűnt fel. Azt hittem halandzsázik.

5 jelent a Német órákról - 1. jelenet

Némettanár: Guten Tag, vor alle Klasse. Was ist… (kopogtatnak) Kommt aus! (újra kopogtatnak) Kommt aus! (újra kopogtatnak) Gyere be!
Tanuló: (bejön) Jó napot kívánok!
Némettanár: Guten Tag!
Tanuló: (zavartan megfordul, mintha lenne mögötte valaki, majd vissza) Németül szeretnék tanulni.
Némettanár: Biztos vagy benne?
Tanuló: Hát… hogy úgy őszinte legyek… Nem akarok, csak leküldtek. Ezért jöttem. Hallottam, itt jókat lehet aludni.
Némettanár: De hát, mi itt mind rendesen tanuljuk a németet. Igaz gyerekek?
(néma csend)
Tanuló: Az lehet, de nekem azt mondták, hogy itt nem kell németet tanulni.
Némettanár: Elég ebből! Itt kell és kész! Ülj le! (tanuló leül) De, hiszen te eddig is ide jártál

5 jelent a Német órákról - Prológus

G.B Shaw (ír-német drámaíró, kritikus): Nincs tehetségem a nyelvtanuláshoz; átlagos képességű emberek rövidebb idő alatt megtanulnak szanszkritul, mint amennyi nekem egy német szótár megtanulásához kell.

A könyvtáros, aki tudott ufójúl

A könyvtáros, aki tudott ufójúl, ment az utcán, és ment. Büszke volt, hogy ő az a könyvtáros, aki tud ufójúl.
Seres Józsefnek hívták, és nagyon büszke volt. Bár nem igazán tudta, hogy attól büszke-e, hogy könyvtáros, vagy attól-e, hogy tud ufójúl. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy mint könyvtáros, neki kellett könyveket vennie, és nagyon unta a sok könyvet, végre már ufót akart látni. De nem látott – hehe!
Egyszer azonban, amint ült a nukleáris erődítménynek álcázott könyvtárban, beesett két ufó az ablakon, és azt kérdezték: megvan-e a könyvtárban a Cinema krónikája című könyv.
Erre emberünk gyorsan válaszolt – hiszen tudott ufójúl.
- Nincs. Itt egy ötezres.
- Akkor megvesszük – mondták, és kiugrottak ablakon.
Hát igen, most valószínűleg arra volt a legbüszkébb, hogy könyvtáros, és másnap úgyszintén, amikor visszajöttek, és hozták a számlát. Beírták maguknak a könyvet, majd kimentek, ami még érthető is volt. Csak az nem, hogy miért az 5.b osztály számlájára írták be maguknak a furcsa 5B felirattal rendelkező ufók. Ettől kezdve a könyvtárban az 5.b-s diákokat különleges kedvességgel szolgálta ki, és így a világon óriási békesség terjedt szét.
Ám ez csak álom. Csak álom.

