Túró Rudis történet

Túrórudifaló úr egy napon, mint mindig , hazatért a munkából. Azonnal a konyha felé vette az irányt, és egy heves mozdulattal feltépte a hűtőszekrény ajtaját. Az pedig rendje és módja szerint leszakadt. Túrórudifaló urat nem zavarta túlságosan a dolog, ugyanis mindennap így történik. Őt sokkal inkább izgatta a hűtőszekrény tartalma. Kiemelt belőle egy Túró Rudinak nevezett könnyű csokoládé bevonatú élelmiszeripari terméket és elalélt arckifejezés közepette elfogyasztotta kedvecét.
Tudta jól, hogy már új csomagolású Túró Rudik is kikerültek a piacra, sőt, már ízesítettek is léteznek. Neki azonban még voltak eredeti antik hetvenes évekbeli csomagolású kísérleti példányai, amelyek piros pöttyös fehér papírban rejtőztek. Bár a csomag tartalmát már ellepte a nemes penész, és lehet, már gyártáskor is rosszak voltak és azért kapott Túrórudifaló úr is egy egész kamionnal, de nem ez a lényeg. Ingyen adták, és ő élt a lehetőséggel. Olyan apróságokkal pedig mit sem törődött, hogy 5 évig a garázsban kellett aludnia, mert a ház ajtaját nem lehetett kinyitni a sok Túró Ruditól, amiből mostanra már csak egy darab maradt.
Hősünk szörnyen megrémült amikor észrevette, hogy Túró Rudi állománya vészesen megcsappant. Azonnal elrohant a sarki közértbe vásárolni. Azonban a sors iróniája folytán annakidején a Túrórudigyár válságos helyzetbe került és szüneteltették a gyártást. Sajnos a föld alól sem lehetett előteremteni Túró Rudit. Túrórudifaló úr azonnal telefon után kapott. Rokoni kapcsolatai voltak az igazgatóságon!
- Halló-halló! Mi a fasz van a Túró Rudikkal?
- Tessék? Itt a Túrórudigyár igazgatója! Mit óhajt, uram?
- Te vagy az, öcskös?
- Szia, báttyókám! Na, mi van?
- Kinyíratom a családodat, ha nem lesz a boltokban holnap reggel 9-kor Túró Rudi!
Aztán lecsapta a kagylót. Az öccse jól tudta, hogy Túrórudifaló úr sose tréfál, és másnapra tele voltak a boltok polcai Túró Rudival. Hősünknek azonnal felderült a kedve.
Másnap találkozott az utcán öccsével. Nem szól semmit, csak kedvesen megsimogatta a Túrórudigyár igazgatójának ocsmány redvás orcáját. És mindketten boldogok voltak!

Szerelem

Napfényes délelőtt volt, mely megelőzte a szintén napfényes délután. A városban zajlott az élet. Az emberek csak mentek, és néha megálltak. A kertvárosban azonban csend volt. Súlyos és mély sóhajokkal teli csend.
Egy csiga volt az, aki megpróbálta megtölteni sóhajaival a levegőt.
Szerelmes volt szegény.
Most is ott ült a kerti hinta alatt, és nézte a szerelmét, ahogy hintázik. Olyan szép, hosszú barna lábai voltak választottjának, amilyen még egyetlen csigahölgynél sem látott. Az persze igaz, hogy a csigáknak nincsen lábuk. Na, és a haja? Az a gyönyörű, hullámzó kopaszság, mely igen vonzó volt. És a lány tudott olvasni. Szegény kis csigánk még csak most tanulta ezt a nehéz tudományt, így csak sejtése lehetett, hogy mit olvas az a tündöklő szépség a bakancsában és bomber dzsekijében.
Ennek a szép pillanatban azonban hirtelen vége lett.
Megjött a lány barátja, a csiga vetélytársa.
Csöppet sem kedvelte ezt a fiút. Az ő kopasz fejét egyszerűen utálta. A bakancsától és a dzsekijétől pedig egyszerűen hányingere volt. Nos! Talán… Igen, a baseball ütője az tetszett a csigának. Szerinte az egy olyan férfias játékszer.
De miért pont most kellett ennek az alaknak jönnie?
Na, nem baj, így legalább hallhaja pillangójának hangját. Azt nagyon szerette.
- Megvetted az új Hitleres könyvet? – kérdezte a lány a maga finom hangján.
- Meg. –válaszolta rá tömören, de teljes értékűen a fiú.
- Hozd ide! – hallotta ismét a csiga azt a bársony hangot.
- Hozom. – mondta a fiú, lelépett a hintáról, de úgy, hogy a mi kis csigánk kénytelen volt beleszólni a társalgásba.
Azt mondta: - Nyommm!

