95-ben minden lehetséges

- Nagypapa, miért ezt a képet raktad be a Windows 95 hátterébe?
- Jaj, kisunokáim! Ez a kedvenc képem. Tudjátok ez éppen azt ábrázolja, amikor az öcsémnek leszakadt a feje. Még a balta is jól látható. Csak azt sajnálom, hogy az a nyomorult Taskbar eltakarja a kilógó beleket. Tudjátok, utálom eltüntetni a Tálcát.
- Nagypapa, és mi lóg ki abból ott, ott, igen, abból?
- Ja, hát az a Szemeteskosár. Tudjátok, ha letörlök valamit Windows 95 alól, akkor az idekerül, így esetleg még valamikor visszaállítható. Ez szerintem hülyeség. Ja, hogy mi akar maga az ikon lenni? Ahogy most elnézem, van valami a Szemetesben, mert jól meg van tömve Nagyanyátok ottan.
- Nagypapa, és mik ezek a fura hangok amiket a Soundblaster 16 AWE32 hangkártyád kiad?
- Csak a volt magyartanárnőm hörgései.
- Nagypapa, miért választottad a Control Panel Display pontjából a Képernyővédő funkcióban azt, amikor a Jockey feje röhögve végiggurul a képernyőn?

(De a nagypapa már nem tudott válaszolni, mert hirtelen leállt a szívműködése, és 95 évesen elhunyt.)

A Lógóember

Lógok! Nem tudom miért. De most lógom egy kicsit... és nézelődöm. Nézem a világot. Nézem... Kár érte, de én csak itt lógom. Hogy hol? Fogalmam sincs. Nem olyan régen még az ebédemet fogyasztottam valahol egy kellemes kis vendéglőben, udvarias kiszolgálás közepette, de most itt lógok ezen a kötélen, és az utolsó szellők, fuvallatok, melyek ma még erre járnak, forgatják, lengetik lógó testemet.
Nem vagyok túl magasan, de ha esetleg leesnék, nem tudom, barátom lenne e a gravitáció, és anyaföldem úgy ölelne magába, mint mikor megszülettem és értelmet nyertem. Akkor is leejtettek. De aztán, ha felépülnék biztos, hogy újra lógnék. Nem tudom miért, és hogyan teszem, de tudom, hogy nekem ez rendeltetett. Lógni valahol, és hagyni, hogy a gravitációs erő megpróbáljon szembeszállni a kötélerővel. Fizika. Sohasem szerettem. Csak lógni. A lógás megnyugtatja az embert. Lógni, lógni és lógni.

Persze a lógás művészete igen összetett és nehéz művelet. Nem lehet akárhogyan lógni. Sokan nem is tudják megcsinálni. Nem egy embert hallottam, akinek a csomó már az első rántás során eltörte a nyakcsigolyáját. Ők még a szerencsésebbek. Vannak, akik órákon, sőt, egykét esetben napokig tudnak fulladozni a kötélen. Ezek egyszerűen amatőrök. Több száz elcseszett barom. Hát, tessék! Tessék megnézni ezt a hülyét itt mellettem. Egy órával ezelőtt még itt rúgkapált össze-vissza, s tessék, most itt lóg, mint egy rossz rongy a kerítés fájára szúrva. Hülye béna! Lógni tudni kell. És én tudok lógni. Sőt, szeretek lógni. Nem is tudom mit csinálnék, ha egy nap nem lóghatnék.
Lehet, hogy ez már beteges? Elvonókúrára kellene járnom vagy pszichiáterhez? Miért? Mert szeretem amit csinálok? Nem! Én lógni fogok! Itt fogok lógni az idők végezetéig, mert én vagyok... Igen, én vagyok... Én vagyok a Lógóember!

Strucc!, avagy a mennyország alulról

A dagadt feleség élvezettel nézte a TV-t. A férj közben undok megjegyzéseket tett, és szidalmazta a Kötés magasiskolája című magazinműsor műsorvezetőnőjét.
Szerencsére éppen vége volt, s a feleség elrakta a TV nézéshez elengedhetetlen kötőtűket és horgoló tűket, fonalakat és mintapulóvereket. A férj kedvenc percei voltak, ekkor kezdte ugyanis előpakolni a fűrészeit és szerszámait, merthogy a Fűrész-ötperc műsor következett. A kedvence volt.

A műsorvezető rákezdett: Jó napot fűrésztársak, kezdjük hát el! Fűrészeljen! Fűrészeljen! Fűrészeljen! (És ekkor valamilyen vibráló hatás is érezhető volt a TV felől.) A férfi amit ért fűrészelt; a széket, a kanapét, a függönykarnist, a kakukkos órát, az ablaküveget, egyszóval mindent.
A műsornak vége volt, de a férfi csak mosolygott, és fűrészelt, és mosolygott…
A felesége nem mert neki szólni, merthogy múltkor is alig bírták összevarrni a lábát, meg különben is, a fűrész sem igazi, úgyhogy mit érdekelte őt, és kiment a konyhába mosogatni.
A TV-ben eközben:
…mond csak Samanta mi van mostanában Jokival, mert olyan… - Megszakítjuk adásunkat, hogy egy fontos hírt közöljünk: A Szovjetunió ma reggel atomtámadást indított országunk ellen. A rakéták elhárítására nincs mód, a lakosságot megkérjük kerüljék a pánikot, és aki tud készítsen elsősegély csomagokat… (és hírtelen megszakadt az adás)
A férfi fűrészelés közben semmire és senkire nem figyelt, csak fűrészelt, csak fűrészelt. Az asszony meg mosolygott…
…Amikor véget értek a koszos edények, és a szék karfáját is elreszelte már az életlen fűrész, akkor odaszólt az asszony az urának: Menjünk ki a friss levegőre, de zárd le előbb a TV-t, már vége az adásnak.
Ahogy kinyitották az ajtót, hirtelen nagy fény lepte el a szobát, és bevilágította még a kikapcsolt TV képernyőjét is. Az égen angyalok szálltak, és a földön rajzfilmszerű alakok feküdtek boldogan, szépen; ahogy kell!!!!
A patakok helyén méz és tej folydogált, és a bárányfelhők az égbolton csodálatos képet nyújtottak. Mindketten úgy érezték: de szívesen felszállnának a felhők közé.
És valóban: szárnyik kezdtek nőni (rajzfilmszárnyak) és csapkodva felszálltak a rajzfilmfelhők közé, s örökké boldogan éltek…

Gyerekvers: Az apa bement a boltba vásárolni

Az apa bement a boltba vásárolni,
én meg kint döglöttem a téren.
A Sport nevű csokoládét nyomta a pofámba
miközben a mászókára másztam éppen.

Tornáztam. Föl-le húztam magamat a korláton
a lányok pedig néztek  - voltak kicsik, nagyok.
Az egyik odajött hozzám, és azt mondta:
Édesem, ötezerért a tiéd vagyok.


Amúgy sem tetszett nekem,
és apa is kijött a boltból,
így átpasszoltam a nőt neki,
s ő később azt mondta: Jó volt!

Buszmegálló

Ott volt az a buszmegálló. Már régen ugyanazon a helyen állt; ott, az Árpád Üzletházzal szemben. Először csak egyszerű betonnal öntötték fel, de aztán előléptették, és szép, díszes kockaköveket kapott. Meg is érdemelte. Keményen állta a sokat, hiszen el kellett viselnie jó pár busz reá nehezedő nyomását. Ráadásul a 96-os sűrűn járt.
Ott volt az a buszmegálló, de csak volt, mert egy hirtelen jött gombafelhő végleg elnyelte.

Állj!!!

Állj! Elég volt! Nem megyünk tovább! Meg kell, hogy álljon a világ. Úgyis a végzete felé halad. Stop! Hova ez a rohanás? Nyugalom! Nyomjunk be a féket. Ebben a rohanó világban mindenki GSM-el rohangál, a szomszéd baltát vág a felesége hátába, Csernobil ötödször is felrobban, a számítógép beférkőzik a bőrünk alá mint egy parazita, az élővilág a kihalás szélén áll… Állj!!! Ebből elég! Valakinek fel kell szólalnia. Ne tovább! Most a másik irányból jönnek . – gondolta Kovács P. István közlekedési rendőr, és most a Rózsa utcán engedte tovább a forgalmat.

Vetélkedő

Belép a műsorvezető valamilyen rendkívül idétlen arccal, és azt mondja:
- Üdvözlöm önöket kedves nézőink és kedves hallgatóink. Új vetélkedőnk indul mától. A „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében” című műsorunkkal minden este találkozhatnak a nézők a tévében.
Mivel ez az első műsor, röviden elmondanám a szabályokat: Én felteszek egy kérdést, és aki először nyomja meg a gombot az válaszolhat rá.
Mai három csapatunk: István, László és az Állatvédő Liga. Rövid bemutatkozás után kezdjük is a játékot. István!
- Istvánnak hívnak – mondja István.
- Köszönjük! László!
- László vagyok – mondja László.
- Köszönöm. Az Állatvédő Ligát pedig azt hiszem be sem kell mutatnom. Akkor talán kezdjük el. Kezeket a gombokra! … Tehát: Hány gyereke van Istvánnak?
(Lászlónak jelez a gép)
- Igen, László?
- Talán három?
- Nem, nem jó a válasz.
(Állatvédő Liga jelez)
- Önök tudják a választ?
- Mi sajnos nem tudjuk.
- Hát akkor már csak István játszik.
(Istvánnál jelez a gép)
- Mondja István!
- Kettő! Ja, nem egy.
- Na, jól van, ez közel van, elfogadom. A helyes válasz a „Nincsen gyereke” lett volna. Most egy könnyebb kérdés következik. Hogy hívják Istvánt?
(István jelez)
- Péternek.
- Nem, ez sajnos nem jó válasz. Felteszem még egyszer a kérdést. Hogy hívják Istvánt?
(Állatvédők jelez)
- Istvánt?
- Úgy van, eltalálták. Istvánnak hívják Istvánt.
(Lászlónál jelez a gép)
- Nem, nem! Most ne nyomjon, mert nem kérdeztem semmit. A következő kérdés következik. Nős-e István, vagy nem?
(István jelez)
- Tessék, István!
- Igen.
- Ez sajnos rossz válasz.
(Állatvédőknél jelez a gép)
- Igen, mondják csak!
- Igen.
- Sajnos ezt sem tudom elfogadni. László, maga sem tudja választ?
- Nem.
- Így igaz – örvendezik a műsorvezető – Így van, István nem nős. Nagyon szoros a küzdelem. Döntetlen az állás. Rövid reklám után következik a döntő forduló.
(Idegesítő zene közben elkezd beúszni a „REKLÁM” felirat a képernyőre jobbról balra, aztán mielőtt még az utolsó „M” betű is megjelenne eltűnik az egész, és visszatérünk a stúdióba.)
- Itt vagyunk a döntőben a rövid reklám után. Az nyer, aki meg tudja mondani, hány éves István.
(Állatvédők jeleznek)
- Mondják csak!
- Ööö… ööö… nyolcvan…
- Nem jó! – szakítja félve a műsorvezető. – Már csak István maradt. Gyerünk István, gyerünk!
- Egy és száz között.
- Úgy van! Nagyszerű! Pontosan nyolcvannégy éves. Gratulálok, apa!
(Mindenki nagyon örül)
- Jövő héten Vilmos, Bertalan és a Növényvédő Liga játszik, és Vilmossal kapcsolatos kérdések lesznek – mondja, majd az orra alatt motyogva folytatja – Majd meglátod Vili fiam, hogy megszívatjuk a Növényvédő Ligát, meg Bertalan bácsikádat.
Viszlát jövő héten, és ne felejtsék: Minden este a tévében: „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében”.
(A nézőközönség együtt üvölti a vetélkedő címét, és „egyik idiótább mint a másik” fejjel bámul és integet a kamerába, de a leghülyébb a műsorvezető az összes közül.)