Kékfény

- Nagyüzemi melós vagyok már idestova a rendszerváltás óta… Az asszongya, hogy… Hát, bizony már hat éve. Előtte még csempészéssel foglalkoztam. Fegyvert, azt nem. Arról szó sem volt. Csak konyha és fürdőszoba csempészést vállaltam. Most ugye meg csak a szerszámgépgyár van, ahol dolgozhatok. Vagyis csak eddig… Egyébként nem is tudom mér’ vádolnak engem. Hiszen nekem köszönhetik, hogy a főnök agyának csak a felét darálta le a köszörűgép. Így még akár nyitott koporsóval is meg lehet tartani a temetést.
- Micsoda? De hát, maga belenyomta az üzemigazgató fejét a több, mint fél méter átmérőjű köszörűtárcsába.
- Hogy én? Dehogyis! Már elmondtam, hogy lejött a góré a műhelybe, és a gépek miatt a nagy zajtól ugye nem is látott valami élesen. Aztán amikor egészen véletlen rálépett a körfűrészre, és az nagy hirtelen levágta a lábfejét, elkezdett spriccelni a vére. Mondom neki: Hé, főnök, kell valami? Ragtapasz vagy hintőpor? Erre ő – biztos felkapta a vizet – elkezdett üvölteni, mint akinek levágta volna az ipari körfűrész a lábfejét. Mondom neki: Velem ne üvöltsön, mert beadom a felmondásomat. Tudja, én vagyok a legjobb gépmester a vállalatnál. Na, szóval ott tartottam, hogy üvöltött tovább. Gondoltam, kikapcsolom a gépeket, mert nem hallottam mit akar. Csak az volt a probléma, hogy a nagy hangzavarban rossz gombot nyomtam meg, és hipp-hopp, az esztergakés már bent is volt a lapockái között. Én nagyon megijedtem, hogy ugye netán valami komolyabb baja esett, de megnéztem, aztán láttam, hogy a hegye csak kicsit jött ki elől. Aztán meg legalább az ordítozást is abbahagyta. Ezért megkérdeztem, ha már ilyen csend lett, hogy nincs e nagyobb baja. Azonban a válasza nagyon felmérgesített, mert még válaszra sem méltatott. Viszont furcsán köhögött, meg hörgött egy kicsit. Először adni akartam neki egy NEGRO-t, de rájöttem, hogy inkább az esztergakést kellene menteni, nehogy megrozsdásodjon a drága szerszám. Éppen ki akartam belőle rántani a főnököt, amikor érthetetlen módon beletört. És én nagyon megijedtem, mi lesz, ha levonják az árát a fizetésemből. Csak ekkor figyeltem fel rá, hogy a főnök furcsán támaszkodik a fúrógépasztalnál. Szólni akartam, hogy vigyázzon, nehogy bekapja a tokmány a haját, mert akkor nem csak megskalpolja, mint más állványos fúrók szokták a védtelen dolgozókat. Tudja, ez a fúrógép lassan forog, és az egész emberről letépi a bőrt. Egyszerűen megnyúzza. Szóval, szólni akartam, de már késő is volt. Bár a főnök kemény fickó. Lüktető erei látszottak egész testén. A vértócsa egyre nagyobb lett körülötte, de ő csak köhögött és hörgött, és a lapockáinál vakargatta a hátát. Pedig mások ilyenkor üvöltve rohangálnak körbe-körbe. Na, mindegy!
- És ezután mi történt?
- Azt mondta, hogy ő így már nem akar élni, és a köszörűkő felé vette az irányt. Mondom: Főnök, ne tegye! Mert ugye puha köszörűkő volt felszerelve, ami könnyen kopik, ráadásul rendkívül drága és ritka is. De ő nem hallgatott rám. Vissza akartam húzni a fejét, de erősen tolta bele a köszörűbe. Ekkor érkezett meg a rendőrség, és nekem pont sikerült a fél fejét visszarántani. És ezért hiszik, hogy én öltem meg.
- Szóval így történt?
- Szó szerint, ahogy elmondtam.
- De úgy tudom, maguknak már régebben is volt egy komolyabb nézeteltérésük. Akkor ön felfüggesztettet kapott, és a főnöke amputálás miatt tolószékbe kényszerült, mert maga állítólag belenyomta a lábát a présgép alá. Igaz ez?
- Hát, nem teljesen így volt, de valami ilyesmi, igen. Ha jól emlékszem, akkor az volt az alapvető probléma, hogy nem akart fizetésemelést adni. (Az ember feje elvörösödik…) DE AKKOR SEM SIKERÜLT KINYÍRNI A ROHADT SZEMÉTLÁDÁT! … Mi az, miért akarnak megbilincselni? Eresszenek! Nem csináltam semmit! … Na, jól van akkor! Majd meglátjuk ki az erősebb! (Kabátja alól egy dekopírfűrészt húz elő, bedugja a konnektorba, és… MINDENKIT FÖLDARABOL VELE.)

