A világ fejlődése

Hétfő volt, délután 5 óra. Unatkoztam, és szórakoztató volt az ablakból látható sok kis hangya rohangálása az utcán. Egyik másik buszra vár, volt aki rohant valahová, és volt aki csak ment céltalanul…
Egyszer csak látom, hogy egy ember „csak úgy magától” hirtelen elbotlik, és lám… meghal. Na, mondom, ez már döfi.
Figyelek tovább, nézek, nézek, és mit látok: ugyanott valaki megint elesik, és holtan zuhan az előző hangyára. Hát ez nem semmi.
Az utca egyébként nem volt forgalmas, ezeken a hangyákon kívül más hangyák nem igazán vetődtek ebbe a járatba, mondván: a végére még senki nem jutott el…
… és csakugyan: egyik a másik után esett össze ugyanott, és már halottak szegélyezték a falakat.
Ekkor jött egy csenevész legény, hosszú lábakkal, és fejére erősített hűtőszekrénnyel. Na, mondom magamban: hát csoda, hogy eddig bírta! De a kritikus ponton, már amikor azt hittem ő is fűbe harap, hírtelen nagyot ugrott előre, és… kicsit előbbre jutva összeesett, hűtővel a fején.
Ettől kezdve minden kis hangya ebbe a járatba jött, látvány a kincset érőhűtőszekrényt, s a nagy haszon reményében nekivágott az útnak…
Hogy mi volt a járat végén? – talán sosem tudjátok meg. (De én tudom, he-he!!!)