A Himalája meghódítása

Kora délelőtt volt, és a hó vakítótan fénylett a hegygerincen. A három férfi – akik éppen felfelé kapaszkodtak a nehéz terepen - persze erre is készültek, mielőtt nekivágtak volna ennek a minden emberi erő igénybevevő útnak.
- Te, Joe, messze vagyunk még a csúcstól?
- Nem Billy, már nincs sok.
És kapaszkodtak tovább.

Sokat nem beszéltek, mert odafönt már nagyon hideg volt, és még megfáztak volna. Már pedig ez ilyen távol az otthontól végzetes hiba lenne. Csákányaikkal utat törve és megkapaszkodva jutottak lassan előre, amikor hirtelen az egyik szakadék szélén megfeszült a derekuk köré kötött kötél, mely együtt tartotta őket.
- Te, Joe!
- Igen!
- Karl leesett! Csak a kötél tartja.
- Te Karl!
- Igen?
- Kösd ki magad! Csomózd ki a kötelet a derekad körül!
- De akkor leesek!
- Tudom! De meg kell értened. Mi nem tudunk felhúzni, és akkor veled együtt esünk le mi is. Márpedig ha leesünk, akkor meghalunk, ás úgy, akkor nem lehetünk a száz-huszonnyolcadikok, akik megmásszák ezt a hegyet. Országunk dicsősége elszáll, és sárba hull a fejünk. Persze ezt csak átvitt értelemben kell érteni.
- Szegény Karl! Leesett.
- Nem baj. Menjünk!
Ezután már csendben maradtak. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Jeget törtek, sziklát másztak, és végül felértek a csúcsra.
Nagyon örültek, ám hirtelen egy selymes, lágy női hang érintette a hegygerincet, és futott végig rajta: Rakjátok el a bábukat gyerekek, és menjetek aludni!

Válás

1 pár megy az utcán. Egyszercsak a fiú lehányja a lányt. Erre a lány megmérgesedik, és lecsapja a fiú fejét a táskájában lévő baltával.
Tanulság:
- Egy válás mindig közösen történik,
- avagy egy 3 soros novellának nem lehet semmi értelme.

Háztartási pszichológia

A 9 éves kisfiú éppen lefekvéshez készült. Fogat ugyan nem mosott, de azt nem is szerette, így 1-2 méterről már érezhető volt visszataszító bűze.
Mint mondtam már, lefekvéshez készült, amikor hirtelen nagy fényesség támadt a szobában, és megjelent ott valaki. A fiú – tájékozottságát e téren nem vitatjuk – rögtön tudta: ez egy UFO.

Először azt gondolta: de jó, lesz saját UFÓ-ja, majd háziasítja, ahogy a kishercegben olvasta, és akkor ős is fölvághat vele az osztályban, mint a verekedős Jancsika, akinek egy ugró varangyos békája és még hősünknél is bűzösebb szája volt. Majd azonban azt gondolta: lehet, hogy nem örülne az UFO, ha háziasítanák, hiszen ő vad UFO-nak született, és nem arra, hogy egy lakótelepi lakásban tengesse életét, meg akkor mindig le kén vinni a parkba vizelni. Nem tudta ugye, amit a mai kor embere már tud, hogy az UFO-k szobatiszták, no persze a háziasabb fajták.
Aztán meg arra gondolt, hogy interjút készít vele, mert az apukája is riporter, és ő is jól keres, biztos adna neki az UFO egy kis pénzt…
Ekkor pedig az UFO váratlanul közbevágott, s a 9 éves gyerek csak csüngött a szavain.
- Péter!
- Igen.
- Moss fogat!
- Nem, azt már nem. Egy kutyának sem engedjük meg ugye, hogy az ágyra feküdjön.
- Ha nem mosol fogat, akkor fölrepítelek a plafonra.
- Azt szeretném én látni! – és csakugyan, egy szempillantás alatt a plafonon találta magát.
- Állj! Állj! Inkább fogat mosok. (Okos gyermek, mi?!)
- Jó! – és eltűnt az UFÓ.
(Egyébkén az UFÓ átment a kisszobába, és átöltözött édesanyának, de közben valami olyat mormogott, hogy milyen jó is a gyermekpszichológia, meg hogy a hipnózis lehetőségei korlátlanok. )

Vadnyugati történet

Vadnyugati mesét mondok én most nektek,
Csodájára járni gyertek, csak gyertek.
Szörnyű Vad Johny-ról szól e mese mostan,
Azt mondom el, hogy patkolt el, türelem, nyomban.
Torkomon lecsúszott már pár üveg Whyky,
Egy pókerarcot a temetőbe két ember viszki .
Johny egyszer Azott városába érkezett,
Hol egy lány –ki volt csak 12 – tőle élvezett.
A pisztolyát is elsütött az utcán jópárszor.
A bankot sem kímélte hétszer, vagy hányszor.
Estéjét, mint rendes vadnyugati emberhez méltó,
A kocsmában töltötte, és kurváját tömködte, de jó!
Hasztalan mutatta fegyverét a deli férfi,
Egyszer jött a városba, s ott egy ajtón nem fért ki.
Dühösek lettek rá ezért az ott lakó emberek.
„Közfalat bontsunk miattad, te szemtelen?”
Szörnyű Vad Johny meg csak pislogott,
És pisztolyával fejbelőtt kettőt ottan nyomban.
Megrémült a tömeg, futott szerteszét,
Johny meg röhögött, kiröhögte a belét.
Ottan halt meg, abban a városban.
Szájából lógott a bele, furcsállták számosan.
Így esett hát Szörnyű Vad Johny esete,
Forgatókönyvbe ha jó, ha nem jó
Ott eszi meg a fene!

Kezelési útmutató

Veszély esetén a két piros kart fordítsa balra, majd a szürke gombokat nyomja be sorban balról jobbra haladva (ne jobbról balra). Miután végzett mind a 100 darab gombbal, a bal oldalt látható piros-fehér keresztcsíkos kart rántsa meg úgy, hogy mindeközben csak fél lábon áll (mert csak így éri el). Ha sikerrel járt, a feje feletti vészkijárat kissé megmozdul. Ezután a jobboldalt látható bíbor-világoskék hosszában csíkozott kart nyomja fel. Hatására kinyílik a kijáratnak háttal állva látható: „Vigyázat 360V feszültség!” feliratú szekrény ajtaja. Odabent talál sok-sok vezetéket. Puszta kézzel rángassa ki az összeset, és ha még életben van olvasson tovább! (Ha véletlenül mégis agyonüti a feszültség, kérjük jelezze a legközelebbi Állami Temetkezési Vállalatnál!) A vészkijárat feliratú ajtónak most már sokkal jobban ki kellett nyílnia. Ezek után a falba épített mini-szintetizátoron (Roland 5428C*) játssza le a Boci-Boci Tarka című nagysikerű dal ritmusát, és böfögjön bele a baloldalt található hangazonosító mikrofonba (Technics 8029C*), hogy a központi számítógép (IBM 100MHz PC) azonosíthassa Önt, hogy megállapíthassuk Ön valóban cégünk dolgozó munkatársa e. Ha a mintavétel sikerült, egy „Hipp-Hipp Hurrá!” szöveg fogja tájékoztatni a falba épített 27” Sony MultiSync/LRW monitoron*, és a vészkijárat ajtaja teljesen kinyílik. Kérjük, hagyja el a veszélyzónát!**

*Fizetett reklám
**Ha túl bonyolultnak tűnik az ajtó kinyitása, az ablaküvegből készült ajtó be is rúgható! Ebben az esetben az okozott kárt és annak helyrehozatalához szükséges összeget rózsaszín csekken a cég bankszámlaszámára kérjük átutalni!

Harc a legbelső érzések ellen, avagy a diák a tanár ellen

A tanár újra felszólította a diákot.
- Nem készültem! – kezdte az ártatlan gyermek.
- Ez egy egyes, fiam. Ülj le!
- De, kérem, én… - folytatta, de a tanár beléfojtotta a szót.
- Csönd legyen, mert adok még egy egyest, és kiküldöm igazolatlan órával.

A tanuló arca felismerhetetlenül eltorzult, vörös lett, és összeszorított foggal visszaült a helyére. Észrevétlenül benyúlt a táskájába, és egy vadonatúj gyönyörű piros színű rottringceruzát húzott elő.
Szemében gyilkoló láng lobbant, és tekintete a tanárra szegeződött. Ezt a tanár is észrevette, és félve nézett a diákra. A gyermek szíve hevesen kezdett verni, és olyan erővel szorította a rottringceruzát, hogy verejtékcseppek kezdtek gyöngyözni a homlokán. Nagyon-nagyon szerette volna megtenni, de a tanár rémült tekintete eszébe juttatott valamit, ami talán megállíthatja végzetes tettét.
- Mi van, ha összevérzi az a szemét a szép új rottringomat? – kérdezte magától.
Azonban azt is be kell vallani, megsajnálta egy kicsit. Mert mi van, ha nem hal meg? Életben marad szegény, és egész életét tolókocsiban kell leélnie. Kár egy tolókocsit így elpazarolni, miközben a szegény négerek éheznek Afrikában.
Így aztán lerakta a rottringceruzát, a tanár pedig megkönnyebbült.
Ez azonban csak rossz álom maradt.
A diák föleszmélt gondolatai elmerüléséből, és kihúzta a tollat a tanár fejéből: - Még szerencse, hogy nálam volt a régi jó tollam.

Riport egy különleges emberrel

Riporter: Elmesélné, hogyan történ az eset?
B. úr: Kinéztem este az ablakon, és láttam, hogy baj van.
Riporter: Csernobilre gondol?
B. úr: Igen, odáig elláttam. Láttam az atomerőműből szivárgó radioaktív sugarakat. Még a rövidhullámú sávban is befogtam a zsebrádiómon. Aztán egy hét múlva éppen a Balatonról futottam haza, és nagyon elfáradtam, mert két óráig tartott az út. Amikor beléptem a kapun, azt hittem képzelődöm. Azonban valóban ott csipegette a búzaszemeket a földről az udvar közepén a háromlábú csirke.
Riporter: Hát, ez tényleg érdekes történet. És mikor történt mindez?
B úr: Körülbelül a nyolcvanas évek közepén. Azért emlékszem rá ilyen pontosan, mert akkoriban nyomtattak nekem külön tankönyvet az általános iskolában.
Riporter: A jövőre nézve milyen tervei vannak?
B úr: Most estére például az a legnagyobb problémám, hogy melyik barátnőmnél aludjak a sok közül.
Riporter: Én Ibolyát javasolnám.