Dr. Johnról pár sorban

Dr. John az afrikai esőerdők egyikében végzi munkáját. Egy misszióba gyógyítja az őserdei falu lakóit. Első ránézésre teljesen normálisnak tűnik, ám ismerősei és barátai jól tudják, hogy ez nem a valódi Dr. John. Amióta ugyanis átvágtatott rajta három gyorsvonat és két szárnyashajó, viselkedése igencsak megváltozott. Lelkiismeretesen gyógyítja a fertőzött betegeket. Néha azonban szerencsére visszatér a valódi énje, és felveszi horogkeresztes karszalagját, majd láncokkal és baseballütőkkel jól megdolgozza a rohadt nigger bennszülötteket.

Adatlap

Név: Gódor Viktor
Szülőhelye: Budapest
Születési idő: 1978.03.11.
Ismertetőjele: Nagyon kell pisilnie!

Dátum: 1996.11.12 10:18:32
Aláírás

A világ és a boldogság

Már dél körül járt, amikor kilépett a kapun. A nap aranylóa ragyogott, ahogy az júniusban szokás, és a fiú fürdőzött a napfényben. Úgy tűnt most látja először, és a boldogság kiült az arcára.
Vége van! –gondolta – Végre vége, és most enyém a világ.
Hát igen, vége volt. Vége.
Jaj, bocsánat, ha nem mondtam volna, az úr most érettségizett le, és most annak örül, hogy… (de ezt majd inkább ő mondja el)
Enyém a világ, a nap, az ég, a virágok, minden. Minden rám vár, értem él, rám figyel –gondolta megint, s szinte már annyira el volt telve magával, hogy nem is figyelt magára, hogy hol jár, és hogy tényleg mindenki őt figyeli. (Önök nem figyelnének fel Budapesten egy önökkel szembe jövő emberre, aki valamely látható indok nélkül boldog??!)
Szóval ott tartottam, hogy nem figyelt senkire és semmire, és túláradó boldogság vette körül. Szörnyű! Láthatóan nem úgy viselkedett, mint a többiek: járása furcsa lett, lazább, felszabadultabb, és minden embernek akivel találkozott (nem fogják kitalálni; ezért elmondom) köszönt, méghozzá nem is akárhogyan. Volt, akinek csak simán jónapot, másoknak hellót, de volt, akinek integetett csupán. (Felhívomn az olvasó figyelmét, hogy az iménti rangsorolás még tudományos értekezés alatt áll, hogy ki az, aki megérdemel egy jó napot és ki az, akinek csak egy integetés jár.)
A megilletődött emberek hirtelen nem tudták mit is tegyenek, egyesek még hosszan bámulták míg ment tovább, mások egy egyszerű „részeg” vagy „hülye fasz” szópárokkal elintézték a történést. Ám a fiú erre nem figyelt, nem jutottak el hozzá a megszokott külvilági zajok-zörejek, csak az új, az érdekes érdekelte. Fürdőzött a napfényben, és úgy érezték ez az egész jó ő érte van.
A villamos csilingelő dudáját sem halootta, amikor a sinek közé lépett, és a csattanást sem, amikor elütötte. Ott feküdt a földön, és testéből ömlött a vér. A vért és a villamost ő is látta már (hiszen mikor látott ezelőtt véres villamost, ugye?) és úgy gondolta, ez is mind ő érte volt, és ez a varázslatos nap így még csodálatosabb lett azálta, hogy a villamosvezető (akit épp az imént vett észre) volt olyan aranyos és drága, hogy elütötte, és így olyan élményt adott neki, amelyre élete végéig emlékezni fog… (ez így is történt!)

A másnapi szennylapok első oldalon tálalták az ügyet: A gyilkos történelemtanár; vagy mondjuk így: A véress tollú tanár orgyilkosa. A cikkből ugyan kivehető volt némi valóság, mondván a dolog ott kezdődött, hogy az Újpesti Műszaki Szakközépiskola diákja megbukván a történelem érettségin egyenesen a villamos elé vetette magát, és még a villamos előtt feküdve is egy nevet emlegetett (amely egyesek szerint az tanító történelem tanárnő neve, mások szerint pedig egy jóhírű live-show táncosnő művészneve lenne.) De a cikk egy szót sem szól a fiú mosolygó arcáról…

