"Milyen különös"

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember mindig csak bent kuksolt a jó öreg toronyórában, s olvasgatott, meg kódexet másolt, na és néha vendégül látta a betérő lovagurakat, akik a hosszú háborúból tértek meg, a kannibál hitetlenek ellen.
Na, persze, hogyha semmi ilyesmi (mármint a fent említett dolgok valamelyike) nem történt, emberünk szívesen bambult a TV elé, sőt, saját kis számítógépével is szívesen játszott, na, de ezt hagyjuk.
Egyszer aztán, emberünk – akit nevezzünk Jancsikának – úgy gondolta: jó lenne már kimerészkednie a jó öreg toronyszobából”, meg aztán, hogy: „jó lenne megfürdeni”, na meg, hogy: „kezdődik a Dallas, de jó volna nézni”. Hát igen, emberünket igen sok dolog foglalkoztatta, aztán inkább – miután megnézte a Dallast – úgy döntött, mégis megnézi magának azt a világot.
Kimerészkedett hát, és elindult, gondolván: „megkerülöm a földet”. Ment, mendegélt; s egyszer csak találkozott egy öregasszonnyal, aki hátán nagy csomag rőzsét cipelt, görnyedt kezében vasvillát vitt, és övtáskájában GSM mobiltelefont hordott.
„Milyen különös…” gondolta János, és továbbállt.
Ment, s továbbment, és látott egy fiút, meg egy lányt, amint annyira veszekedtek, hogy egymás fejéhez nagy fadarabokat vagdostak. Gondolta János: „Ez is különös”.
Tovább mendegélt, és látott egy keresztre szögezett embert, s körülötte sok másikat, akik csak sírtak, sírtak, de nem segítettek neki, így ismét csak azt gondolta: „milyen különös ez”.
Aztán továbbment, és látott magas házakat, felhőkarcolókat, amelyekben sok ember lakott, és úgy hullottak ki, mint a legyek a lámpásnál, s látott keményfejű agyatlan embereket, akik a fejüket a sziklába verték, meg egy hülye királyt, aki ló helyett gyalog járt, és a szolgája egy tökkel dobogott a ló helyett, meg látott autókat és repülőket, nőket és gyerekeket, és egyre jobban azt gondolta: „milyen különös mindez”.
Aztán egyszer, amikor megkerülte a földet, hazatért, leült, s mivel nem jöttek lovagok, és jobb dolga nem akadt, bekapcsolta a tévét, és nézte a Dallas összes addig vetített epizódját – merthogy, amíg a világot kerülte a videója felvette neki. Csak nézte, nézte és azt gondolta: „milyen különös ez”.
S ekkor megálltak a gondolatai, felpattant, lekapcsolta a tévét, tollat ragadott, és írni kezdett. Írt görnyedő GSM-es nénikről, veszekedő óriásokról, cipekedő emberekről, hülye királyokról, meg ehhez hasonlókról…