Egy nap

Reggel volt, és a férfi álmosan ébredt aznap, mint mindig. Először az egyik lábát dugta ki a paplan alól, majd azt követte a másik. Szép lassan belecsúsztatta mindkettőt a papucsába, és ahogy azt minden reggel szokta, elindult, hogy elvégezze a nap legelső dolgát: az éjszaka megkönnyítését. Miután végzett, mint minden reggel, felöltözött. De nem ám akárhogy. Először levette magáról a pizsama felső részét, és helyére felhúzta a trikót, majd a pólót, és már mindjárt a pulóvert is, hogy ne fázzon. Persze ezt nem minden reggel csinálta így, hiszen nyáron meleg van, és akkor az utolsó ruhadarab egyáltalán nem szükséges. Ennél a pontnál persze megállhatnánk vitatkozni, hogy, de, hát, nos, igen… Mi azonban továbblépünk. Miután felül emberünk már fel volt öltözve, csak alul kellett gondoskodni nappali viseletről. Ezért, hát egy gyors mozdulattal letolta pizsamanadrágját, és hogy eltakarja a takarni valókat, alsónadrágot húzott a helyére. Ezután, hogy eltakarja lakkozott körmeit, felhúzott mindkét lábfejére egy zoknit, mint mindig, majd nadrágot is kapott magára, nehogy megszólják az utcán. Végre elkészült, úgyhogy elment mosakodni és fogat mosni. Előbb szép lassan kinyitotta a meleg víz csapját, és később (egy időt ábrázoló számegyenesen a nulla ponttól távolabbi érték) hozzá engedte a hideg vizet is, nehogy leégesse a szőrt a talpáról. Miután mindezzel végzett, két tenyeréből apró, kis lyukacsos kádat formált, és az abba engedett vízzel megmosta az arcát. (A fogmosást már elfelejtette, mint már… ööö… szóval mint mindig.)
A reggelijét gyorsan elfogyasztotta, majd elindult a munkába. Odaérve dolgozott, majd megebédelt, és újra dolgozott, míg nem végül, a munkaidő leteltével elindult haza, nem hagyva ki a sarki kocsmát. Haza érve tévét nézett, majd vacsora után tovább folytatta eme tevékenységet, Aztán, egyszer csak óriási fáradság ült a férfi szemére.
Úgy gondolta itt a lefekvés ideje.
Bement a fürdőszobába, ahogy minden este, és levetkőzött. Először a pólóját vette le. (Pulóver már nem volt rajta, mert már nem fázott.) Két kezét lassan húzta ki annak ujjából, és végül a fejét is sikerült kiszabadítania a nyakát szorító kicsi lyukból. A pólót követte a trikó, melynek levétele után, akármilyen meglepő, a férfi félmeztelenül állt a tükör előtt. Csodálta is benne magát, ahogy mindig. Miképpen reggel, most is az alsó tájék maradt utoljára. Lehúzta nadrágját, és szép lassan felakasztotta a fogasra a többi közé. Lábfejéről lehúzta a zokni, és újra belakkozta a körmét. Csak úgy rá a másikra, a régit nem mosta le. Végül lehúzta az alsónadrágját, és ott állt anyaszült meztelenül. (Félre ne értsék, kérem. Ez nem azt jelenti, hogy úgy nézett ki mint amikor megszületett. Akkor ugyanis még nem borította testét szőrzet, és nem volt ekkora sörhasa, mint most.) Miután a nehéz, megterhelő munkát befejezte, úgy gondolta, nem fárasztja magát holmi fürdésnek nevezett unalmas szokással. Persze ezen gondolata sem volt másképpen, mint mindig. Gyorsan felkapta pizsamáját (szinte hihetetlen, hogy milyen sebességre képes az ember), és az ágya felé tántorgott, amely nem volt bevetve. Így, hát egyenesen beledűlt, és rögtön el is aludt.
A szerző megjegyzése a nűhöz: Éljenek a prolik! Le az arisztokratákkal!

Sanya, a lovászfiú története

Egy forró augusztusi reggelen, amikor Sanya, a lovászfiú, éppen apró élőlényekben gazdag fejbőrét vakargatta, a perzselő nyári nap sugarai megcsillantak odvas fogai közt ragadt többéves kikristályosodott ételmaradékon. Akkor még nem lehetett tudni –igaz, később sem derült fény a dologra -, hogy a sors akarta így vagy a mikulás (ami persze valószínűsíthetetlen, de ugye sose lehet tudni), de az ételmaradékokról visszaverődő fénynyalábok éppen a folyóparton mosó hajadon (un. Örzse) szemébe érkeztek. Ő pedig akaratlanul is arra fordította a tekintetét és nyomban kifordult a bele. A látvány ezek szerint eléggé sokkoló hatású lehetett. Úgynevezett Örzsének, aki nagyon érzékeny teremtés volt, azonnal átfutott az agyán a gondolat, hogy ilyen „emberrel” nem lehet egy faluban élni. Két lehetőség kínálkozott a számára. Egyik, hogy elköltözik, de ezt a főnöke, a falubéli bordélyház igazgatója úgysem engedte volna, ezért maradt a második. Öngyilkosságot kísérel meg elkövetni, és azon nyomban a folyóba vetette magár. Azonban szerencsétlenségére kimentették. A hős pedig nem más volt, mint Sanya, a lovászfiú. Ráadásul mesterséges légzéssel élesztette újra a szüzet, aki magához térve a látványtól rögtön szívinfarktust kapott. Eltemették. Sanya, a lovászfiú, élete tovább haladt a megszokott kerékvágásban, amikor egyszer véletlenül tilosban akarta szaporítani a lóállományát. Olvasni nem tudott, csak az betűt ismerte, olyan pedig nincs is. Tehát hiába volt kirakva a tábla: LOVAKAT PÁROZTATNI TILOS! Sanya, a lovászfiú, éppen csak nekikezdett a művelet végrehajtásának, amikor elfogták és kivégezték. Eltemették. Azóta boldogan meg vannak halva mindketten a temetőbe, ha meg nem haltak.