Túró Rudis történet

Túrórudifaló úr egy napon, mint mindig , hazatért a munkából. Azonnal a konyha felé vette az irányt, és egy heves mozdulattal feltépte a hűtőszekrény ajtaját. Az pedig rendje és módja szerint leszakadt. Túrórudifaló urat nem zavarta túlságosan a dolog, ugyanis mindennap így történik. Őt sokkal inkább izgatta a hűtőszekrény tartalma. Kiemelt belőle egy Túró Rudinak nevezett könnyű csokoládé bevonatú élelmiszeripari terméket és elalélt arckifejezés közepette elfogyasztotta kedvecét.
Tudta jól, hogy már új csomagolású Túró Rudik is kikerültek a piacra, sőt, már ízesítettek is léteznek. Neki azonban még voltak eredeti antik hetvenes évekbeli csomagolású kísérleti példányai, amelyek piros pöttyös fehér papírban rejtőztek. Bár a csomag tartalmát már ellepte a nemes penész, és lehet, már gyártáskor is rosszak voltak és azért kapott Túrórudifaló úr is egy egész kamionnal, de nem ez a lényeg. Ingyen adták, és ő élt a lehetőséggel. Olyan apróságokkal pedig mit sem törődött, hogy 5 évig a garázsban kellett aludnia, mert a ház ajtaját nem lehetett kinyitni a sok Túró Ruditól, amiből mostanra már csak egy darab maradt.
Hősünk szörnyen megrémült amikor észrevette, hogy Túró Rudi állománya vészesen megcsappant. Azonnal elrohant a sarki közértbe vásárolni. Azonban a sors iróniája folytán annakidején a Túrórudigyár válságos helyzetbe került és szüneteltették a gyártást. Sajnos a föld alól sem lehetett előteremteni Túró Rudit. Túrórudifaló úr azonnal telefon után kapott. Rokoni kapcsolatai voltak az igazgatóságon!
- Halló-halló! Mi a fasz van a Túró Rudikkal?
- Tessék? Itt a Túrórudigyár igazgatója! Mit óhajt, uram?
- Te vagy az, öcskös?
- Szia, báttyókám! Na, mi van?
- Kinyíratom a családodat, ha nem lesz a boltokban holnap reggel 9-kor Túró Rudi!
Aztán lecsapta a kagylót. Az öccse jól tudta, hogy Túrórudifaló úr sose tréfál, és másnapra tele voltak a boltok polcai Túró Rudival. Hősünknek azonnal felderült a kedve.
Másnap találkozott az utcán öccsével. Nem szól semmit, csak kedvesen megsimogatta a Túrórudigyár igazgatójának ocsmány redvás orcáját. És mindketten boldogok voltak!

Szerelem

Napfényes délelőtt volt, mely megelőzte a szintén napfényes délután. A városban zajlott az élet. Az emberek csak mentek, és néha megálltak. A kertvárosban azonban csend volt. Súlyos és mély sóhajokkal teli csend.
Egy csiga volt az, aki megpróbálta megtölteni sóhajaival a levegőt.
Szerelmes volt szegény.
Most is ott ült a kerti hinta alatt, és nézte a szerelmét, ahogy hintázik. Olyan szép, hosszú barna lábai voltak választottjának, amilyen még egyetlen csigahölgynél sem látott. Az persze igaz, hogy a csigáknak nincsen lábuk. Na, és a haja? Az a gyönyörű, hullámzó kopaszság, mely igen vonzó volt. És a lány tudott olvasni. Szegény kis csigánk még csak most tanulta ezt a nehéz tudományt, így csak sejtése lehetett, hogy mit olvas az a tündöklő szépség a bakancsában és bomber dzsekijében.
Ennek a szép pillanatban azonban hirtelen vége lett.
Megjött a lány barátja, a csiga vetélytársa.
Csöppet sem kedvelte ezt a fiút. Az ő kopasz fejét egyszerűen utálta. A bakancsától és a dzsekijétől pedig egyszerűen hányingere volt. Nos! Talán… Igen, a baseball ütője az tetszett a csigának. Szerinte az egy olyan férfias játékszer.
De miért pont most kellett ennek az alaknak jönnie?
Na, nem baj, így legalább hallhaja pillangójának hangját. Azt nagyon szerette.
- Megvetted az új Hitleres könyvet? – kérdezte a lány a maga finom hangján.
- Meg. –válaszolta rá tömören, de teljes értékűen a fiú.
- Hozd ide! – hallotta ismét a csiga azt a bársony hangot.
- Hozom. – mondta a fiú, lelépett a hintáról, de úgy, hogy a mi kis csigánk kénytelen volt beleszólni a társalgásba.
Azt mondta: - Nyommm!

