Karácsony

Itt a karácsony
Lógnak a faágon
a csillogó díszek
és akasztott emberek
százszámra.
A karácsonyfa alatt
ott van a sok csomag.
Örül a sok gyermek
De a géppisztoly felberreg
s meghalnak.
Életben már csak
Pistike maradt.
Áldja is a napot
Hisz vérszemet kapott
karácsonyra.

A világ legértékesebb anyaga

Csengetés! A pontos idő: 11:15.
Igen-igen! Végre! Az ember már rohant is az ebédlő felé. Nagyon gyorsan odaért, tudta ugyanis, hogy ma mi lesz az ebéd. Elsőnek ért az ajtóhoz. Feltapasztotta a kisdarab plasztikot a kilincs fölé, félrehúzódott egy kissé, és robbantott. Miután eloszlott a füst, elővette szovjet gyártmányú összehajtható hadihajóját, és lerakta a sarokba. Ezáltal rengeteg súlyfeleslegtől szabadult meg, és így sokkal könnyebben mozgott.
Miután hirtelen mozdulattal leteperte a konyhás néniket, és elvégezte mindnapi teendőit, azonnal összekapta nylonzsákjába az aznapi ebédet, és elmenekült.
Sosem találták meg a rendőrök (hiszen a zsebében voltak ők is). Azóta kis világában él a Fidzsi-szigeteken. Néha még telefonálni is szokott kedvenc rádiótelefonján, hogy jöhet a rabszolga lemosni a mercit meg a jachtot. A többi ügyét viszont a személyi titkára intézi. Olajfúrótornyokba fúrófejeket gyárt, sőt, még a NASA-nak is készít az űrhajók borításához ilyen DIÓS-SÜTEMÉNY® nevű anyagot amit serdülőkorában még meg akartak vele etetni.

TV shop

- Jó napot! Jó napot! Mind itt vannak? Hát akkor kezdjük is el mai bemutatónkat, amelyet egyik legjobb barátom – Tom – fog elkezdeni. Szervusz, Tom!
- Halló, Jek, szóval csak az egyik legjobb barátod vagyok, nem a legjobb, mi?
- Áh, ugyan, nem úgy értettem.
- De te most azt mondtad, hogy… és pedig éjszaka nem ezt…
- Kussolj! Inkább mutasd mit hoztál nekünk ma, Tom.
- Hát igen, ma egy egészen új dolgot, mondhatni egy forradalmian új konstrukciót mutatok be Önöknek, az első és egyedüli önjáró, riasztós, teljesen automata koraszülött inkubátort.
- Nahát Tom, ne feszítsd tovább, mutasd inkább rögvest!
- Hát itt volna az Jek, jó mi? Na, és persze itt van egy hagyományos kézi lélegeztető, szaknyelven: pumpa. Hát végezzünk egy tesztet. Hoztunk ide két gyereket, íme, itt vannak a kezemben. (felmutatja a lábuknál lefelé lógva) De ehhez a mutatványhoz kellene egy önkéntes, aki pumpálná nekünk a pumpát. (jelentkezők sora a közönségből) Á! Áh, maga, igen ott, a vörös hajú. Jó napot, mi a neve?
- Andrea.
- Óh, kedves Andrea, mondja… milyen a szexuális élete.
- No, de Tom! (szól közbe Jek)
- Óh, persze. Megtenné nekünk (szól Tom Andreához), hogy „pumpál” nekünk, ahogy csak bír?
- Persze, hogy ige, csak!
- Hát akkor a reklám után visszajövünk…
… Ismét itt vagyunk, már egy órája pumpálunk, és a különbség látható. Az „A” kísérleti példányon jól láthatóak az elszíneződés és a belilulás jelei, amelyet mi csak hullafoltoknak szoktunk nevezni, míg az új inkubátorban a gyerek jól van, és vidáman ütlegeli annak oldalát, amely csupán légzését könnyíti, hanem szakembereink kimutatták, hogy az alhasi és a karizmokat semmilyen más eszköznél jobban erősíti.
- Köszönjük Andrea, most már abbahagyhatja a pumpálást. És mondja, mit szól a teszt eredményéhez?
- Hát tudja én nem vagyok szakember, de a különbség látható és tapintható. Ennek a kísérleti példánynak a bőre rücskös, rideg, míg a másiké már 60C°-on is ragyogóan lágy és selymes.
- És mit gondol, vásárolna ebből a speciális inkubátorból otthonra?
- Óh, persze! Nagyon megtetszett, csak mennyi az ára, ugye…
- Csak 95 dollár és 99 centbe kerül, ami kicsit drágának tűnik, bár ha elmondom, hogy ingyen adunk hozzá egy kalapácsot, egy sebészollót és egy lángvágót, akkor azt fogja mondani, hogy ingyen van!
- Nahát, egy ingyen van! (szól Andrea)
- Hát ennyi volt mai műsorunk kedves vendégeink, a másik csatornán azonban épp most megy az atombonba kontra hidrogénbomba tesztünk. Tartsanak velünk! Köszönjük! No, és telefonáljon…
MOST!

