Háztartási pszichológia

A kilenc éves kisfiú éppen lefekvéshez készült. Fogat ugyan nem mosott, de azt nem is szerette; így 1-2 méterről már érezhető volt visszataszító bűze.
Mint mondottam, már lefekvéshez készült, amikor hirtelen nagy fényesség támadt a szobában, és megjelent ott valaki. A fiú - tájékozottságát e téren nem vitathatjuk - rögtön tudta: ez egy UFÓ.
Először azt gondolta: de jó, lesz saját UFÓ-ja, majd háziasítja, ahogy a Kis hercegben olvasta, és akkor ő is felvághat vele az osztályban, mint a verekedős Jancsika, akinek egy ugró varangyos békája és még hősünknél is bűzösebb szája volt. Majd azonban ezt gondolta: lehet, hogy nem örülne az UFÓ, ha háziasítanák, hiszen ő vad UFÓ-nak született, és nem arra, hogy egy lakótelepi lakásban tengesse életét, meg különben is, akkor mindig le kellene vinni a parkba vizelni. Nem tudta ugye (amit a mi kor embere már tud), hogy az UFÓ-k szobatiszták, no persze a háziasabb fajták. Aztán arra gondolt, hogy interjút készít vele, mert az apukája is riporter, és ő is jól keres. Biztos hozna neki az UFÓ egy kis pénzt...
Ekkor pedig az UFÓ váratlanul megszólalt, s a kilenc éves gyerek csak csüngött a szavain:
- Péter!
- Igen.
- Moss fogat!
- Nem, azt már nem! - egy kutyának sem engedjük meg ugye, hogy az ágyra feküdjön!
- Ha nem mosol fogat, akkor felrepítelek a plagonra.
- Azt szeretném én látni!- és csakugyan, egy szempillantás alatt a plafonon találta magát.
- Állj! Állj! Inkább fogat mosok. - (okos gyermek, mi ?!)
- Jó! - és eltűnt az UFÓ.
(Egyébként az UFÓ átment a kisszobába, és átöltözött édesanyának, de közben valami olyat mormogott, hogy milyen jó is a gyermekpszichológia, meg, hogy a hipnózis lehetőségei korlátlanok.)

Reggel

Kora reggel volt, és egy férfi állta buszmegállóban.
Buszra várt.
Az elnököt éppen abban a pillanatban lőtték le. Óriási kavarodás támadt. Az emberek össze-vissza futkostak és vadul kiabáltak. Egy mentő próbált keresztültörni a tömegen, hogy elszállíthassa a megsebesült nagyembert, de nehezen, csak nehezen haladt előre. A rendőrök eközben kétségbeesetten próbáltak a nevüknek megfelelni, de erre esélyük sem volt. Az elnöki testőrség behatolt a házba melyből a lövést adták le, és családokat zavartak ki ágyaikból, majd két lövéssel végeztek a merénylővel, aki ettől megtántorodva kizuhant az utcára néző ablakon, és a tér hideg kövére esett.
A busz még mindig nem jött, és a férfi továbbra is várt.
Az anakonda lassan siklott előre. Ott volt előtte a patkány, amely igen dagadt volt, és reggelire csábította. Lassan tekergődzött előre. A patkány még félálomban volt. Óvatosan köré gyűrűdzött, majd egy gyors mozdulattal körülölelte, és összeroppantotta csontjait. Kellemes reggeli volt.
Még mindig ott állt a férfi, és a busz nem jött.
Nagy pofont kapott a gyerek. Kora reggel volt, és az apja máris felpofozta. Nem volt túl nagy az ütés, de azért szép piros folt maradt a fiú arcán. Az apját zavarta ez a piros folt. Olyan féloldala volt így a gyerek arca. Talán, ha a másik oldalra is adna egyet. Igen, az úgy tökéletes lenne. Persze vigyázni kell! Ha túl nagyot kever le, az egyik oldal pirosabb lesz, mint a másik. Ha túl gyengén érinti a gyerek arcát, ugyanez a helyzet, csak az oldalak felcserélődnek. Ebből az következik, hogy az ütés nagysága és az oldalak bepirosodása között fordított arányosság áll fent. Nagyon oda kellene figyelnie, hogy mekkora pofont kever le fiának, hiszen több pofonra nem volt ideje, hogy szinkronba hozza a két oldalt. Munkába kellett mennie. De, kérem siessünk, mert már a meglévő folt is veszített színéből. Gyorsan lekevert egy újabb pofont a gyereknek, és fogta a táskáját, elindult dolgozni.
A férfi a buszmegállóban lépett egyet előre, de a busz nem jött.
Lassan, óvatosan eresztették le a koporsót. A feketébe öltözött emberek sírása hallatszott még öt parcellával arrébb is. Könnyeiket persze nem nyelhették le, mert a reggeli hidegben az odafagyott az arcukhoz. A koporsó leért, és a tömeg eltávozott. A sírásók lapátot fogtak. Nagyot koppanva értek az első lapát földtömegek a gödör aljára, a sötétbarna halotti fekhely tetejére.  A két munkás eközben jókedvűen fütyörészett, és megbeszélték éjszakai kalandjaikat a sarki kocsmától, a piros cipellőkön keresztül a halkan szuszogó (horkoló, de a nők soha nem horkolnak) elhízott feleség mellé az ágyig, sűrűn szidva mindeközben a kormányt, a politikát, a főnököt és a Jóistent.
A férfi visszalépett, mert a busz még nem jött.
Ledobták Angliára az atombombát. A következő célpont Franciaország volt, majd Németország. Londonban összedűlt a Big Ben, a királynő meg szörnyethalt a rémülettől. Párizsban az Eiffel-torony kártyavárként omlott össze. A berlini falnak pedig az utolsó maradványai is eltűntek. Célpontként több jegyzetfüzet is tartalmazta a következő neveket: Moszkva, Washington, Kuvait, New York, Madrid, Izrael, Pétervár, Tókió, Sydney, Mexikó, ...
A busz végre megérkezett, és a férfi felszállt rá. A vezető kifordult a megállóból, és a kék jármű eltűnt néhány sarokkal arrébb.