Egy nap

Reggel volt, és a férfi álmosan ébredt aznap, mint mindig. Először az egyik lábát dugta ki a paplan alól, majd azt követte a másik. Szép lassan belecsúsztatta mindkettőt a papucsába, és ahogy azt minden reggel szokta, elindult, hogy elvégezze a nap legelső dolgát: az éjszaka megkönnyítését. Miután végzett, mint minden reggel, felöltözött. De nem ám akárhogy. Először levette magáról a pizsama felső részét, és helyére felhúzta a trikót, majd a pólót, és már mindjárt a pulóvert is, hogy ne fázzon. Persze ezt nem minden reggel csinálta így, hiszen nyáron meleg van, és akkor az utolsó ruhadarab egyáltalán nem szükséges. Ennél a pontnál persze megállhatnánk vitatkozni, hogy, de, hát, nos, igen… Mi azonban továbblépünk. Miután felül emberünk már fel volt öltözve, csak alul kellett gondoskodni nappali viseletről. Ezért, hát egy gyors mozdulattal letolta pizsamanadrágját, és hogy eltakarja a takarni valókat, alsónadrágot húzott a helyére. Ezután, hogy eltakarja lakkozott körmeit, felhúzott mindkét lábfejére egy zoknit, mint mindig, majd nadrágot is kapott magára, nehogy megszólják az utcán. Végre elkészült, úgyhogy elment mosakodni és fogat mosni. Előbb szép lassan kinyitotta a meleg víz csapját, és később (egy időt ábrázoló számegyenesen a nulla ponttól távolabbi érték) hozzá engedte a hideg vizet is, nehogy leégesse a szőrt a talpáról. Miután mindezzel végzett, két tenyeréből apró, kis lyukacsos kádat formált, és az abba engedett vízzel megmosta az arcát. (A fogmosást már elfelejtette, mint már… ööö… szóval mint mindig.)
A reggelijét gyorsan elfogyasztotta, majd elindult a munkába. Odaérve dolgozott, majd megebédelt, és újra dolgozott, míg nem végül, a munkaidő leteltével elindult haza, nem hagyva ki a sarki kocsmát. Haza érve tévét nézett, majd vacsora után tovább folytatta eme tevékenységet, Aztán, egyszer csak óriási fáradság ült a férfi szemére.
Úgy gondolta itt a lefekvés ideje.
Bement a fürdőszobába, ahogy minden este, és levetkőzött. Először a pólóját vette le. (Pulóver már nem volt rajta, mert már nem fázott.) Két kezét lassan húzta ki annak ujjából, és végül a fejét is sikerült kiszabadítania a nyakát szorító kicsi lyukból. A pólót követte a trikó, melynek levétele után, akármilyen meglepő, a férfi félmeztelenül állt a tükör előtt. Csodálta is benne magát, ahogy mindig. Miképpen reggel, most is az alsó tájék maradt utoljára. Lehúzta nadrágját, és szép lassan felakasztotta a fogasra a többi közé. Lábfejéről lehúzta a zokni, és újra belakkozta a körmét. Csak úgy rá a másikra, a régit nem mosta le. Végül lehúzta az alsónadrágját, és ott állt anyaszült meztelenül. (Félre ne értsék, kérem. Ez nem azt jelenti, hogy úgy nézett ki mint amikor megszületett. Akkor ugyanis még nem borította testét szőrzet, és nem volt ekkora sörhasa, mint most.) Miután a nehéz, megterhelő munkát befejezte, úgy gondolta, nem fárasztja magát holmi fürdésnek nevezett unalmas szokással. Persze ezen gondolata sem volt másképpen, mint mindig. Gyorsan felkapta pizsamáját (szinte hihetetlen, hogy milyen sebességre képes az ember), és az ágya felé tántorgott, amely nem volt bevetve. Így, hát egyenesen beledűlt, és rögtön el is aludt.
A szerző megjegyzése a nűhöz: Éljenek a prolik! Le az arisztokratákkal!

