Rajzoltam egy asztalt...

Rajzoltam egy asztalt. Nem tudom miért. Csak úgy rám jött. Na, jó! Ha már elkezdtem írni. Menjünk ebbe a dologba mélyebben is bele. (Ez nem volt túl magyaros. Nem baj. Elmegy!) Az egésznek persze óriási hátteret ad, hogy mindez egy osztályteremben történt. Matek. Asztal. De akkor mit keres ott az a csésze? Az hozzá tartozik. A teát mindenki képzelje be. Ha nem megy, akkor üres. Virágok. A virágok hiányoznak. Azok most csak a szívemben vannak. Bocsánat! Hazudtam. Csak egy virágszál. De az gyönyörű, kedves, aranyos, érzéki... Vissza az asztalhoz. Papír, rajta betűk. Ki írta és mit. Lényegtelen. Lehetett akárki. Lehet ott akármi. Egy toll is fekszik ott valahol. Igen, az: ott. Az a valami az akart lenni. Mert hát ott kell lennie. Toll nélkül nem lehet írni. Már megpróbáltad? Igen? És sikerült? Miért hallgatsz? Sikerült, csak nyoma nem maradt. Szomorú. De ez van. Kész. Ennyi. Több időm nem volt rajzolni. Befejezni sincs kedvem. Hogy miért írok most? Azt sem tudom. Abba is hagyom.