UFO-k a Titanic fölött

Egy ember úszott csavarhúzóval a szájában a kabinok között, és szemlátomást valamit keresett, mivel ide-odanézelődött, néha be-beúszott a kabinokba, megnézve, mi a helyzet.
Az egyik kabinban felkiáltott: Megvan!
Gyorsan beúszott, szájából elővette a csavarhúzót, lemerült a víz alá, majd újra feljött. Majd újra visszamerült, és megint föl, és újra és újra…
Végül az utolsó fölmerülésnél kezében egy 8 megás 32 bites SIM modullal és egy Pentium processzorral tért vissza. Közben összefutott egy-két túlélővel, vagy inkább hullával, akikről csak annyit tudott, hogy nincs náluk VGA-kártya (mivel át is kutatta őket, hiszen nekik már minek, ugye?!).
Aztán fölment a félig száraz lépcsőn, és tovább keresett, mivel kellett neki egy monitor, megy egy billentyűzet. Igaz, még egy ház is kellett volna neki, de mivel úgy látta kevés a hely a mentőcsónakban, inkább megalkudott egy táppal is, bár az már volt neki.
A fedélzeten új taktikát választott, azt mondta az utasoknak: Nézzék ott, ott fönt! UFO-k!!! Nézzék Ott! (és mutatott fölfelé)
A sok utas meg nagy pánikban fölnézett, és ekkor emberünk zsebelt!
Így talált még RAM-ot, meg cache-t, floppyt és töménytelen mennyiségű lemezt (hogy mit nem tart az ember a zsebében?), de sajnos monitor és billentyűzet nem volt.
Ezután azt gondolta: jó lenne lelépni, így aztán megpróbált mentőcsónakot fogni, de miután a harmadik terhes nőt lökte ki a csónakból, és még mindig nem volt elég hely a szajrénak (no meg furcsán is néztek rá), úgy gondolta úszik egy kicsit.
Úszás közben támadtak a legjobb ötletei. Azt kiáltotta: Cápa! Cápa! Jaj a lábam, ááá… És erre az összes vacogó ember hanyatt homlok úszott messze tőle – hátrahagyva számítógép alkatrészeiket, amiket ezután gyerekjáték volt a víz tetejéről lehalászni.
Miután megvolt a kívánt monitor és billentyűzet, úszni kezdett a közeli lakatlan sziget felé.
Amint kiért, gyorsan összerakta a gépet, majd épített magának egy faházat a parti pálmafákból, és boldogan élt, míg meg nem halt…
… ja és az UFO-k? Azok nincsenek.

Juhász Gyula – Anna versek

Nehéz idők voltak. Hogyne lettek volna azok, amikor az utcákon mindenütt Ady Endrék rohangáltak. Ha az ember kinézett az ablakon, akkor mindenütt Adykat látott, és ezt még fokozta az, hogy ha valaki belenézett a tükörbe, akkor ott is Ady Endre nézett vissza rá.
Persze, ha figyelmesen néztünk körül, akkor felfedezhettünk néhány Babits Mihályt is. Ez azonban csak a látszat volt. Ők is Ady Endrék voltak, csak az egyhangúság ellen Babitsnak álcázták magukat.
Ebbe a korba született bele – talán Csernobil előhatásaként – Juhász Gyula, aki egyáltalán nem volt Ady, és nem is álcázta magát. Talán pont ezért történt úgy – mivel kinézték őt az emberek -, hogy beleszeretett egy hölgybe, aki Annának álcázta magát. Ez a szerelem azonban csak egyoldalú volt. Mivel Anna is Ady Endre volt, így valószínű, hogy nem akart homoszexuális kalandba bocsátkozni Juhász Gyulával, akit –gondolhatjuk- megtévesztett az álöltözék. (Persze az is lehet, hogy nem.)
A költő – mert Juhász Gyula az volt (persze ez nem nagy szám, hiszen Ady is ezzel foglalkozott) – mindennek ellenére soha nem adta fel. Még akkor is írta a leveleket, verseket kedveséhez, mikor Ady Endre már meghalt, és az utcákon József Attilák rohangáltak a pályaudvarok felé, hogy a vonatok elé vessék magukat.
Ez a szerelem sokban hasonlított Dante Beatrice iránt tanúsított érzelméhez. (A mai irodalomtörténészeket nagyon foglalkoztatja, hogy vajon Nagy Feró is ilyen vágyakat ébresztett e volna Dante-ban.)
A szerelem azonban mindig elmúlik, és Juhász Gyula is meghalt egyszer, úgyhogy nem éri meg tovább foglalkozni ezzel a témával.