Sanya, a lovászfiú története

Egy forró augusztusi reggelen, amikor Sanya, a lovászfiú, éppen apró élőlényekben gazdag fejbőrét vakargatta, a perzselő nyári nap sugarai megcsillantak odvas fogai közt ragadt többéves kikristályosodott ételmaradékon. Akkor még nem lehetett tudni –igaz, később sem derült fény a dologra -, hogy a sors akarta így vagy a mikulás (ami persze valószínűsíthetetlen, de ugye sose lehet tudni), de az ételmaradékokról visszaverődő fénynyalábok éppen a folyóparton mosó hajadon (un. Örzse) szemébe érkeztek. Ő pedig akaratlanul is arra fordította a tekintetét és nyomban kifordult a bele. A látvány ezek szerint eléggé sokkoló hatású lehetett. Úgynevezett Örzsének, aki nagyon érzékeny teremtés volt, azonnal átfutott az agyán a gondolat, hogy ilyen „emberrel” nem lehet egy faluban élni. Két lehetőség kínálkozott a számára. Egyik, hogy elköltözik, de ezt a főnöke, a falubéli bordélyház igazgatója úgysem engedte volna, ezért maradt a második. Öngyilkosságot kísérel meg elkövetni, és azon nyomban a folyóba vetette magár. Azonban szerencsétlenségére kimentették. A hős pedig nem más volt, mint Sanya, a lovászfiú. Ráadásul mesterséges légzéssel élesztette újra a szüzet, aki magához térve a látványtól rögtön szívinfarktust kapott. Eltemették. Sanya, a lovászfiú, élete tovább haladt a megszokott kerékvágásban, amikor egyszer véletlenül tilosban akarta szaporítani a lóállományát. Olvasni nem tudott, csak az betűt ismerte, olyan pedig nincs is. Tehát hiába volt kirakva a tábla: LOVAKAT PÁROZTATNI TILOS! Sanya, a lovászfiú, éppen csak nekikezdett a művelet végrehajtásának, amikor elfogták és kivégezték. Eltemették. Azóta boldogan meg vannak halva mindketten a temetőbe, ha meg nem haltak.

Csodálatos dolog a szerelem

A fiú az ágy szélén ült. A barátnője mellette feküdt. Mindketten meztelenek voltak. Gyönyörűek voltak a lány szemei, és ezt a fiú is jól tudta. Hosszú barna haja a vállára omlott.
Szolidan kihúzott szemöldöke, enyhén kifestett szeme és vadítóan rúzsozott ajka arról árulkodott, hogy adott magára. Köldökében és mellbimbójában lévő karika rendkívül izgató volt.
A lány rövid szőke hajú volt, az átlagosnál kicsit jobban nézett ki. Rajta viszont nem volt semmi különleges. Kivéve a szemei. Azok csodálatosak voltak. A homoszexuális srácnak is csak az tetszett meg benne. Ezért mélyen a lány szemeibe nézett. Varázslatosan csillogtak.
A fiú csak ekkor kezdett el gondozni, hogy kár volt kivágni őket, és búslakodva lerakta a szemeket az asztalra.

Lencs(e) főzelék

Ott ültek az asztalnál
Az Attila és a lencse.
Szokatlan vörös arccal ettek.
Nevetek rajtuk, mert gyorsabb
voltam, milyen szerencse.

Puffad a képük,
Tűnik a főzelék,
Szomorú az Attila
De én vidám vagyok.

