Teljesen szokásos hobbi

A férfi ott állt a szálloda halljában, és a vendégeket bámulta. Pontosabban nem a hotel ideiglenes lakóinak küllemi formáját figyelte - bár néhány igen érdekes és izmos fenék után megfordult, főleg a bajszosokat szerette -, hanem az ide-oda mászkáló emberek kezeiben (vagy esetleg a hátukon) található kisebb nagyobb csomagokat vette célba szemeivel. Bombát keresett.
Nem volt ő biztonsági ember vagy rendőr, még a hadseregben sem töltött be soha semmilyen szolgálatot. Egyszerűen csak szerette a filmeket és a bombákat. Gondolom, most mindenki az gondolja: milyen különc volt a férfi. Pedig ez nem így van. A város összes szállodájában megtalálhatóak voltak ezek az emberek. Nők és férfiak vegyesen. Itt - szemben - ezzel a szállodával szemközt: a hotelban egy másik férfi figyelte figyelmesen a csomagokat. A mi emberünk utálta is őt. Egyszerűen irigy volt rá. Az, az illető már nem egy bombát felfedezett, és így a szálloda tiszteletbeli bombaérzékelője lett. Na, persze a mi emberünk nem erre a rangra vágyott, hanem csak egy kis apró pokolgépre az egyik szatyorban vagy táskában. A bűnözők azonban szerették azt a szemközti hülye muksót, és csak neki hordták különleges csomagjaikat. Egyszer születésnapjára még egy hidrogénbombát is kapott - pedig napalmra vágyott. Szegény hősünk... ő bezzeg megelégedett volna egy egyszerű dinamittal vagy kézigránáttal is, de eddig még csak petárdákat talált, azt is szilveszterkor.
Aztán, egyik nap észrevett valamit, és nagyon megörült neki. Tudta, végre sikerült. Abban a táskában - ott a szakállas férfi kezében - plasztikbomba van. Végre, ez is sikerült. Látott egy igazi robbanó szerkezetet. Végül mégis elérte a célját.
Szép lassan kisétált az épületből, és boldogságában ugrott egyet, majd befordult az első sarkon, így már csak hallhatta, ahogy valami robban, majd óriási robajjal összedűl a szálloda épülete. De őt ez már nem érdekelte. Új hobbin törte a fejét... és rájött: bélyeggyűjtés.