Szép karácsony

Tél volt, és gyönyörű idő. A szép közel 130 km/óra sebességgel fújt, és gyengéden megsimogatta a fák lombkoronáját. A centiméteres átmérőjű jégdarabkák - akár a hópelyhek - lágyan, könnyedén hullottak alá az égből, és mély krátereket ütöttek a betonban. Az emberek rengeteg ruhát öltöttek magukra, és boldogan csúszkáltak végig az utakon, nagyokat esve, jókat nevetve egymáson. A művésze is hódított ezen időtájt, hiszen rengeteg jégszobor készült, melyek többsége a számkivetett emberek nyomorúságát mutatta be a nevezetesebb tereken, utcákon.
Szép idő volt, és az emberek boldogok voltak. Boldogok voltak, mert közeledett a karácsony, a szeretet és az óriási pénzkidobás ünnepe. Az emberek rettentően örültek, hogy a közeledő jövő évre ismét adósságok tömkelegét viszik magukkal.
...És az egész ünnepet átjárta a szeretet...
Az apa boldog volt, hogy üthette pofon fiát, aki az imént rosszalkodott, hogy a szeretet nevében teszi, és a fiú is boldog volt, mert tudta, szeretetből kapta orcájára a vörös foltot. Óh, és az anya, ki éppen most szült, villámló szemeinek boldogságával néz le nem kívánt gyermekére. A tanár, ő is napsütötte vigyorgó arccal írja az éppen javított dolgozatra az egyest, hiszen a szeretet mindenek fölött áll, s a diák boldogan gondol a négyzetrácsos papírra, melyet üresen adott be dolgozat gyanánt. A munkás is örül, tudja, munkáját veszítette el tegnap, de tíz pohár után, és a karácsony szellemében, minden olyan rózsaszín. Mindenki boldog...
A humorista újságírók is boldogok, mert tudják, karácsony szent ünnep, így annak légköre mosolyra készteti őket, jókat nevetve cenzúrázott cikküket olvasva.
Cenzé és ura, Cenz úr, is boldogan ücsörgött a meleg kandalló mellett, és vidáman olvagattak abszúrd történeteket.