Lassú tűzön főzött lencse.
Eltűnik a tányérból.
Hagyjuk abba, iskolai koszt.
Pfúj! Az Attila és én utálom.
(De a Viktor szereti…)

A mindennapi teendő

A szokásos módon történt minden ezen az estén is. Talán másként is történhetett volna, ha van egy nő a közelben. Akkor talán „azzal” lett volna elfoglalva, de ilyen már nagyon régen esett meg vele. Ezért hát – mint máskor is – kénytelen volt a saját kezébe venni a dolgokat. Felkapcsolta a villanyt, mert csak úgy ment neki a dolog.
Erősen megszorította a micsodáját, és csuklója hevesen kezdett mozogni föl és alá. Arca deformált volt a szokásoshoz képest, bár ezt már megszokta az idők folyamán. Néha kinyitotta a száját, máskor viszont erőlködve vicsorított. Érezte, mennyire közeledik a vége.
És tényleg. Hirtelen vége szakadt az egésznek. Kezét ekkorra már teljesen beborította a sűrű, fehér színű, habos folyadék.
Aztán megmosakodott, és nyugovóra tért. Örült neki, hogy túl van már a fogmosáson.

A Világítóember

Egy világító ember megy az utcán. Hirtelen leszólítják.
- Elnézést! Maga netán egy ufonauta?
- Nem! – üvölti idegesen. – A kurva anyád az ufonauta.
- Jaj-jaj, ne haragudjon. – mentegetődzik.
- De, haragszom! Mi az, hogy nem ismer fel? Ezért megérdemli a halált – kiáltja, és agyonlövi.
Megy tovább a világító ember. Megint megszólítják.
- Jó napot! Maga miért világít? Valamilyen hasadóanyagnak képzeli magát?
- Szégyellje magát, hogy nem ismer fel! – ordítja, aztán ezt is agyonlövi.
Elindul tovább. Újra megállítják.
- Helló! Maga egy éjjeli állólámpa, vagy miért világít?
Se szó, se beszéd, csak agyonlövi vörösödő fejjel.
Háborogva áll az utcán és 110 decibellel káromkodik.
- Hát, senki nem ismeri az elemlámpát? – mormolja csalódottan maga elé. – Akkor inkább kissámli leszek . –mondja és vidáman sétál tovább az utcán egy kissámli.

A jó turista 4+1 ismertetőjele

1. A jó turista fekete cipőt visel, amely ki van lyukadva. Ebből látszik, hogy sűrűn jár túrázni.
2. A jó turista kék pólót és kék farmert hord. Ez egy titkos turistazsargon. Ebből is látszik, hogy szeret túrázni.
3. A jó turista visz magával túlélő-felszerelést: kést, újságot és – persze a legfontosabbat –FIRE!-t. Mindezt természetesen nylonzacskóba csomagolva.
4. A jó turista négyzetes hasáb alakú műanyag flakonba viszi a limonádét és napi 10 zsömlét fogyaszt.
5. A jó turista hangosan kurvaanyázik, ha jégeső szakad az égből túrázás közben. Ja, és ha eláztatják a cuccait, akkor ŐL!

Körkérdés: Mit hoz a jövő?

- Hát, szerintem csak szépet és jót. Végre minden ember megbékélődzik és mind felmennek a holdra vagy más bolygókra majd piknikezni.
- A jövő szép és jó, kérem! Remélem új autót veszek majd, mert ez a roncs már tavalyi.
…És ön szerint mit hoz az 1997-es év?
- Én azt hiszem a világ afelé halad, hogy megoldja saját problémáit, mivel az információs szupersztráda és az internet segít… - a műsorvezető egy hatalmas ütéssel leteríti riportalanyát, és csak annyit mond: Az ilyenek mind felbosszantanak.

A féllábú, fogatlan történelemtanár utolsó fogának kiverése – Akció-forgatókönyv (ActionScript)

Nos, most, hogy széttapostuk a macskád, és felégettük a házad a kocsiddal együtt, mi az utolsó kívánságod, te rohadt állat, mielőtt kiverjük az utolsó fogadat? –szólt a fogász orvoscsoport a tanárhoz.
Égessétek fel a kertemet is – válaszolta elhaló hangon immár negyedszer a tanár.

