János születése

Péter ember volt. Egy rövid hajú férfi. Mindennapos élete volt. Reggel felkelt, benézett a munkahelyére, majd hazament. Élte mindennapjait.
Péterben azonban volt valami különleges. Ezt barátai – a rövid hajú Péter, a nem hosszú hajt viselő Péter és Péter, akinek rövid haja volt – is megérezték. Volt ebben az emberben valami különleges, valami meg nem fogható.
Péter anyukájának, Péternek, ez már az óvodában feltűnt, ugyanis ott az ő drága, aranyos kisfiát úgy hívták: Peti. De lehet, hogy még régebbről kell keresni az árulkodó jegyeket. Igen. Péter, Péter nagypapája emlékezett rá – múlt időben, mert már meghalt és gyönyörű temetése volt -, hogy a parkban, amikor hintáztatta kis unokáját, az öregasszonyok Petikének szólították. A kis Péter nagy Péter lett, és iskolába kezdett járni, ahol őt csak úgy egyszerűen lepetyázták. A fiú időközben felnőtt, és miután Péter, az érettségi elnök átadta neki a bizonyítványát, kilépett a nagy életbe.
Ott már mindenki Péternek hívta.
Egy nap, miután Péter szakított barátnőjével, Péterrel, meglátta élete végzetes szerelmét, Pétert. Rögtön beleszeretett. Péter ugyanis nagyon vonzó nő volt. Igazi csoda. Péter még sohasem látott olyan gyönyörű rövid hajat, mint választottjának, Péternek volt.
Megszólította a lányt, s az rámosolygott. Péter szíve nagyot dobbant ebben a pillanatban. Este már együtt mozizott, majd vacsorázott Péter Péterrel. Mindkettőjük számára gyönyörű este volt.
Haza felé tartottak éppen, amikor egy járókelő eléjük vetődött , és megkérdezte Pétertől:
- Mi a neve fiatalember?
- Péter! – válaszolta Péter, és a járókelő már válaszolt is: - Engem pedig Péternek – majd továbbment.
- Téged Péternek hívnak? – nézett Péterre szerelmesen Péter. – Gyönyörű neved van. Az én nevem Péter.
- Az is gyönyörű név. – adta válaszát Péter.
Ám ekkor a lány – akit Péternek hívtak – olyat mondott, ami nagyon meglepő volt, és sorsdöntő Péter számára: - Petyus! Leszel a férjuram?
Nem, nem! Nem a házasság hátborzongató szavai rémítették Pétert, hanem az, ahogy őt most szólította Péter. Így még senki sem szólt hozzá. Ez annyira megzavarta a fejét, hogy egy hétre rá megtartották az esküvőt, és miután Péter kimondta az igent Péter felé, és Péter is igennel fogadta, hogy hű lesz Péterhez, nászútra mentek.
Kilenc hónapra rá pedig várták a babát.
Amikor eljött a nagy nap, mindenki nagyon izgatott volt. Péter, aki Péter anyukája volt, a nagypapa, Péter, Péter, Péter apukája és nem utolsó sorban Péter, az örökös rosszcsont, Péter öccse.
Kilenc óra harminchét perckor indult meg a szülés. Komplikáció nem volt.
Péter, az újdonsült anyuka kezébe vette a kisgyermeket, majd mikor meglátta azt, rémülten felüvöltött: - De hiszen ez János! – és falhoz vágta a csecsemőt.