Teljesen szokásos hobbi

A férfi ott állt a szálloda halljában, és a vendégeket bámulta. Pontosabban nem a hotel ideiglenes lakóinak küllemi formáját figyelte - bár néhány igen érdekes és izmos fenék után megfordult, főleg a bajszosokat szerette -, hanem az ide-oda mászkáló emberek kezeiben (vagy esetleg a hátukon) található kisebb nagyobb csomagokat vette célba szemeivel. Bombát keresett.
Nem volt ő biztonsági ember vagy rendőr, még a hadseregben sem töltött be soha semmilyen szolgálatot. Egyszerűen csak szerette a filmeket és a bombákat. Gondolom, most mindenki az gondolja: milyen különc volt a férfi. Pedig ez nem így van. A város összes szállodájában megtalálhatóak voltak ezek az emberek. Nők és férfiak vegyesen. Itt - szemben - ezzel a szállodával szemközt: a hotelban egy másik férfi figyelte figyelmesen a csomagokat. A mi emberünk utálta is őt. Egyszerűen irigy volt rá. Az, az illető már nem egy bombát felfedezett, és így a szálloda tiszteletbeli bombaérzékelője lett. Na, persze a mi emberünk nem erre a rangra vágyott, hanem csak egy kis apró pokolgépre az egyik szatyorban vagy táskában. A bűnözők azonban szerették azt a szemközti hülye muksót, és csak neki hordták különleges csomagjaikat. Egyszer születésnapjára még egy hidrogénbombát is kapott - pedig napalmra vágyott. Szegény hősünk... ő bezzeg megelégedett volna egy egyszerű dinamittal vagy kézigránáttal is, de eddig még csak petárdákat talált, azt is szilveszterkor.
Aztán, egyik nap észrevett valamit, és nagyon megörült neki. Tudta, végre sikerült. Abban a táskában - ott a szakállas férfi kezében - plasztikbomba van. Végre, ez is sikerült. Látott egy igazi robbanó szerkezetet. Végül mégis elérte a célját.
Szép lassan kisétált az épületből, és boldogságában ugrott egyet, majd befordult az első sarkon, így már csak hallhatta, ahogy valami robban, majd óriási robajjal összedűl a szálloda épülete. De őt ez már nem érdekelte. Új hobbin törte a fejét... és rájött: bélyeggyűjtés.

Kszénia Láz

... És most a Szóló Parti után következzék estünk szervezője és megalkotója: Adolf Hitler bácsi, a művelődési minisztérium, valamint a Nemzeti Sereghajtó Diák Jegyjavító Párt (NSDJP) képviseletében.
- Szervusztok kszéniások! Hej!
- Hej Hitler, hej! - ismételgeti a BS közönsége.
- Gratulálok nektek, hogy sikerült megelőznötök azokat, akiket a jegyjavításban lehagytatok, és hát remélem még egyszer nem próbálnak meg az isteni árja fajon felülemelkedni. Hiszen Darwin is ezt mondja: Hulljon a férgese, győzzön az életképes! Remélem, akciónk nem marad visszhang nélkül, és egyre több iskola gof bekapcsolódni a NSDJP jegyjavító mozgalmába, és így tesszük naggyá mindannyian szeretett Németországunkat!? ... Vagyis magyar hazánkat!!!!
- Hej-hej! Hei Hitler - zengi a tömeg.

Realisták és Romantikusok (1996)

A pesti közönség immár három napja egy tüntetésen szurkolhat, amelynek színpada szinte az egész belváros. A tüntetők bankokat, irodákat, parkolóautomatákat zúznak porrá, vagyis inkább a tüntetők egy csoportja, hiszen ők már réges-rég két táborra oszlottak: míg egyikük a fák, parkok és nyilvánosházak ellen intéz támadásokat, addig a másik csoportosulás az előbb említett bankok és automaták rongálásában éli ki elfojtott érzelmeit. Céljaik és követeléseik röviden összefoglalva: nincs, mindannyian egymás vesztét akarják, így a bíróságok tele vannak egymás ellen indított rongálási és közszeméremsértési perekkel. A bíróságok épp ezért tehetetlenek. Mit is tehetnének, hiszen ezek csak romantikusok és realisták.

Az emberek műsora

- Jó estét kívánok Önöknek tisztelt nézőink! A ma is jelentkező Bip-Bip számítástechnikai-informatikai-telekommunikációs szakkiállítással és vásárral egybekötött beszélgető show-ban. Ma műsorunk első vendége Göncz Árpád köztársasági elnökünk, aki csatlakozott a Számítógépek Előtt Tévében Nyilatkozó Politikus-Költők pártjához. Jó estét, elnök úr! Mondja meg nézőinknek, mégis miért jelentkezett ebbe a neves és független pártba, hiszen Önt mindenki a napi politikától független embernek ismeri.
- Hát, tudja, nagyon megtetszett a programjuk.
- És elmondaná, hogy mi is az?
- Célunk, hogy még több politikus és irodalmár nyilatkozzon a TV képernyőjén számítógépek hátteréből. Pártunk készített egy statisztikát, miszerint az utca emberének 100%-a azt akarja, hogy közéleti személyiségeink ily módon szóljanak hozzájuk.
- Tényleg?
- Hát persze! Másik statisztikánk azzal foglalkozik, hogy az érintettek mindössze 15%-a nyilatkozik íly módon. Ezeknek is 60%-a képernyővédő - úgynevezett SCREENSAVER - előtt, 15%-a valamely szövegszerkesztő előtt, 13%-a valamely multimédiás alkalmazás és 12%-uk valamely pornográf szoftver előtt nyilatkozik szívesen.
- És mik a távlati céljaik, mit szeretnének elérni?
- Célunk, hogy a TV-ben nyilatkozók 90-95%-a számítógép előtt ülve tegye meg nyilatkozatait.
- Viszont látásra, elnök úr! Köszönjük az interjút. Következő vendégem Földes László, azaz Hobó, aki úgy döntött, bekapcsolódik a számítástechnika világába. Jó estét! Mondja, miért tette?
- Internet! Internet! Internet! - és úgy kell lefogni, nehogy kárt tegyen valakiben (vagy saját magában??)
- Köszönöm! Viszont látásra, kedves nézőink! Telefonszámunkat, az internet, intranet, e-mail, MSN, CompuServe, ARPANET, GSM címeinket a képernyőn láthatják. Viszont látásra holnap ugyanebben az időben!

