Ha tudod a célt

A férfi ott állt a startnál, és mivel mindig is határozott embernek tartotta magát, legalább 99%-ig biztos volt úti céljában. Azt is tudta, hogy metróval kell mennie. (Az egy gyors és unalmas jármű.)
Lement az aluljáróba, és miután leadta a szokásos százasát a szőke Krisna hívőnek, beszállt a kék kocsiba. Előtte persze jól megnézte a táblát, amely az állomás elnevezését hirdette: Pólus Center. Kicsit furcsállta ezt a nevet – előtte még soha nem hallotta -, de abban biztos volt, hogy a megfelelő járatot választotta az utazás nevű tudomány végrehajtására.
Valahogy idáig jutottak elméjében a gondolatok, amikor a metró megállt a következő állomásnak nevezett aluljáróban. Duna Pláza – hangzott a hangos bemondóban. De hiszen eddig ez sem volt. Nem baj. Ez még biztos nem az a hely, ahol le kell szállnia.
A metró tovább indult, hangosan tolva maga előtt a fáradt levegőt. (Hogy ne lett volna az, a jármű nem hagyta pihenni.) Aztán – ki gondolta volna – újra megállt. A táblán: Skála Metro.
Újabb érdekes megálló. Eddig ez sem szerepelt a sorban. Nem baj! Nem itt kell leszállni.
Tovább ült, a metró ment. Keményen, töretlenül. Aztán a vezető megint úgy gondolta (így jött ki a kockán), hogy a fék (legalábbis ez volt ráírva) kart behúzza, majd beleszólt a mikrofonban: „Ez csak egy próbamegálló. Itt még nem húzták fel az üzletházat.” – majd gázt adott.
Hát, itt már biztos nem száll le. Nem baj. Úgysem itt akart (khm… leszállni).
Végül a BKV úgy gondolta, hogy itt az ideje a végállomásnak, és a jármű megállt az „Európark, végállomás, kérjük hagyják el a járművet” szöveggel. De… Hát nem is itt kell leszállnia, és vége? Most mi van? Most mit kellene tennie? Hiszen ő a Forgács utcánál akart leszállni.