Juhász Gyula – Anna versek

Nehéz idők voltak. Hogyne lettek volna azok, amikor az utcákon mindenütt Ady Endrék rohangáltak. Ha az ember kinézett az ablakon, akkor mindenütt Adykat látott, és ezt még fokozta az, hogy ha valaki belenézett a tükörbe, akkor ott is Ady Endre nézett vissza rá.
Persze, ha figyelmesen néztünk körül, akkor felfedezhettünk néhány Babits Mihályt is. Ez azonban csak a látszat volt. Ők is Ady Endrék voltak, csak az egyhangúság ellen Babitsnak álcázták magukat.
Ebbe a korba született bele – talán Csernobil előhatásaként – Juhász Gyula, aki egyáltalán nem volt Ady, és nem is álcázta magát. Talán pont ezért történt úgy – mivel kinézték őt az emberek -, hogy beleszeretett egy hölgybe, aki Annának álcázta magát. Ez a szerelem azonban csak egyoldalú volt. Mivel Anna is Ady Endre volt, így valószínű, hogy nem akart homoszexuális kalandba bocsátkozni Juhász Gyulával, akit –gondolhatjuk- megtévesztett az álöltözék. (Persze az is lehet, hogy nem.)
A költő – mert Juhász Gyula az volt (persze ez nem nagy szám, hiszen Ady is ezzel foglalkozott) – mindennek ellenére soha nem adta fel. Még akkor is írta a leveleket, verseket kedveséhez, mikor Ady Endre már meghalt, és az utcákon József Attilák rohangáltak a pályaudvarok felé, hogy a vonatok elé vessék magukat.
Ez a szerelem sokban hasonlított Dante Beatrice iránt tanúsított érzelméhez. (A mai irodalomtörténészeket nagyon foglalkoztatja, hogy vajon Nagy Feró is ilyen vágyakat ébresztett e volna Dante-ban.)
A szerelem azonban mindig elmúlik, és Juhász Gyula is meghalt egyszer, úgyhogy nem éri meg tovább foglalkozni ezzel a témával.