Szeretem a gyerekeket

Gondolataimból riadok fel, amikor a busz nagyot fékezve megállt a megállóban. Kíváncsian nézek körül – mert, hát az emberek is így szokták. Egy öregasszony tántorog fel remegő lábbal a két lépcsőfokon, és fáradtan ugrik le az egyik üres helyre. A következő artista, aki figyelemfelkeltő mutatvánnyal (két apró ugrással) jut fel a buszra, egy fiatalember, aki aktatáskáját előre dobva lefoglalja az utolsó üres széket is. A felszállók sorát egy jó húsban lévő fiatalasszony zárja, aki kisgyermekét mellén szorongatva, a leülés vágyát a szemében hordozva lépett fel a járműre.
A jármű elindult, és én nem tudtam visszamerülni mélyen szántó gondolataim közé, mert jóneveltségem (?) szörnyen hasogatta a fejemet kis kézi baltájával, hogy ugyan engedjem már át a helyemet annak a szegény asszonynak , aki azzal az édes, aranyos kisgyermekével még mindig üres ülések után vadászott.
Na, oké. Felállok. Az asszony vékonyka kis hangján megköszöni kedvességemet, és helyet foglal azon a helyen, ahol néhány perccel ezelőtt még ültem kényelemben, és bámultam kifelé az ablakon.
A gyereknek, aki az ölébe ültetett, valami nem igazán tetszett, mert keserves sírásba kezdett. Az asszonyt azonban ez egyáltalán nem zavarta. Nyugodtan elővette a kecses kis szemüvegét – amely nem igazán segített arcának szépítésében – és egy könnyed mozdulattal olvasni kezdett. A gyerek pedig bőgött.

Én szeretem a gyerekeket. Ez is itt olyan édesen sír. A könnyek lassan csurognak végig az édes kis arcán. Aranyos, fogatlan kis szája ferdén görbül lefelé… és bőg.
Olyan aranyos így, csak kicsit idegesít. Szeretem a gyerekeket, csak ne bőgne már ez itt. Elhallgathatna egy kicsit. Csak egy kicsit. Nem kell, hogy örökké csendben maradjon, csak most. Egy kicsit. Sírjon nyugodtan, de ne most. Sírjon, mert joga van hozzá, csak most hallgasson egy kicsit. Csak egy kicsit.
És az asszony? Az csak olvas. Le nem veszi szemét az olcsó kéjszerelmes regényecskéről, és vadul nyeli a csöpögő cukros betűket. A gyerek pedig ott bőg az ölében, és a nő csak olvas.
Tényleg aranyos ez a kisgyerek, de most már kussolhatna. Nem értem én ezt a nőt. Most már igazán rászólhatna arra kisördögre, hiszen már úgy ordít, hogy kiköpi tüdejének utolsó darabjait is.
Na, most már fogd be a pofád, te rühes gyermek! Ha nem kussolsz el most rögtön, kihúzom a nyelvedet és nyakad köré tekerem. Hát nem érted? Most már igazán lejárhatna a lemez. Az a hülye anyád is leragaszthatná már azt az óriási fogatlan pofádat.
Én tényleg szeretem a gyerekeket, de már több a soknál. Nincs valakinél egészen véletlenül egy pisztoly? Rendben, ha nincs, hát nincs. Legalább egy nyomorult kést adjatok! Kiskanál? Még műanyagból készült sincs? Ez már őrület.
Kussolj már te dög!
Megfojtom!
Ne! Ne! Eresszenek! Hagyjanak békén! Tudom én, hogy kell felvenni egy inget. Eresszenek! Hova visznek maguk? Segítség! …

Felnőtté válás, avagy mese a kedvenc dolgokról

Egy fiúról fogok mesélni, kinek halála mindenkit megrendített. Nem is olyan régen volt, amikor boldog volt, és a fütyült a világra. Voltak barátai és társai, kedvenc színei és dolgai. Kedvenc dolgai közé tartoztak a fekete-vörös-kék tollai, a kék rotringja és a szakadt, ütött-kopott tolltartója, na meg a benne lévő „golyótlan” golyóstoll, amelyekről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Nem voltak nagy igényei, nem akart a legjobb, a legszebb vagy a legerősebb lenni, csak azt akarta, hogy élete úgy maradjon, ahogy volt, a kedvenc dolgai, barátai, színei…
Történt azonban, hogy a 4. osztály, s a tanárok (különösen pedig egy bizonyos Zongori Bálint nevezetű Internetika tanár) elkezdték ijesztgetni, hogy le kell mondania kedvenc dolgairól, barátairól, életformájáról, s úgymond nagyobb sebességre kell kapcsolnia, hogy ismét csak úgymond „leérettségizhessen”.
Hősünk először bal vállát kezdte el rángatni a dolgok hallatán, aztán később a jobbat is. De végül bekövetkezett a tragédia! Elkezdte elhinni, amit tanárai mondtak neki, mindent. A 2x2-től a politikai értékítéletekig, mindent. Régi tolltartóját a kedvenc golyótlan tollal egy új, praktikus (forgótányéros, sztereo, 2 hangfalas, 120 MHz-es, parabolaantennás) tolltartóra cserélte, már alig író szép kék rotringját egy új, de piros rotringra cserélte, amelyben állandóan volt hegy, igaz, keményebb fajta, mert az nem fogy olyan gyorsan.
Mindent a sikerét, mondaná a kedves olvasó, hát igen. Mindent!
Egy ideig hősünk még próbálta életét visszaterelni a helyes vágányra, de hiába. Erőt vett rajta a tanárok hipnotikus szövege, és nem volt menekvés.
Az utcán, ahogy ment, mindenkinek az volt az érzése, nem is látja mi van körülötte, s ez így is volt igaz. Barátaira nem figyelt, kedvenc zenéjét is valami lélekölő kalapálásra és lábosdobálásra cserélte fel.
Ám ha jött a tanulás ideje, mint 100 nagy, úgy állt neki, s 1000%-os munkát végzett. Megtanult mindent, még az olyan tantárgyakat is, amelyek eddig nem érdekelték, s kezdtek kedvenc tantárgyai s kedvenc tanárai lenni.
Egy héttel az érettségi után halt meg. Álmában. Az orvosok nem tudták megállapítani a halál pontos okét és az idejét sem.
Az utóbbit egy-két hónapra becsülték.

Élet értelme II (avagy küzdj, amíg bírod!)

- Íme egy ember: Mr. A.M.X.Q. Ő az, aki azzal hívta fel a világ figyelmét, hogy úgy él, mint mindenki más, de talán kérdezzük őt magát: Mit csinál?
- Cipekedek, az egyik helyen lévő írásvetítőket átviszem a másik helyre. Tudja, ez nagyon változatos munka, mert mindig éri meglepetés az embert, az egyik doboz egy kicsit kisebb, a másik egy kicsit nehezebb. És ez nagyon élvezetes munka, mert… Kuss legyen!
- De mi értelme, hogy ezeket a rohadt dobozokat oda átviszi (és rá is mutat) A maga munkájának mi az értelme?
- Én már 40 éve ezt csinálom, és azóta rájöttem az élet értelmére.
- Na, és mi az?
- A dobozok cipelése. Teljesen el lehet lazulni. Nem gondolok semmire, csak viszem a dobozokat, csak a dobozokat, mindig a dobozokat. Sokan cserélnének velem, tudja?!
- Mondja, nem segíthetek? – és elkezdték hordani a dobozokat az egyik helyről a másikra, és aztán vissza, és közben nem gondoltak semmire. Az írásvetítők irányították őket az élet útjain…

Népköltészet

Láttam egy egeret
Nem volt feje néki
Meglepődtem, s elszaladt
A babáját szereti

Elszaladt az egérke
Uccu neki, elfutott
A bababáját szeretni
Messzire eljutott

Piros rózsa, tulipán
Jaj a szívem, jaj de fáj
Száll a madár messzire
Az egérke szívére

Egymásra találtak
A fejetlen a fejjel
Rigó fütyül, gólya Kele
Vidám így és teljes ember

Az áruló

A tanár üvöltve fakadt ki magából: bezzeg amikor én fiatal voltam, akkor még… Hozd ide az ellenőrződ – de itt mintha elvágták volna, megállt, és maga elé meredt.
Tekintsünk bele a gondolataiba (hallássérült nézőink a TXT666. oldalán olvashatják feliratozva)
…Nahát, a tanár sem volt szent: pia, lógás, rock, bulik és utálta a tanárokat.
Na! Kedves olvasó, ennyi elég is volt, ne legyünk ennyire kíváncsiak egy üresfejű 2 perc múlva öngyilkosságot elkövető hippi életére. Hiszen a végén tanár lett!

„Ha vége a dalnak, változtass magadon!” (Doors)

Isteni informatika

- Jó reggelt az osztálynak, Lucifer Vilmos vagyok, ma én helyettesítem Zombori tanárurat, neki sajnos fontos ügyekben tragikus kegyetlenséggel el kellett távoznia. Ne röhögjenek, inkább vegyék elő a füzetüket, és mi ez a lárma, csak a füzetet kell kinyitniuk, a szájuk az be marad fogva, világos! A mai órán világegyetemet, akarom mondani vezérlő egységet fogunk teremteni, vagyis készíteni. Az első lépés, hogy az események egésznek megadjuk a talaját, jöjjön a memória. Legyen 64 kbyte méretű, ebből 50 kbyte tengerszint alatti EPROM a többi száraz RAM. Most, hogy ezzel készen vagyunk… mit röhög maga, hogy is hívják, fiam?
- Jézus, Jézus Mária.
- Ja, persze. Maga csinálta az a förtelmes gépet a múltkor a dolgozatban… Na, de térjünk vissza a természetbe. Az alap már megvan, most tető is kell. Égboltnak válasszunk egy 4 regiszterből felépülő fixpontos osztó-szorzó aritmetikát. Világos! Ha leírták, akkor fejezzék be otthon, de Jézus fiam, ha máskor valamit kigondol, nehogy rögtön megvalósítsa!
(Jézus odasúgja a mellette ülőnek: Ezt csak azért is megcsinálom…)
… És isten megteremté 5 tanítási nap és 1 hétvége alatt (házi feladatként) a világot…

Hrug szomorú története

Hrug már régóta a hegyekben élt. Kellemes kis barlangjába töltötte mindennapjait, és ha megéhezett, kiment az erdőbe, csapdába csalt néhány mamutot, amin hónapokon keresztül eléldegélt. Persze, unalmas volt így egyedül , ezért életét a művészetnek szentelte. Festményeket rajzolta barlang falára.
Néhanapján, amikor a nap másképpen kelt fel, mint szokott, furcsa, csupasz bőrű lények jöttek az erdőben - éppen ott, ahol ő feküdni, sütkérezni szokott -, hátukon nagy, csomagszerű valamikkel. Könnyű prédák voltak. Mindig nagyon egyszerű volt őket lebunkózni.
Egyszer aztán, egy ilyen lebunkózott lény – miközben éppen a kezét rágcsálta (mindig ott szokta kezdeni, mert az a legfinomabb) – elkezdett furcsán beszélni. Ilyesmiket mondott: „Ember vagyok! Ember vagyok! Áhh! TV! Rádió! Internet!Ááá! Uh! Autó! Repülőgép!” Majd meghalt. Finom falat volt.
Később mások is beszéltek ilyen furcsaságokat, és ő rájött, hogy ezek a lények tényleg emberek. Kicsit furcsállta a dolgot, mert eddig úgy tudta ő tartozik az emberi fajhoz, de úgy gondolta, hogy ezek valamilyen mellékágai lehetnek az evolúciónak. Ráadásul csúnyák voltak. Sehol nem volt rajtuk szőrzet. Na jó, némely helyeken voltak pamacsok, de az ú szép hosszú barna bundájához képest ez visszataszító volt.
És mik voltak azok a furcsa varázsszavak, amelyeket ezek az emberek (?) motyogtak? Úgy döntött kideríti eredetüket. Ezért hát felkerekedett, fogta a baltáját, és útra kelt.