Rajzoltam egy asztalt...

Rajzoltam egy asztalt. Nem tudom miért. Csak úgy rám jött. Na, jó! Ha már elkezdtem írni. Menjünk ebbe a dologba mélyebben is bele. (Ez nem volt túl magyaros. Nem baj. Elmegy!) Az egésznek persze óriási hátteret ad, hogy mindez egy osztályteremben történt. Matek. Asztal. De akkor mit keres ott az a csésze? Az hozzá tartozik. A teát mindenki képzelje be. Ha nem megy, akkor üres. Virágok. A virágok hiányoznak. Azok most csak a szívemben vannak. Bocsánat! Hazudtam. Csak egy virágszál. De az gyönyörű, kedves, aranyos, érzéki... Vissza az asztalhoz. Papír, rajta betűk. Ki írta és mit. Lényegtelen. Lehetett akárki. Lehet ott akármi. Egy toll is fekszik ott valahol. Igen, az: ott. Az a valami az akart lenni. Mert hát ott kell lennie. Toll nélkül nem lehet írni. Már megpróbáltad? Igen? És sikerült? Miért hallgatsz? Sikerült, csak nyoma nem maradt. Szomorú. De ez van. Kész. Ennyi. Több időm nem volt rajzolni. Befejezni sincs kedvem. Hogy miért írok most? Azt sem tudom. Abba is hagyom.

Rendező

Hogy nem hallottad, hogy kezdünk? Oké! Nincs semmi baj! Tényleg jobb lett volna úgy. Igen? Jaj, Manczyka, mit akar már megint? A Trabant? Még mindig a Trabanttal problémázik? Nem megmondtam már, hogy kivágjuk? Dehogy a Trabant takarja az egyik színészt. Mindkettőt? Értem, szóval takarja mindkét színészt. És akkor mi van? Hogy maga is ezt kérdezi? Kénytelenek leszünk megtartani a Trabantot. Megtartani a Trabantot? Fantasztikus ötlet! Köszönöm, Manczyka! Hát ez csodálatos! Hol késik a kávém? Jancsi! Nem te! A másik. Jól sikerültek a hangok? Igen... Igen... Szóval a párbeszéd nem érthető, csak a fegyvercsörgés. Ne izgasd magad Jancsikám a dolgon, nem is volt párbeszéd. Mikor ér már ide az a nyamvadt kávé? Áh! Színész úr! Egyszerűen fantasztikusat alakított most végre ötszázhuszonharmadikra. Lenyűgöző volt a játéka. Egyszerűen csodálatos. Ön igazi tehetség! Mi? Hogy ne hízelegjk? Hogy a jelenet pocsék volt? Hogy nem sikerült megfelelően kihoznia a karakter jellemét? Dehát, Színész uram, Ön egyszerűen odatapsztotta a fejemet a tenyeremhez, mert nézni sem tudtam az Ön jétékát, annyira elkápráztatott. Örüljön inkább, hogy végre sikerült megemelnie azt a kardot. Nem könnyű játékszer az a maximum egy kilójával, nekem elhiheti. És most ha megbocsát! Végre! Itt a kávém. Ezek a hülye színészek! Végre kész a jelenet, de nekik semmi sem jó. Köszönöm a kávét, Gizike! Most már elmehet az irodámba és levetközhet... akarom mondani: átöltözhet! Manczyka, már megint maga az? Igen? Tudom, hogy ez a nyamvadt film a tizenkilencedik század elején játszódik! Igen? ÉS? Hogy nem volt még Trabant akkor?! És mi van akkor?! Hogy nem hinné, hogy a mozinézők szívesen látnának egy Trabantot egy kosztumös filmben! Hogy mit nem mond, Manczyka! Maga egy született zseni! Azt hiszi ezt én nem tudom? Igen? Azt hiszi? Helyes! Én is így gondoltam. Ne féljen, Manczyka! Megoldjuk! Érti? Megoldjuk! És most már mehet! Na! Menjen már!