Kékfény

- Nagyüzemi melós vagyok már idestova a rendszerváltás óta… Az asszongya, hogy… Hát, bizony már hat éve. Előtte még csempészéssel foglalkoztam. Fegyvert, azt nem. Arról szó sem volt. Csak konyha és fürdőszoba csempészést vállaltam. Most ugye meg csak a szerszámgépgyár van, ahol dolgozhatok. Vagyis csak eddig… Egyébként nem is tudom mér’ vádolnak engem. Hiszen nekem köszönhetik, hogy a főnök agyának csak a felét darálta le a köszörűgép. Így még akár nyitott koporsóval is meg lehet tartani a temetést.
- Micsoda? De hát, maga belenyomta az üzemigazgató fejét a több, mint fél méter átmérőjű köszörűtárcsába.
- Hogy én? Dehogyis! Már elmondtam, hogy lejött a góré a műhelybe, és a gépek miatt a nagy zajtól ugye nem is látott valami élesen. Aztán amikor egészen véletlen rálépett a körfűrészre, és az nagy hirtelen levágta a lábfejét, elkezdett spriccelni a vére. Mondom neki: Hé, főnök, kell valami? Ragtapasz vagy hintőpor? Erre ő – biztos felkapta a vizet – elkezdett üvölteni, mint akinek levágta volna az ipari körfűrész a lábfejét. Mondom neki: Velem ne üvöltsön, mert beadom a felmondásomat. Tudja, én vagyok a legjobb gépmester a vállalatnál. Na, szóval ott tartottam, hogy üvöltött tovább. Gondoltam, kikapcsolom a gépeket, mert nem hallottam mit akar. Csak az volt a probléma, hogy a nagy hangzavarban rossz gombot nyomtam meg, és hipp-hopp, az esztergakés már bent is volt a lapockái között. Én nagyon megijedtem, hogy ugye netán valami komolyabb baja esett, de megnéztem, aztán láttam, hogy a hegye csak kicsit jött ki elől. Aztán meg legalább az ordítozást is abbahagyta. Ezért megkérdeztem, ha már ilyen csend lett, hogy nincs e nagyobb baja. Azonban a válasza nagyon felmérgesített, mert még válaszra sem méltatott. Viszont furcsán köhögött, meg hörgött egy kicsit. Először adni akartam neki egy NEGRO-t, de rájöttem, hogy inkább az esztergakést kellene menteni, nehogy megrozsdásodjon a drága szerszám. Éppen ki akartam belőle rántani a főnököt, amikor érthetetlen módon beletört. És én nagyon megijedtem, mi lesz, ha levonják az árát a fizetésemből. Csak ekkor figyeltem fel rá, hogy a főnök furcsán támaszkodik a fúrógépasztalnál. Szólni akartam, hogy vigyázzon, nehogy bekapja a tokmány a haját, mert akkor nem csak megskalpolja, mint más állványos fúrók szokták a védtelen dolgozókat. Tudja, ez a fúrógép lassan forog, és az egész emberről letépi a bőrt. Egyszerűen megnyúzza. Szóval, szólni akartam, de már késő is volt. Bár a főnök kemény fickó. Lüktető erei látszottak egész testén. A vértócsa egyre nagyobb lett körülötte, de ő csak köhögött és hörgött, és a lapockáinál vakargatta a hátát. Pedig mások ilyenkor üvöltve rohangálnak körbe-körbe. Na, mindegy!
- És ezután mi történt?
- Azt mondta, hogy ő így már nem akar élni, és a köszörűkő felé vette az irányt. Mondom: Főnök, ne tegye! Mert ugye puha köszörűkő volt felszerelve, ami könnyen kopik, ráadásul rendkívül drága és ritka is. De ő nem hallgatott rám. Vissza akartam húzni a fejét, de erősen tolta bele a köszörűbe. Ekkor érkezett meg a rendőrség, és nekem pont sikerült a fél fejét visszarántani. És ezért hiszik, hogy én öltem meg.
- Szóval így történt?
- Szó szerint, ahogy elmondtam.
- De úgy tudom, maguknak már régebben is volt egy komolyabb nézeteltérésük. Akkor ön felfüggesztettet kapott, és a főnöke amputálás miatt tolószékbe kényszerült, mert maga állítólag belenyomta a lábát a présgép alá. Igaz ez?
- Hát, nem teljesen így volt, de valami ilyesmi, igen. Ha jól emlékszem, akkor az volt az alapvető probléma, hogy nem akart fizetésemelést adni. (Az ember feje elvörösödik…) DE AKKOR SEM SIKERÜLT KINYÍRNI A ROHADT SZEMÉTLÁDÁT! … Mi az, miért akarnak megbilincselni? Eresszenek! Nem csináltam semmit! … Na, jól van akkor! Majd meglátjuk ki az erősebb! (Kabátja alól egy dekopírfűrészt húz elő, bedugja a konnektorba, és… MINDENKIT FÖLDARABOL VELE.)