Ment, mendegélt, és egyre több csupasz emberrel találkozott –akiket már nem is győzött lebunkózni, mert túl sokan voltak. Úgyhogy békén hagyta őket. Látott mindenféle érdekes dolgot: égig érő barlangokat, furcsa absztrakt képeket, használta az internetet, kezdte megérteni ezeket a furcsa lényeket, ruhát kezdett el viselni, szipózott minden szombaton, és eljárt a diszkóba.
A festészetet persze nem felejtette el. Továbbra is festegetett, de most már vászonra. Először ugyan a falra firkált, és elismert graffiti művész lett, de pályafutásának a rendőrség vetett végett. Művészetszeretete nemcsak a festészetig terjedt. Imádta a színházat, és imádta a színésznőket, akik viszontszerették őt. Most már sohasem volt egyedül.
Hamar rá kellett jönnie, hogy ebben a világban csak úgy lehet megélni, ha azokat a furcsa zöld papírokat felkutatja, pénzt keres. Itt már nem lehet megtenni azt, hogy lemegy az utcára, lebunkóz valakit, felviszi a lakásába, és jóízűen elfogyasztja. Óh, nem! Ez itt már nem megy, és erre ő is rájött. Abban azonban szerencséje volt, hogy a bunkózásért pénzt lehet kapni. Márpedig ő igen jó lebunkózó volt. Sok pénzt is szerzett vele, csakhogy, mikor már kezdett megérteni mindent ebből a furcsa világból, megvilágosult, hogy ez egy mocskos szakma. Ezért a megtakarított 1 millió dollárjával tőzsdézni kezdett. Ekkor már igazán jól élt, és nem akart visszamenni az erdőbe. Szőrzetét ugyan elvesztette, csak néhány pamacs maradt meg bizonyos helyeken…

Reggeli fordulat

A fiú – mint rendesen – ma is álmos és fáradt volt, pedig még csak 6 óra volt. Éppen aludni készül, amikor egy öreg néni (nyanya) szállt fel, és már az arcán látszott: a helyére pályázik.
A fiú felkészült a küzdelemre. Első lépésként alvást színlelt, mire a vénasszony visszakézből eredő megbotlásba kezdett, amiből ugyan sikerült éppen kikerülni, de csak a csodával hatásos…! Hősünk még ekkor sem adta fel, megpróbált tudomást sem venni a spinéről, mondani: mit érdekel engem, ugye!!!
Erre azonban a banya: előbb csak a táskáját ütötte hozzá a gyerek lábához, később már irányzott csapásokat mért esernyőjével a fiú fejére.
A fiú – jól nevelt lévén nem szólt vissza az idősebbnek – enyhén kitartva lábát elgáncsolta a vén szatyort, aki rambót megszégyenítő üvöltéssel esett hasra.
2:1 – nevetett magába a fiú, és büszkén nézett körül a zsűri körül, akik a szatyor ugrását magasabb pontszámmal jutalmazták, mint a kivitelező leleményességét, mert ugye hát mennyi szellemi ráfordítást igényel egy ilyen mesteri tett kigondolása.
A nyanya végre föltápászkodott, ugyan orrából és szeméből ömlött a vér, azért felvette a kesztyűt: esernyőcsapást mért az ellenfélre, aki tornacipőjének visszadobásával válaszolt…
…Már javában a keleti harcművészeteknél tartottak, amikor a vén szatyor megszólalt:
- Kisunokám, nem adnád mégis át a helyet?!
- Hát, miért nem ezzel kezdte nagymama – de azért magában hozzátette: mindig ez a vége, amikor összeveszünk.

Statisztikai adatok

Riporter: Ma egy érdekes beszélgetést fogunk folytatni egy úrral, aki azzal foglalkozik, hogy… Mit is csinál Ön valójában?
Ember: Hát, hogy pontos legyek, embereket kérdezgetve, az eredményekből logikai és matematikai úton következtetéseket vonok le. Vagyis statisztikákat készítek.
Riporter: Értem. Ez egy igen érdekes foglalkozás. Mi volt a legutóbbi felmérésük eredménye?
Ember: Hát, az utóbbi időben igen megcsappant a tehenek tejelése, és mi ebből rájöttünk, hogy ennek köszönhető az 5-ös villamos megszüntetése.
Riporter: De hát ebben semmi logika nincsen. Elárulná mit itt az összefüggés?
Ember: Kulissza titkokkal nem szolgálhatok. Még meg kellene gyanúsítanom Önt ipari kémkedéssel.

Riporter: Hát, azt ne tegye! Inkább mesélje el mi a legnagyobb eredménye.
Ember: Én voltam az, aki a tavalyi esőzésről pontos adatokkal szolgálhatok. Megállapítottam, hogy augusztusban sokkal többen estek, mint decemberben. Biztos azért, mert akkor hideg van.
Riporter: Ezt nem értem, hogy érti azt, hogy estek?
Ember: Maga hülye? Hát kiállnak az emberek az erkélyre, aztán leesnek. Tavaly igen nagy volt az esőzés. Többet saját magam láttam, és segítettem is néha. Túl rossz lett volna ez nélkül a havi statisztika.
Riporter: Maga megőrült?! Ön egy gyilkos!
Ember: Ne pattogjon, mert egy hídon állunk és Ön van közelebb a korláthoz.
Riporter: De ez akkor is őrültség! Segítsen már valaki! Egy őrült! … Ááááá! Placcs!
Ember: Nahát, túlléptük a tavalyi statisztikát…

Riport

(Helyszín: Forgalmas utca; Színen vannak: Riporter + 1 ember)

Riporter: Jó napot!
Ember: Jó napot kívánok! Kér egy újságot?
Riporter: Nem. Én egy riporter vagyok.
Ember: Ja, az más.
Riporter: Ön mit csinál itt?
Ember: Hol?
Riporter: Hát itt, ahol áll.
Ember: Hát, állok. Mi mást csinálnék… Na jóm, néha le is ülök, de aztán újra fel kell állnom, mert pirosra vált a lámpa.
Riporter: Tehát Önnel én – mármint az a személy, akit ebben a hülye darabban megszemélyesítek – egy forgalmas utca közepén állok?
Ember: Valahogy úgy. Itt állunk az Árpádhídnál, és ha Ön most arrébb lépett volna, az a jóvágású body buildinges férfi most nem szállt volna ki a 10 milliárdos Mercédeszéből az öklét keményen szorongatva, és közben vadul meghazudtolva az Ön drága édesanyjának a foglalkozását, amiért a kocsija elé állt, és így most Önt elütve megkarcolódott a motorháztetőn a festék és betört a szélvédő üvege.

Riporter: De kérem, nekem semmi bajom nincsen.
Ember: Tudom, csak ez állt az előre megírt szövegkönyvben, amit a kedves kolléganője némi juttatás fejében nekem adományozott.
Riporter: Nem értem miről beszél. Ebben a hülye színdarabban én már semmit nem értek.
Ember: Nem is kell, hogy értsd. (csend) Csináltad már színpadon és egy forgalmas helyen egyszerre?
Riporter: Mire célzol?
Ember: Hát tudod…
Riporter: Ja! Már tudom.
Ember: Csináljuk?
Riporter: Ne! Ne csináljuk.
Ember: Jó. Akkor nem csináljuk.
Riporter: Amúgy mi a véleménye Önnek, mint a utca emberének arról az öregasszonyról akit a Mercédeszes férfi tényleg elgázolt?
Ember: Hát, tudja, én nem igazán szoktam foglalkozni az ilyesmivel. Itt ez naponta megtörténik. És, tudja, hosszú ám az idő, amíg a helyszínelést végző rendőr kollégák - jól ismerem ám őket… Az egyik az a Józsi, a másik pedig a Pista… Na, szóval… Hosszú ám az idő, amíg ők megérkeznek. Az öregasszonyok meg addig csak úgy ott fekszenek az úttesten. Tudja, ezeknél az öregasszonyoknál mindig van pénztárca. Hát, én azt elrakom. Meg az órájukat is. A múltkor a ruhát is lerángattam valamelyikről.
Riporter: Várj! Várj! Ez nincs benne a színdarabban.
Ember: Tudom. Csak személyes élménnyel gazdagítom a művet.
Riporter: Ja… (csend) És Ön mit csinál idekint?
Ember: Hát újságot árulok. Kicsiknek és nagyoknak is valót egyetlen újságban.
Riporter: De hiszen ez porn… Na nem, én ezt az idétlen jelenetet nem játszom tovább. Elmegyek… (csend) De az öltözőm ajtaja nyitva lesz… Várlak!

Az élet értelme (modern népmese)

Történt egyszer – vagy máskor is??? -, hogy hősünk, aki már fél szemére vak volt és vastag karcsiszemüveget viselt, meg fél lába is volt (a másik mellett), úgy döntött, hogy elindul világgá. Gondolatát tett követte: Feltápászkodott az ágyból… csakhogy nagy tragédia történt: olyan hirtelen állt fel, hogy a macska (amely saját tulajdonát képezte) nem tudott elmenekülni a lába alól, és hát… széjjel ment!!!

