Magyar óra a hétköznapokban

M.I. totál be volt lőve. Valahogy úgy nézett ki, mint egy kicsavart felmosórongy a partvis végén. Hogy honnan indult, arra már sehogy sem tudott visszaemlékezni, és csak most, hogy itt állt azt iskola előtt, jött rá – ki tudja, hogy tájékozódik a gondolat sűrű ködben és felhők között -, hogy dolgozni jött. Valaki megmutatta neki merre van a terme, és harmadik próbálkozásra sikerült is eltalálnia az ajtónyílást úgy, hogy egyenesen az asztalra zuhant. Rohadtul fájt a feje, és valami régi mondat úszott be ópium áztatta agyába; egy filmben hallotta, pontosabban diákoktól hallotta a folyosón, miközben arról a filmről beszélgettek: „Én nem szennyezem a testem ilyen vegyi anyagokkal.” Cseszd meg – gondolta, de ez nála annyit jelentett: Kérem a házi a feladatot. Az osztály pedig bambán nézett – mert tényleg nem volt HF. De M.I.-nek ez már sok volt. Az agya majd szétrobban! Így mindenkinek beírt egy egyest nyugtatóként, amely nem hatott, így még további kettőt odaírt mindenkinek. Most már jobb volt… És észrevette B.Z.-t, így feljebb húzta miniszoknyáját, és láthatóbbá váltak lábai, amelyekből vagy egy centire kidudorodtak a visszerek. Egyébként az egész teremben szellőztettek, mert M.I. természetes parfümjét senki nem bírta ki, csak B.G., aki vadul figyelte a zöld foltokat M.I. hajlataiban. Aztán kicsöngettek, és M.I. túlesve legújabb román népmeséjén újabb adagért futott irodájába.

Tanuláság: Ne kábítózz, és kerüld a román magyartanárokat!