Változást hozó ember

Igen, most megváltoztatom a világot! – gondolta magában az egyszeri ember, s felkerekedett. Ment, ment, míg el nem ért egy vaskerítéshez.
Talán mégsem kéne ugrálnom – mondta – inkább élnem kéne úgy, mint régen. Nem kell mindig a világot alakítgatni.
Bár ezt mondta, nem így gondolta, s gondolatát tett követte: „Változtatni akart a világon!”
Benyúlt tehát zsebébe, kivette a láncon függő lakat kulcsát; kinyitotta, s elindult afelé a kis épület felé ott balkéz felől. Megkerülte, hogy az ajtóhoz jusson, újabb kulcsot vett elő, s ezt is kinyitotta.
Az ajtó mögötti lépcsőn lement, fölkapcsolta a villanyt, és bezárta maga után a vasajtót. Leült a szép bársonyszékbe, amely ott volt a sok monitor és gomb előtt. Egy ideig ült ott, láthatóan gondolkodott, majd fölpattant, és megnyomta a START feliratú gombot a sok közül. – és a rakéta felemelkedett.
Ezután, mintha misem történt volna, kivette a szekrényből a sugárvédő ruhát, fölvette, és kiment az ajtón, fel a lépcsőn, át a kerítésen. Meg sem állt hazáig, ahol a továbbiakban úgy próbált élni, hogyan régen. Látszólag nem változott semmi – leszámítva persze azt a ruhát amit hordott.
Ám ha az ember jobban megnézte, nem voltak szomszédjai, sem rokonai, sem családja. Egyáltalán senki se volt. Ezeket ő a lelke mélyéről amúgy is utálta.

Kalapáló emberek

Egy ember ül, úgy néhány napja egy tévé előtt, és láthatóan vár valamire. Most, hogy jobban megnézem, van már vagy egy-két éve, hogy ott vár, merthogy a pókhálók bujasága és az árasztott bűz mértéke erre enged következtetni.
A nagy várakozásnak hirtelen vége szakad, amikor hirtelen megmozdul, és az órájára pillant. Megnézi, majd heves gyorsasággal felugrik a székéből (tönkretéve a pókok éves hálóit), kirohan a szerszámosládához, és egy K-15-ös típusú légkalapácsot és egy kis fanyelű kézi kalapácsot hoz be magával. A régen be nem kapcsolt tévé készüléket most újra áram járja át, mikor ujjával a kapcsoló felé mutat és… és… bekapcsolja. Az áram örömmel hatol a tévé belsejébe, melynek hatására néhány másodperc múlva meg is jelenik benne mindannyiunk kedvenc műsora a „Kalapálók-ötperce”.
A műsorvezetőnél irdatlanul nagy kalapács van – azért ő a műsorvezető -, mellyel hatalmasat üt, és már beszél is. „Jó reggelt, mindenkinek! Mai első témánk a kalapács helyes megválasztása. A kalapácsnál a méret a legfontosabb. A kisebb kalapácsok hangja vékonyabb, és csak egy-két faalt képesek áttörni, ám a nagyobb méretűek egész háztömböket tudnak a földdel egyenlővé tenni.”
Emberünk igencsak elcsodálkozva szemléli a műsort, de közben várja jelet. Azt a jelet, amikor a nagy valagfingató – vagyis a műsorvezető – megadja a jelet a K-15 típusú légkalapácsok bekapcsolására.
A műsorban eközben már javában folyik a kalapálás. Az operatőr éppen a kamerát veri, a vendégek kis kalapácsokkal a mellettük ülő szemét és orrát verik, a műsorvezető pedig nemi szervét (faszát) veri széjjel a közönség közt. Őrület és extázis 30 percben. A csúcs azonban még hátra van. Az est fénypontja, amikor a nagy valagfingató engedélyt ad a K-15-ös bekapcsolására.
Emberünk is erre vár, aztán, amikor kell, megnyomja a gombot, és óriási lyukat vág ház oldalába, aztán a tetőbe, amely félig leszakad, aztán a konyhaszekrény, a pince, a kerítés, majd a szomszéd háza következett.
Emberünk utolsó erejével még visszakalapálta magát a tévé elé, szétverte a tévét, majd leült a jó kis foteljába egy újabb évre pihenni.
Hiszen ő a jövő embere!