Na, mindegy – gondolta magában – úgysem szerettem – és kivágta az ablakon. (A 10. emeleten lakott, így a macska kellő végsebességre tett szert ahhoz, hogy a kövezeten még jobban kilapuljon.) Hősünk eközben már frissen és erőtől duzzadva vánszorgott az ajtó felé, és…
…kinyitotta!!!
Ment, ment, mendegélt, már vagy két másodperce mendegélt, amikor eszébe ötlött egy gondolat, nevezetesen, hogy vajon hová is mendegél most? De gondjait egy időre megoldani látszott a lift megjelenése, amely rövid mosolyt idézett elő fapofáján. Elindult hát a földszint irányába, de úgy gondolta, hogy egy világgámenetelt nem lifttel szoktak elkövetni, s mivel nagyon tájékozott volt ezen a téren, azt is tudta, hogy leginkább gyalogolni kellene, ezért hát körbe-körbe járt a liftben amíg len nem ért a földszintre. (Közben azonban azt gondolta: milyen jó, hogy egyedül van a liftben, mert van néhány ember, akik a másság ezirányú megjelenéseit nem igazán tolerálják, hát bizony, ez a mai társadalom!) Mosolyogva ért le a földszintre (körbe-körbe járkálva), hogy ő mégiscsak kiemelkedő és más mint a többiek, és hogy nem sikerült belőle kiölnie ennek a városnak semmi olyat, ami egy embert ugye emberré tesz. A boldogságtól megrészegülve – elfelejtve előző célját (ha volt egyáltalán) visszament a 10. emeletei meleg ágyába, és azt gondolta: De kár azért a macskáért, olyan szépen nyávogott, na mindegy – és kihúzta a fiókos szekrényt, aztán kivett belőle egy gumimacskát, megsimogatta és elaludt.

A TV öl! (TV jelenet)

TV bemondó: A most következő felvételekkel szeretnénk bebizonyítani, hogy a TV öl.

A film forgatókönyve:
A TV készülék sistereg. Szoba falait vér borítja. Az asztalon kéz hever, a fotelben félig lerágott csont, az ágyon pedig véres tornacipő. Kísérteties zene hallatszik mindössze.
Narrátor: A filmen a Kovács család látható. Ők voltak azok, akik segédkeztek kisfilmünk elkészítésében. Nélkülük ez a film nem jöhetett volna létre. Köszönet! A temetésük ingyenes lesz.
Amúgy ezeken a filmkockákon úgy tűnik, mintha ez a helyes kis jószág, a TV készülék, egy békés kis állat lenne. Pedig nem így van. Veszélyes egy házban egy ilyen élőlény. Így járhatnak önök is, mint a szegény Kovács család. Mivel sajnos nem lehettünk itt a tragédia bekövetkeztekor (kéjes röhögés), ezért felkértük rajzolónkat rekonstruálja a történteket.

A rajzfilm forgatókönyve:
Főcím: A Kovács család tragikuma, avagy ne bízz a TV-dben.

Szép délután, majd két kismadár menekül egy sárkány elől. A kamera azonban hirtelen befordul egy lakásba, ahol az apa, az anya és a két gyerek éppen tévét néz. Olcsó, mindennapos zene. A TV hirtelen felmordul, és egy hírtelen ugrással az apa fejére ugrik, hogy az szétloccsan. Anya és a gyerekek felsikítanak. A tévén egy száj jelenik meg, és felröhög. Elkapja az anyát, majd végez a két gyerekkel. Végül felfal mindent. Vége.
A film végén felirat: A film zenéjét Oscar díjra jelölték.

TV bemondó: Tehát, mint láthatták, vigyázzanak a TV-jükkel. Feltétlenül vigyél egy TV szervizbe, és oltassák be veszettség ellen őket, nehogy úgy járjanak, mint a Kovács család. (hirtelen egy kéz nyúlik be, kezében papiros) Óh! Egy pillanat, kedves nézőink, most kaptunk egy friss jelentést a történtekről. (olvassa) Először is: A főnök értesíti az egész stábot, hogy ki vagyunk rúgva, mert jól elbasztuk az egészet. Nem TV készülékek okozzák a gyilkosságokat, hanem a hűtőszekrények.

A bácsi a buszmegállóban

1996-ot írunk, és annak is első hónapjában, a januárban járunk. 29 napja telt el az 1995-ös év, melyet az 1994-es év előzött meg, ami viszont 1993-as év után állt. (Az 1997-es év még nem jött el.)
Reggel volt. Kora reggel. 6 óra 32 percet ütött az óra, de már el is múlt néhány… öhm… jópár másodperccel. De várjunk csak most már nem is 2 perccel járunk fél után, hanem hárommal.
Egy bácsi állt a buszmegállóban.
Aztán már nem állt ott, mert jött a busz, és felszáll rá.

Az igazi szabadság

- Te nem szeretnél szabad lenni? Érted ugye, hogy mire gondolok. Repülni szeretnék. Láttad már a madarakat? Szárnyakat akarok, hogy repülhessek, hogy szabad lehessek. Érted, ugye? Mert ez itt egy börtön. Ez az egész világ egy börtön. Olyan jó lenne elmenni innen, és azt csinálni amit akarok. Ne legyen senki, aki megmondja mit, mikor és hol csináljak. Ne legyen senki, akinek be kell számolnom mindenről. Érted? Ki akarok törni ebből a világból! De nem könnyű ám! Mindenütt fülek és szemek vannak. Figyelnek! Az őrök könnyen nyakon csípnek… Bár lehetnék madár! Sólyom vagy sas a hegyek fölött. Eltűnni, és elhagyni ezt a helyet.
- Fogd már be a szádat, te barom, és ássál! Mindjárt túljutunk a szögesdróton.

Mária, a rocker

Mária vagyok, Szűz Mária.
Tudják, ez nem is lenne baj, csak hát nekem van, vagyis volt egy fiam, de már nincs… elmondom.
Amikor megszületett még olyan kedves és aranyos volt, még rá lehetett bízni másokra, és nem szólt egy szót sem. Elmehettem bulizni, ha kedvem volt. Ihattam, szipuzhattam, hisz nem volt senkim, nem szólt bele senki az életembe. Ez nekem így jó volt. Ez volt életem legszebb korszaka.

Ám amikor kezdett nőni rájöttem, mégis kéne valaki, aki jól elveri, de hát nem volt. Folyton kioktatott, tanított, és állandóan olyan kis ovisokkal vette körül magát, akik imádták, ha dirigálnak nekik. Állandóan azt hajtogatta, ne menjek bulizni, ne kábítózzak. Szörnyű, ugye, hogy mi lett ebből a gyerekből, így talán őnök is megértik, hogy nem bírtam tovább. Nem tehettem mást, a bíró is ezt mondta, bár hozzá is tette, azért nem a tízedikről kellett volna kidobnom, de hát mit tehettem volna?
Kérem kedves bizottság, ne hagyják, hogy ez a gyerek is megszülessen, még most öljék meg.
Vagy a sorsa ellen nem tehet az ember semmit?!

Csalódás

Én más vagyok, mint a többiek, engem nem érdekel a politika. Hallottam, hogy bejelentették, miszerint az elnök azt hazudta az országnak, 2023-ban élünk, közben csak 1996 van. Sok embert megviselt, és sok az öngyilkos. Az én családom is megfogyatkozott. A nagyapám, az anyám, a testvéreim, az anyám, a gyerekeim, a kutyám.
De én erősebb vagyok náluk, engem nem érdekel a politika. Sosem érdekelt, hogy mit hazudnak azok a disznók, szemét mocskos békák.
Én nem vagyok olyan, mint a többiek, én nem ugranék le egy felhőkarcoló tetejéről le a mélybe, és nem várnám, hogy vége legyen… én nem…
Placcccs…

Az amerikai láncfűrészes gyilkos 24 vacsorára készülődik

- Na! Hő! Lássuk csak mit együnk ma vacsorára! Asszony, mindjárt jövök! Benézek a hűtőkamrába. Höhö! Ma nincs kedvem újabb részt forgatni. Úgyis mindig valami hülyét kéne szétdarabolnom a 25-ben.

Na! Hő! Lássuk csak mit együnk ma vacsorára! Mi található itt a hűtőkamrában? Na, nézd má’ egy jobb felső comb. Áh! Ma nincs erre étvágyam, talán együnk inkább egy kis bal alsó kézfejet? Áh! Az asszony nem szereti. Pidig finom ám… Jé, van itt egy kis tavalyi mell. Hát, igen, akkor még nem volt a szilikon őrület. Bár jól megfőzve még az is ehető. De lássuk inkább ezt a bal combot. Fúj! Ennek lejárt már a szavatossága! Asszony!Nem megmondtam, hogy a régi áldozatokat tüntesd el? A 22-esben még olyan ügyesen csinálta… Áh! Megvan! Ez jó lesz!

(beront az asszony)

- Mit művelsz már itt! Teszed azt le rögtön! Az a gyereknek lesz szülinapjára. Különben is, sok benne a koleszterin. Ma este diétázni fogunk, és csak néhány ujjpercet fogyasztunk vacsorára.

Az egy igaz hit

Kedves felekezetbeli társaim. Mai misémet hagy kezdjem egy kis prédikálással Istenről, az egyetlen és létező legnagyobb erőről.
Mint tudjátok kedves lelki barátaim, modern korban élünk. Állandóan változó és egyre sebesebben rohanó világban tengetjük napról napra életünket. Gondolhatjátok drága feleim, hogy Istenünknek is alkalmazkodnia kell ehhez a sebességhez. Eddig ő is hosszú hajat viselt és velünk volt Woodstockban is. Együtt szívtuk a marihuánás cigarettát, és a drága kockacukrokat osztogattunk, hogy ez itt Isten teste és lelke. És ő boldogan és fajtalan vigyorral költözött belénk. A szeretetet hirdettük, és az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében felhőtlenül zengtük az ég felé az áment.
Az idők azonban változnak, drága hittársaim, és ezt istenünk is felismerte. Most már teljesen kopaszon és bomberdzsekiben jár közöttünk, kezében baseball ütővel, mellyel keményen és határozottan téríti meg a hitetlen kutyákat. Kedves feleim, borotváljátok ti is simára fejeteket, és öltözködjetek akképpen, ahogyan a Biblia bővített és javított kiadásában olvashatjátok.
És hirdessétek az igét: A tiszta és elsőbbrendű faj a fehér. A többi csak büdös rabszolga lehet földjeinken. Terjesszétek a hitet és tiszteljétek az Istent, mert ő szeret titeket.
Most pedig kedves felekezeti társaim, mondjunk el egy imát...