Csodálatos dolog a szerelem

A fiú az ágy szélén ült. A barátnője mellette feküdt. Mindketten meztelenek voltak. Gyönyörűek voltak a lány szemei, és ezt a fiú is jól tudta. Hosszú barna haja a vállára omlott.
Szolidan kihúzott szemöldöke, enyhén kifestett szeme és vadítóan rúzsozott ajka arról árulkodott, hogy adott magára. Köldökében és mellbimbójában lévő karika rendkívül izgató volt.
A lány rövid szőke hajú volt, az átlagosnál kicsit jobban nézett ki. Rajta viszont nem volt semmi különleges. Kivéve a szemei. Azok csodálatosak voltak. A homoszexuális srácnak is csak az tetszett meg benne. Ezért mélyen a lány szemeibe nézett. Varázslatosan csillogtak.
A fiú csak ekkor kezdett el gondozni, hogy kár volt kivágni őket, és búslakodva lerakta a szemeket az asztalra.

Lencs(e) főzelék

Ott ültek az asztalnál
Az Attila és a lencse.
Szokatlan vörös arccal ettek.
Nevetek rajtuk, mert gyorsabb
voltam, milyen szerencse.

Puffad a képük,
Tűnik a főzelék,
Szomorú az Attila
De én vidám vagyok.

Lassú tűzön főzött lencse.
Eltűnik a tányérból.
Hagyjuk abba, iskolai koszt.
Pfúj! Az Attila és én utálom.
(De a Viktor szereti…)

A mindennapi teendő

A szokásos módon történt minden ezen az estén is. Talán másként is történhetett volna, ha van egy nő a közelben. Akkor talán „azzal” lett volna elfoglalva, de ilyen már nagyon régen esett meg vele. Ezért hát – mint máskor is – kénytelen volt a saját kezébe venni a dolgokat. Felkapcsolta a villanyt, mert csak úgy ment neki a dolog.
Erősen megszorította a micsodáját, és csuklója hevesen kezdett mozogni föl és alá. Arca deformált volt a szokásoshoz képest, bár ezt már megszokta az idők folyamán. Néha kinyitotta a száját, máskor viszont erőlködve vicsorított. Érezte, mennyire közeledik a vége.
És tényleg. Hirtelen vége szakadt az egésznek. Kezét ekkorra már teljesen beborította a sűrű, fehér színű, habos folyadék.
Aztán megmosakodott, és nyugovóra tért. Örült neki, hogy túl van már a fogmosáson.

A Világítóember

Egy világító ember megy az utcán. Hirtelen leszólítják.
- Elnézést! Maga netán egy ufonauta?
- Nem! – üvölti idegesen. – A kurva anyád az ufonauta.
- Jaj-jaj, ne haragudjon. – mentegetődzik.
- De, haragszom! Mi az, hogy nem ismer fel? Ezért megérdemli a halált – kiáltja, és agyonlövi.
Megy tovább a világító ember. Megint megszólítják.
- Jó napot! Maga miért világít? Valamilyen hasadóanyagnak képzeli magát?
- Szégyellje magát, hogy nem ismer fel! – ordítja, aztán ezt is agyonlövi.
Elindul tovább. Újra megállítják.
- Helló! Maga egy éjjeli állólámpa, vagy miért világít?
Se szó, se beszéd, csak agyonlövi vörösödő fejjel.
Háborogva áll az utcán és 110 decibellel káromkodik.
- Hát, senki nem ismeri az elemlámpát? – mormolja csalódottan maga elé. – Akkor inkább kissámli leszek . –mondja és vidáman sétál tovább az utcán egy kissámli.

A jó turista 4+1 ismertetőjele

1. A jó turista fekete cipőt visel, amely ki van lyukadva. Ebből látszik, hogy sűrűn jár túrázni.
2. A jó turista kék pólót és kék farmert hord. Ez egy titkos turistazsargon. Ebből is látszik, hogy szeret túrázni.
3. A jó turista visz magával túlélő-felszerelést: kést, újságot és – persze a legfontosabbat –FIRE!-t. Mindezt természetesen nylonzacskóba csomagolva.
4. A jó turista négyzetes hasáb alakú műanyag flakonba viszi a limonádét és napi 10 zsömlét fogyaszt.
5. A jó turista hangosan kurvaanyázik, ha jégeső szakad az égből túrázás közben. Ja, és ha eláztatják a cuccait, akkor ŐL!