Türelem rózsát terem

A szerelmes férfi ott állt az utcasarkon. A kedvesét várta. Kezében virág lógott. Egy szál rózsa.
A leány azonban késett. A szerelmes férfi nem izgatta magát, tudta, ez természetes szokása szívecsücskének, és hát ő türelmes ember volt.
Mivel nem volt más szórakozásra, időtöltésre való lehetősége, ezért csak úgy figyelte az embereket, a járműveket maga mellett. Most például egy keménykalapos, sétapálcás, nyakkendős úriember haladt el mellette, és befordult a következő sarkon. Gyerekek rohantak utána fakocsit húzva maguk mögött. Egy lovaskatona tűnt fel az utcán – büszkén kihúzta magát a nyeregben -, majd egy dörrenés után leesett az állatról. Egy másik katona rohant oda, másik fajta egyenruhában és egy szuronyos puskával a kezében, s miután kizsebelte a kimúlt katonát, boldogan elrohant.
A lány még mindig nem jött, de a szerelmes férfi nem izgult. Tudta, majd jön.
Most utcaseprők tűntek fel, és végigsöpörték a pénzt a macskaköveken, majd felvonulás következett, középpontban egy apró, ordibáló bajszos férfival. A tömeget marhaláncra vert kötött zsidók követték, majd tankok kitépett, lyuka közepű zászlókkal. Aztán csend lett. Újságárusok jöttek-mentek hangosan kiabálva, hogy „A kapitalista Amerika megtámadta baráti országunkat, Vietnámot” vagy, hogy „Szocialista társunk a Szovjetunió rettenthetetlen flottája elindult a Kubai öböl felé”. Rajtuk kívül már csak néhány ember járkált az utcán. Néhányan a rendszerváltásról, néhányan Antal József haláláról, és még néhányan Darth Vadert azonosították egy híres politikussal.
Ekkor már a szerelmes férfi9 egy kicsit ideges lett. A leány nem jött, pedig már mióta várt reá. Elege lett az egészből. Az a büdös nő nem jött el. Az a hülye kurva valószínűleg egy hülye fasszal hetyeg éppen otthon.
Földhöz vágta a kókadt virágot, és hazament.

Újságcikkek

Új rekordot döntött K. Péter, a Malév légitársaság új pilótája. A Budapest-Budapest eddigi 22 óra 39 perc repülés idejű csúcsot 1,2 másodpercre csökkentette. Ez utón is gratulálunk e remek teljesítményért.

Jó alakú, szemérmetlen fiatal lányokat keresünk Hong Kongba eltűnt lányaink helyére. Havi 1000 dollár fizetéssel. Hív most! Tel: ****-**-**.

Mindennapok a Pilvax kávéházban (Jelenet 1, azaz egy felvonásban)

Szereplők: 6db férfi, Döguralom
Színhely: lásd főcím

(Hat férfi ül az asztal körül. Dögunalom körülöttük rohangál.)

1. férfi: Hé, fiúk, ti nem unatkoztok?
Többiek: (kórusban) De igen.
1. férfi: Csinálnunk kellene valami jó kis balhét, nem?
2. férfi: Mégis, mire gondolsz?
1. férfi: Hát, egy kis utcai felvonulásra, népszításra… vagy legalábbis valami ilyesmire.
3. férfi: Hmm… Ez nem is hangzik olyan rosszul. Kifejtenéd bővebben!
1. férfi: Először is írnánk egy kiáltványt, majd utána elmegyünk az egyetemekre, és ott csinálunk egy jó kis balhét, aztán betörünk egy nyomdába, és úgy hülyeségből a magyar nép nevében lefoglaljuk aztat, majd sok száz példányt csináltatunk a kiáltványunkból, hogy asztat szétszórhassuk az utcákon, és egy kellemes kis forradalmat gerjesztünk. Később még elnézhetünk a Múzeum kertbe is, és este felé talán tehetnénk egy sétát a várban.
4. férfi: Ez igen! Ez nagyon jól hangzik. Szerintem szavazzuk meg!
(Megszavazzák, Dögunalom el)
5. férfi: Szerintetek hány pontból álljon a kiáltvány?
6. férfi: Várj! Mindjárt kigurítom. (kockákkal gurít egyet) Az anyja! Két hatos. Hát, fiúk, álljon pontosan, kereken 12 pontból.
2. férfi: Gondolod elég lesz ennyi pont?
6. férfi: Szerintem bőven. A hülyeségből hagyni kell a jövő hétre is valamit.
1. férfi: Legyen az első pont… mondjuk az, hogy… Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését. A mű felütéseként nem lesz rossz.
3. férfi: Figyeljetek! Második pont: Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
4. férfi: Ha már ezt belevesszük, bár a múlt hetiben is benne volt, akkor mondjuk legyen a következő pont az, hogy évenkénti országgyűlést Pesten.
5. férfi: Ez az! Megvan! Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
3. férfi: Nem lesz ez egy kicsit meredek?
1. férfi: Jó lesz! Hagyjuk benne!
4. férfi: Lehetne az ötödik pont az, hogy Nemzeti őrsereg, és a tízedik, hogy nehogy egymás után jöjjön, ahogy a múltkor is, mondjuk az a hosszú katonás duma, az idegen katonák haza, satöbbi, satöbbi…
6. férfi: Ettől viszont a hasatokat fogjátok fogni: Közös teherviselés, képviselet alapján, és úrbéri viszonyok megszűntetése.
1. férfi: Ez tényleg jó, de szerintem válasszuk ketté, és máris két ponttal kevesebb van hátra.
2. férfi: Én a múltkor olvastam két idegen szót. A nép zabálja az ilyeneket.
3. férfi: Oké, és mi volt az?
2. férfi: Esküdtszék és Nemzeti Bank.
5. férfi: Nagyon jó! Két újabb pont megvan. Mit írsz te ott?
1. férfi: Áh, semmit… Ez egy nagy hülyeség…
3. férfi: Hadd nézzem! Nemzeti dal. (elolvassa) Ez tényleg hülyeség, de arra jó lesz, amit itt művelünk. Majd kinyomtatjuk, és te meg elszavalod.
4. férfi: Tizenegyedik pont: A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
3. férfi: Ez igen! Ezt zabálni fogja a nép. A végére pedig rakjuk a már jól bevált, és még egy évszázad múlva is népkedvenc dumát, azt az Uniósat.
1. férfi: Várjatok! Várjatok! Az egésznek valami címet is kellene adni.
2. férfi: Mit kíván a magyar nemzet?
1. férfi: Ez az! Ez jó lesz. A legvégére pedig nyomjuk azt a süket francia dumát a testvérekről, az egyenletekről, meg a szabadlábra helyezésről.
5. férfi: Hát, fiúk! Meg kell vallanom, ez kurva jó lett.
1. férfi: Akkor tettre fel!
3. férfi: Induljunk!
(Mind el; Dögunalom be; Dögunalom ki)

János születése

Péter ember volt. Egy rövid hajú férfi. Mindennapos élete volt. Reggel felkelt, benézett a munkahelyére, majd hazament. Élte mindennapjait.
Péterben azonban volt valami különleges. Ezt barátai – a rövid hajú Péter, a nem hosszú hajt viselő Péter és Péter, akinek rövid haja volt – is megérezték. Volt ebben az emberben valami különleges, valami meg nem fogható.
Péter anyukájának, Péternek, ez már az óvodában feltűnt, ugyanis ott az ő drága, aranyos kisfiát úgy hívták: Peti. De lehet, hogy még régebbről kell keresni az árulkodó jegyeket. Igen. Péter, Péter nagypapája emlékezett rá – múlt időben, mert már meghalt és gyönyörű temetése volt -, hogy a parkban, amikor hintáztatta kis unokáját, az öregasszonyok Petikének szólították. A kis Péter nagy Péter lett, és iskolába kezdett járni, ahol őt csak úgy egyszerűen lepetyázták. A fiú időközben felnőtt, és miután Péter, az érettségi elnök átadta neki a bizonyítványát, kilépett a nagy életbe.
Ott már mindenki Péternek hívta.
Egy nap, miután Péter szakított barátnőjével, Péterrel, meglátta élete végzetes szerelmét, Pétert. Rögtön beleszeretett. Péter ugyanis nagyon vonzó nő volt. Igazi csoda. Péter még sohasem látott olyan gyönyörű rövid hajat, mint választottjának, Péternek volt.
Megszólította a lányt, s az rámosolygott. Péter szíve nagyot dobbant ebben a pillanatban. Este már együtt mozizott, majd vacsorázott Péter Péterrel. Mindkettőjük számára gyönyörű este volt.
Haza felé tartottak éppen, amikor egy járókelő eléjük vetődött , és megkérdezte Pétertől:
- Mi a neve fiatalember?
- Péter! – válaszolta Péter, és a járókelő már válaszolt is: - Engem pedig Péternek – majd továbbment.
- Téged Péternek hívnak? – nézett Péterre szerelmesen Péter. – Gyönyörű neved van. Az én nevem Péter.
- Az is gyönyörű név. – adta válaszát Péter.
Ám ekkor a lány – akit Péternek hívtak – olyat mondott, ami nagyon meglepő volt, és sorsdöntő Péter számára: - Petyus! Leszel a férjuram?
Nem, nem! Nem a házasság hátborzongató szavai rémítették Pétert, hanem az, ahogy őt most szólította Péter. Így még senki sem szólt hozzá. Ez annyira megzavarta a fejét, hogy egy hétre rá megtartották az esküvőt, és miután Péter kimondta az igent Péter felé, és Péter is igennel fogadta, hogy hű lesz Péterhez, nászútra mentek.
Kilenc hónapra rá pedig várták a babát.
Amikor eljött a nagy nap, mindenki nagyon izgatott volt. Péter, aki Péter anyukája volt, a nagypapa, Péter, Péter, Péter apukája és nem utolsó sorban Péter, az örökös rosszcsont, Péter öccse.
Kilenc óra harminchét perckor indult meg a szülés. Komplikáció nem volt.
Péter, az újdonsült anyuka kezébe vette a kisgyermeket, majd mikor meglátta azt, rémülten felüvöltött: - De hiszen ez János! – és falhoz vágta a csecsemőt.

A jóslat

Tél van.
Az ember bemegy a jósdába.
Az öregasszony jósolni kezd.
- Add a kezed fiam! Jaj! Halált látok!
- De öreganyám…
- Várj! Nagyon vigyázz! El fogják vágni a torkodat, a véredet kifolyatják és kisütik. Aztán feldarabolnak, zsírodat kisütik, húsodat megeszik. Rettentő kínokat kell kiállnod!
- De öreganyám, ha megengedi, előbb levenném a disznóbőr kesztyűmet.

Mi a tömeghisztéria?

A minap néztem a tévét. Azt mondták benne: Az eper okozta! Az eper a bűnös!
Másnap, csak úgy véletlenül kikeveredtem a piacra. Nagy nyüzsgés volt, és mindenki ordibált.
Az egyik árus így kiabált:
- Friss az eper! Nem okoz semmi bajt! Friss az eper!
Volt olyan árus, aki ekképpen akarta meggyőzni vevőit:
- Szalmonellamentes epret tessék! Itt a szalmonellamentes eper! Be lett oltva szalmonella ellen az eper!
Később, amikor éppen a húsért álltam sorba, és várnom kellett mert egy hülye nő kiverte a balhét, hogy fagyasztott a hús, és, hogy attól beteg lehet attól ő beteg lehet , szalmonellát kaphat, megszólalt mögöttem egy vén nyanya:
- Nyam! Nyam! Nyam! Az ember már nem mer semmit, főleg nem mer epret venni.
Én ránéztem, ő meg elhallgatott.
Valami furcsa ok folytán elegem lett a az egész piacból…
De máig nem értem mi az a tömeghisztéria.

Atomrobbanás a mindennapokban

- Jó napot, öreganyám! Miért tetszik tüntetni?
- Jaj, kedveském, nincs órám!
- Én nem ezt kérdeztem, hanem, hogy miért tüntet öreganyám!?
(A vén banya pajzánul elmosolyodik, és megpróbálja a riportert beráncigálni egy sötét, józsefvárosi kapualjba. A riporter csak kemény lábmunkájának köszönhetően nem esik áldozatul az esetnek.)
- Adjon Isten! Maga miért tűntet itt, jóember?
- 56 forint!
- Tessék?!
- 76 forint lesz!
- Az előbb még 56 volt, de én nem is ezt kérdeztem! Maga mi ellen tüntet?
- Na, húzzál innen a jó büdös ibolyaszagú pöcsödbe, te buzeráns!
(Hát, ez nem sikerült, de hát mit tehet az ember?? Próbálkozik!)
- Ááá, szép napot, sziasztok gyerekek! Maguk egy kedves családnak tűnnek, mondják, mi ellen tüntetnek itt?
- Fáradtan vagyunk, bizony…
- És ez ellen tüntetnek?! Ki a kedvenc politikusuk?
- Ember! Hagyjon minket, most voltunk az állatkertben és a vidámparkban, már pihenni sem szabad?!
- Még maga mondja, maga Miki egér. Én már három éve itt kérdezgetem az embereket, de mindenki félre ért, mindenki leanyáz, még a jelenet írója is kiröhög. Elég ebből! Basszátok meg! Mindenki! Mindet fel kéne kötni, egytöl egyig, mind! És az atombombákat… az atombombákat is mind fel kéne robbantani… Legyen vége… vége mindennek… haljon meg mindenki!

Az olvasó most biztosan azt várja, hogy minimum a kényszerzubbony lesz a történet vége, vagy öngyilkosság, vagy atomfelhő, de nem! A történet folytatódik, s az ember megigazította a haját, övét, nyakkendőjét, aztán feladván előző hivatását egyszerűen csak leült egy metró kocsiban, és várta, hogy egy riporter majdcsak megszólítja…
… és várta…
… és várta…
… és várta…

Kísért a mozi

A hétfő esti X-akták után a család aludni tért.
Az anya és az apa halkan szuszogott a saját hálószobájukban. A nagyobbik fiú a barátnőjével aludt a saját szobájában, de balszerencséjükre ott aludt a kisebbik testvér is, a nagyobbik öccse, ugyanis félt a saját szobájában elaludni.
Persze, mondanom sem kell, itt sem aludt. Ébren volt, és valami nagyon zavarta. Be volt szarva. Abból az irányból, ahol testvérét (bátyját) gondolta, furcsa gangok hallatszottak. Halk nyögések és zihálások. Ő persze tudta mitől származnak ezek az igen furcsa és különös hangok. Tudta, sőt tisztában volt vele, hogy az a valami ami ezeket a hangokat adja, már nem a testvére. Bátyja ugyanis már nem önmaga volt, a testét éppen most veszi át valami szörnyű. Valahogy úgy, mint a Rejtőzködő című filmben.
Az egyetlen lehetőség, ha végez a gonosszal. Csak ő van itt, és csak ő teheti ezt meg.
Összeszedte minden bátorságát, és elindult ki, a konyha felé.
Azonban az ajtóban rögtön egy igen veszélyes akadályba ütközött, egy ALIEN volt az, ami az útját állta. Förtelmes pofája volt. Rosszabb volt így teljes valóságában, mint a filmben.
Ki tudja honnan, de e szörnyű rémületben fantasztikus bátorság szállt az öcsike szívébe. A szörny azonban felé ugrott. Ő félre ugrott, és bezárta a lényt a gardróbba.
Továbbment az előszobába. Amikor a bejárati ajtóhoz ért – csak úgy megszokásból – kinézett a kukucskálón. Odakint egy hosszúkarmú, égett pofájú ürgét látott, amint éppen a szomszédhoz megy be.
Ez Freddy, az Elm utcából – csodálkozott el, de továbbment.
Sértetlenül érkezett meg a konyhában, ahol gyorsan megtalálta a húsklopfoló bárdot. Ekkor azonban roppant az előszoba padló. Hát?! A gatyája telelett. Oka is volt rá, hiszen a PREDÁTOR állt előtte, és Arnold nem volt sehol. A piros célkereszt háromszöge már a homlokán vöröslött, amikor magához tért. Gyorsan átcsúszott a Ragadozó lábai között, és bevágta a konyhaajtót. Még hallotta fegyverből leadott lövedék robbanását. Tudta, ezt neki szánták.
Villámgyorsan visszatért a bátyja szobájába, és elvégezte azt, amit tervezett.
A Tisztelt Olvasó valószínűleg emlékszik a Keresztapában arra a jelenetre, amikor a férfi felébred, és valami nedveset érez a takarója alatt. Felhajtja a takarót és kedvenc lovának a levágott fejét találja ott.
Valahogy így ébredt a barátnő is.
És Önök, kedves olvasók, Önök is ilyen filmeket néznek.
Ez undorító!

Ha tudod a célt

A férfi ott állt a startnál, és mivel mindig is határozott embernek tartotta magát, legalább 99%-ig biztos volt úti céljában. Azt is tudta, hogy metróval kell mennie. (Az egy gyors és unalmas jármű.)
Lement az aluljáróba, és miután leadta a szokásos százasát a szőke Krisna hívőnek, beszállt a kék kocsiba. Előtte persze jól megnézte a táblát, amely az állomás elnevezését hirdette: Pólus Center. Kicsit furcsállta ezt a nevet – előtte még soha nem hallotta -, de abban biztos volt, hogy a megfelelő járatot választotta az utazás nevű tudomány végrehajtására.
Valahogy idáig jutottak elméjében a gondolatok, amikor a metró megállt a következő állomásnak nevezett aluljáróban. Duna Pláza – hangzott a hangos bemondóban. De hiszen eddig ez sem volt. Nem baj. Ez még biztos nem az a hely, ahol le kell szállnia.
A metró tovább indult, hangosan tolva maga előtt a fáradt levegőt. (Hogy ne lett volna az, a jármű nem hagyta pihenni.) Aztán – ki gondolta volna – újra megállt. A táblán: Skála Metro.
Újabb érdekes megálló. Eddig ez sem szerepelt a sorban. Nem baj! Nem itt kell leszállni.
Tovább ült, a metró ment. Keményen, töretlenül. Aztán a vezető megint úgy gondolta (így jött ki a kockán), hogy a fék (legalábbis ez volt ráírva) kart behúzza, majd beleszólt a mikrofonban: „Ez csak egy próbamegálló. Itt még nem húzták fel az üzletházat.” – majd gázt adott.
Hát, itt már biztos nem száll le. Nem baj. Úgysem itt akart (khm… leszállni).
Végül a BKV úgy gondolta, hogy itt az ideje a végállomásnak, és a jármű megállt az „Európark, végállomás, kérjük hagyják el a járművet” szöveggel. De… Hát nem is itt kell leszállnia, és vége? Most mi van? Most mit kellene tennie? Hiszen ő a Forgács utcánál akart leszállni.

A morbid győzelme

Jó estét kívánok, nézőink a Híradó I. kiadását látják; a halljuk a híreket, egyelőre távirati stílusban: A lángszóró, a balta és az anya – egy gyilkosság szereplői; A tömeggyilkos daraboló elszabadult, vigyázzanak! A spenót büdös volt – a Zöld hányás rejtélye. És végül exkluzív interjút láthatnak a présgép alól, egy öngyilkos férfi utolsó mondataival.
Kezdjük hát el! Forgatócsoportunknak sikerült megörökítenie egy családi veszekedést. (Bejátszás)
Vak vagy fejetlen nézőinknek elmondom, hogy éppen a gyereknél van a balta, az anyánál pedig a lángszóró, de, inkább, vagyis… csakugyan… úgy látszik… igen! na! üss! most! navégre! Hiába, a lángszóró a modern kor fegyvere.
Más hírek! Ma délelőtt, miután megölt 2 fegyört, egy járókelőt és egy kardszárnyú delfint, megszökött a Móricz novellából ismert „katona”. A regény óta még megölt 2 kenyerest, 1 üvegvisszaváltót, 2 bank automatát és 3 mű…sorve-zető-t-t-t?! Jaj nekem!
(Új riporter)
A zöld hányás okozta szalmonellapusztulást valószínűleg a spenót okozta, mivel többször letesztelték az un. behányó pilótákon, és egybehányó szakvélemény után megállapították a hányás zöld mivoltát.
A mai utolsó hírünk sajnos elmarad, mivel a présgép gyorsan működött, de kárpótlom önöket egy élő fejlevágással: nyissz!

"Furcsa világ"

Furcsa dolgok történnek manapság, tegnap is odajön valaki, és…
- Helló! Helló! – mondom (miért ne?).
- Írtál valami újat?
- Ezt úgy gondolod, levelet?
- Nem, hát valami „abszurdat” – mondja ő, ugye!?!
- De hát én nem vagyok író.
- Óh, bocs, azt hittem… vagy lehet, hogy csak álmodtam…
Hát ezt a dumát vajon honnan vette? Na, mindegy, hisz ez még semmi sem volt, mert megyek oda a Jenőhöz, hogy:
- Helló!
Mire ő válaszol: - Helló!
- Írtál valami újat?
- Ezt hogy gondolod, levelet?
- Nem, hát valami abszurdat – mondom hát neki, hisz egyes emberek olyan értetlenek!?!
Erre valami furcsát válaszol:
- De hát én nem vagyok író!
Hát, nem furcsa?

Riport, mérkőzés után

- Jó estét hölgyeim és uraim! Vége van egy izgalmas meccsnek, és stábunk most megpróbál innen az öltözőkből készíteni néhány villáminterjút mindkét fél, hogy úgy mondjam, harcosaival. (Hülyén vigyorog saját magán.) Most megkérdezem a zöld színben játszó 8-as számú játékost, mondjon nekünk valamit a meccsről.
- Menny lett az eredmény? (Kérdi sipító hangon.)
- Hogy érti? Hát Ön nem volt ott a pályán, hogy úgy mondjam, részt vegyen az ütközetben? (Újra hülyén mosolyog.)
- De. A legelején. Csak aztán két szép szál fiatalember – azt hiszem rendőrök voltak – kicipelt, és azt mondták: Nem illik Gizi néni 78 éves fejjel meztelenül berohanni a pályára.
- Gizi néni.
- Igen. Én vagyok a stadion takarítónője és a Rohanjunk a pályára meztelenül szakszervezet elnöke.
- Nézzünk talán, hogy úgy mondjam, másik célpont után. (Hülyén vigyorog.) Itt is a 11-es számú játékos.
- Hát… mi ott… rohangáltunk.
- Láttam, volt néhány nagy helyzeted.
- Tessék? … A sok hülye ott rohangált, és hiába ordítottam, soha nem passzolták nekem a labdát, pedig volt néhány igen nagy helyzetem.
- Aztán, amikor kirúgta az ellenfél 9-es játékosának a lábát…
- Mit mond?! … Volt egy kemény pillanat, amikor kirúgtam annak a szegény fiúnak a lábát. De szerencsére túlélte. Pedig mindenütt vér volt.
- És mit szólt hozzá, hogy az edző lehozatta, hogy úgy mondjam, az ütközet színteréről?
- Nem értem mit mond! … Volt egy érdekes helyzet. Futottam, és akkor valaki kilökött a pályáról, az edző pedig lefogott, és nem engedett vissza játszani.
- Köszönjük az interjút. Most pedig lássuk, hogy úgy mondjam, az utca másik oldalát, a mai nap igen gyenge teljesítmény nyújtó pirosak egyik játékosát. Megkérdezzük az edzőt. Úgy vettük észre a csapat ma igen gyenge teljesítmény nyújtott.
- Hát, igen.
- Most pedig lássuk az egyik játékos véleményét. Mi a véleményed a mai, hogy úgy mondjam, kemény összecsapásról?
- Hát egy kicsit rendezetlenek voltak a soraink.
- És mi lehetett, hogy úgy mondjam, a gond okozója? ( Hülyén vigyorog)
- Nem láttunk semmit. Így sokszor összeütköztünk, de ahogy hallom, volt egy nagy helyzetünk.
- Igen.
- Csak azt sajnálom, hogy Józsinak szétnyílt a koponyája, amikor nekirohant a kapufának, a Pistát pedig a rendőrökre vigyázó pitbull terrierek tépték szét.
- Hát köszönöm a z interjút, és búcsúzunk is innen a stadionból, ahol egy izgalmas meccsnek lehettünk szemtanúi. A végeredményt még egyszer elmondanám : Süketek FV- Vakok SC 0:0. Remélem velünk tartanak holnap is amikor a Némák csapata vonul fel a pályára új edző vezetése alatt, hogy megküzdjön a Teljesenlátásképteleneksemmitnemhallókbeszédképtelekésegyébkéntisféllábúak csapatával.

Szerzői megjegyzés: Ha valahol a hogy úgy mondjam után nem szerepel a következő zárójeles mondat, akkor kéretik odaképzelni: (Hülyén vigyorog.)

Lerombolták Budapestet

Tegnap zajlott le fővárosunkban a Kultúra és Műveltségmentes nap. Hozzáértő személyek szerint Budapest rosszabbul néz ki, mint a II. világháború után. De talán kérdezzünk meg néhány illetékes személyt, akik túlélték a tegnapi napot.
„Hát ez kurva jó vót. Ja!”
„Hát… Én nem tudom… Egész nap olvastam.” (Durr!)
„Nagyon tetszett, amikor fejbe lőtték a Bródyt, úgyis zsidó volt – egy bajszos férfi.”
„I don’t speak ungarn.”
Ezekből a véleményekből egyértelműen kiderül, a tegnapi napon történt események hatása az ország közösségeire.
Most pedig leírnám az én véleményemet. Bevallom, bár az eddigiekből az derülhetett ki, hogy nem túl nagy véleménnyel vagyok az eseményekről, de úgy összességében tetszett az egész. Sőt, jövőre is meg kell rendezni! Ugyan fájt egy kicsit a szívem, amikor oda kellett adnom az 50000Ft-os fődíjat, mint főszervezője az eseményeknek. Ugyanis nem gondoltam volna, hogy bárkinek is sikerülhet… Nem gondoltam, hogy a pápának van töke. A könyvégetés különleges sikert aratott Érdekesség, hogy rengetegen hoztak német könyveket, és azok közül is a legnagyobb sikere volt – már amikor égett – egy zöld űrvalamit ábrázoló könyvnek. Az esti showban az igazi szuperprodukciókat is maga mögé szorította a már elhunyt Torgyán doktor könyörgő beszéde. Úgyhogy hajrá! Ez a nap nekünk jövőre is kell!

TV adás

Műsorvezető mondja: Mostani TV műsorunkat vakoknak készítettük. (és egy reflektorral belevilágít a kamerába.

Felhívás

FIGYELEM!!!
Holnap Kultúra és Műveltségmentes nap!

Programok:
8:00-9:00 - Ébredés, reggeli böfögésszóra.
9:00-12:00 - Pápa látogatás, közben játék: Célba dobás bazaltkővel. Nyeremények:

• láb -10Ft
• kéz - 100Ft
• mellkas - 200Ft
• segg - 500Ft
• gyomor - 1000Ft
• ágyék - 10000Ft
• szemkidobás -50000Ft/páronként

12:00-13:00 - Ebéd a disznóólban.
13:00-14:00 - Böfögő és okádó verseny a Vörösmarty téren.
14:00-17:30 - Pihi.
17:30-20:00 - Általános könyvégetés (könyvet lehet hozni, elvitelért golyó jár)
20:00- 22:00 - Sztárok egész hada. Ott lesznek politikusok (Horn Gyula, Torgyán József, Bokros Lajos, Fodor Gábor), írók (Göncz Árpád (közt.elnök is), Moldova György, Tandori Dezső), színészek (Kern András, Udvaros Dorottya, Koltai Róbert, Eszenyi Enikő), zenészek (Charlie, Bródy János, Halász Jutka, Koncz Zsuzsa, Republic, Ákos, Zorán) és még sokan mások fognak (előre rögzített) búcsúbeszédet mondani a kivégzendők vérpadján.
22:00-22:30 - Törjük át a falat! - fejjel. (Játék és muzsika félórában)
22:30-24:00 - Kultúra mentes showműsor a Deák téren.

(Ha el tudtad olvasni ezt a plakátot, művelt ember vagy!!!)

Istentisztelet

(Orgona elhallgat, a pap a székre áll.)
- Kedves testvéreim, gyülekezi misénk mai témáját Mózes II. könyvéből merítettem.
(Rövid szünet, Biblia kinyitása.)
- És lőn világosság izráel népének szemében, mikor Mózes lejő a Sínai hegyről, és azt mondá: Holnap Isten odaadá nékem a kőtáblákat. És annakutána másnap fölméne a hegyoldalon. Így szól hozzá az Úr. Néked adom a szövetség tábláit, készíts neki ládát, mely szent frigyünk jelképe lesz. Majd helyezd bele a kőtáblákat a Szövetség ládájába.
- Itt esik először írásos műben szó a frigyládáról. Valószínűleg Jones professzor is olvasta a Bibliát. Bár a Végzet temploma nekem jobban tetszett, de a kedvenc filmem mégis a Csillagok háborúja. Ebben még a Jurassic Parkot is megszégyenítő trükkökkel találkozhatunk. A szomszédokban viszont rendkívül primitív a színészi teljesítmény, ellentétben például a Forrest Gumppal, amiért Tom Hanks Oscar díjat kapott.
(Egy ember jelentkezik.)
- Igen, tessék, mit óhajt?
- Tiszteletes úr, kissé eltávolodtunk az istentisztelet valódi témájától, nem gondolja?
- Igaza van! (rövid szünet) Szóval nézzük az első mondatot: És lőn világosság izráel népének szemében, mikor Mózes lejő a sínai hegyről, és azt mondá. Szóval ebben a nem túl bonyolúlt felépítésű mondatban a lőn szó az állítmány, az alany pedig a világosság szó. És netán tudja valaki, hogy melyik szó a tárgy?
(Egy ember jelentkezik.)
- Nincs tárgy!
- Nagyon jó ez egy plusz pirosrókát jelent.
(stb.)

Égből pottyant show

- Jó napot kívánok! Mai műsorunkban a skizofrénia lesz a mai műsorunk témája. Köszöntöm a stúdióban professzor Agyalatti Sándort, mai szakértőnket.
- Jó napot kívánok! Mai műsorunk témája a skizofrénia. Köszöntöm a stúdióban...
- Kussoljon! ... Kedves professzor úr, megmondaná, hogyan lehet felismerni a skizofréniás beteget, mondjuk az utcán sétálva.
- Sehogyan. Mert tudja, ahhoz az embernek alaposan meg kell szemlélnie az alany személyi igazolványát, hogy pontosan megállapíthassuk.
- Tehát úgy érti, hogy ez bele kell lennie oda írva?
- Nem. Dehogy. Az alkotmányellenes. De tudja, mi rájöttünk ennél a betegségnél egy furcsa kiváltó okra, amely szerint az összes beteg 70-80%-át Sándornak hívják. Igen.
(Óriási taps a lelátón, majd felállnak és visszaülnek.)
- És hogyan jöttek erre rá? Mert tudja én nem hiszek ebben, hogy az embereket a nevük alapján ilyen szempontból lehetne rangsorolni.
- Dehogynem! Tudja, már az iskolában felvetődött bennem az a dolog, ugyanis a matematika tanárnőmet Sándornak hívták. Jaj, bocsánat! A számítástechnika tanárom volt, akit Istvánnak hívtak.
- Sándornak, nem?
- Dehogy nem.
- Én ebben nem hiszek, hiszen magát is Sándornak hívják.
- És hajlamos is vagyok a skizofréniára. Legalább két éve a szomszédom összetévesztett Agyalatti professzorral, s másfél évig tartott a pszichológusomnak, amíg kianalizálta belőlem, hogy én tényleg Agyalatti professzor vagyok.
- Tehát maga ezelőtt két évvel még nem Agyalatti professzor volt?
- Egy így nem igaz. Én voltam, csak nem.
- Hogy hívták Önt?
- Sigmund Freud. De ez már a múlté.
- Maga megőrült! Freud régen halott, érti?! Meghalt!
- Miért olyan biztos ebben? Magát hogy hívják?
- Nagy Sándornak.
- Na ugye, Sándor! Tudtam én jól, hogy valami nincs rendben magával.
- Én jól vagyok, maga az őrült! Maga a skizofrén!
- Hát igen, tisztelt közönség, minden Sándor ezt mondja, de ne higgyenek nekik. Képzeljék, a múltkor az egyik beteg azt mondta, hogy őt nem Sándornak, hanem Mónikának hívják, na képzeljék! Végül persze, a statisztika miatt, beismerte, hogy Sándornak hívják! He? He? Na, meg persze az a könyvtáros József, akinek egyik énje könyvtáros volt, a másik diák. Aztán kiderült, hogy őt is Sándornak hívják. Vicces, mi? Na, vigyék innen ezt a Sándor József Benedeket!
- Kedves nézőink! (szól a műsorvezető Nagy Sándor a ketrecből) Mai műsorunk végére értünk. Következő adásunk a kannibalizmusról fog szólni. Vendégünk lesz Aligát Olga gasztronómus. Viszontlátásra csütörtök este a Szomszédok után az 1-es programon.
(A ketrecet kiviszik, utána lépésben megy a tömeg. A stúdióban csak Agyalatti professzor marad.)
- Kedves nézőink! Mai műsorunk végére értünk, következő adásunk a kannibalizmusról fog szólni… (és hangja az egész testét átható nevetésbe fullad)