A kis újságáruslány

A kis újságáruslány minden reggel ott állt, és rikkantott a Deák téri aluljáróban, hogy megkeresse a kenyérre valót. Nem nagyon érdekelte, mit kiabál, s hogy mit árul; bár nem tudta elképzelni mi érdekes lehet egy véres gyilkosságban vagy egy családi pofonban, de hát mindegy: ő csak egy kis újságáruslány volt. Nem érdekelte a világ, az álhírek, a pletykák. Ő csak kiabált, nem is figyelve mit mond: „Kettős gyilkosság a metrón”; „Halál a balta alatt” vagy valami ehhez hasonlót.
Ám kezdte észrevenni, hogy az embereket semmi sem érdekli nagyon, hogy ő miről ordibál, de hát ez sem nagyon érdekelte, mert hiszen ő (mint tudjuk) csak egy újságáruslány volt.
Egyszer azonban egy furcsa hírre akadt, miközben keresgélt az ordítanivalók között: „Megkéselték az újságost a Deákon, a tettes sírva vallott.” Nahát, mondja magában, ez ordítanivaló baromság, hát ordította. És hát mit ad Isten (vagy Jehova?) egy embernek ez nem tetszett, és kését a lányba vágta, csak úgy, ahogy azt az újságokban tanítják: lezseren és pókerarccal.
Két hét múlva került ki a kórházból, s addigra már el is fogták a tettest, aki bevallotta bűnét. A lányt dicsfény árasztotta el: Őróla ÍRTAK AZ ÚJSÁGOK! – milyen nagy szó volt ez Kispesten (mert ott lakott), ahol minden ház egyforma szürke és kocka. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy senkiből egyszerre valakivé, egy sajnált és óvott lénnyé, sőt NŐvé lépett elő!
Az újságok megírták kikerülését a kórházból, s exkluzív interjút is csináltak vele, egyszóval népszerű volt. A lány minden nap várta, hogy mit írnak róla, mit kiabáljon, s azokat általában még át is írta, ki is egészítette, hogy mindent tudjanak róla a Deák téri aluljáróban: „Kiengedtek a kórházból!”, „Kártérítést kérek a gyilkostól”.
Ám az újságok is gépek valahol, és a gépek is csak emberek (amelyet már tényleg nehéz elhinni), ami biztos, hogy elfelejtették a kis sztárt, a „nemzet rikkancsát”, „csalogányát”, s nem írtak róla többet.
A hírek helyére visszakerültek az olyan fontos dolgok, mint a molotov-koktéllal gyilkoló szadista” vagy a „mészáros anyagyilkos”, amelyekkel fontosságban nem vetekedhetett hősünk, de azért sajnálta, bár, ő ezt most sem érette, mint eddig mindig, de hiszen mindegy is, hiszen ő csak egy kis újságáruslány.
De azért sajnálta. Vagyis nem is sajnálatot, inkább undort érzet előző és jövőbeni munkájával kapcsolatban. Úgy érezte: ha nem tesz valamit, akkor beszippantja valami, amit ő megint csak nem ért, és nem ismer.
És minthogy mást nem tehetett, felült a mozgólépcsőre, kiment a metró elé, és levetette magát a sínek közé. Bár az elektromossággal nem volt egészen tisztában, de azt tudta (az újságokból ugye), hogy az a biztos út.
Az újságok megírták az esetet.

Agyérelmeszesedés?

Jani bácsi – akinek még mindig nem valósult meg gyermekkori álma, miszerint a 3-as metró végállomása az ő kertjében legyen – kint kapált a tűző napon a 40 fokos forróságban. Kezdett kicsit melege lenni, ezért levette a kucsmáját, de bundacsizmájától és disznóbőr kabátjától semmi pénzért meg nem szabadult volna. Nyolcvanhetedik életét taposta az öreg, az alkohol már elpusztította agya 99,99%-át. Megszomjazott a nagy napsütéstől. Lecsavarta szilvapálinkás hordójának (űrtartalma: 150 liter) kupakját, és ivott belőle egy jóízű kortyot, cirka 10-20 litert. Annyira jól esett neki, hogy észre sem vette, amikor egy űratomtengenalattjáró – oldalán MADE IN VATIKÁN – szállt le a kert végében. Az idegenek elözönlötték az udvart, és rövid időn belül egy űrbázist építettek Jani bácsi telkére. Az öreg akkor tért magához, amikor a kapa éle kicsorbult a bázis titánium ötvözetből készült folyosójának padlóján. – Sebaj – gondolta az öreg, és miután megfente a kapát és a pálinkáshordó aljára nézett, azonnal folytatta a munkáját. Ugyanis minél hamarabb végezni akart vele.

Lencs-e főzelék? (gyerekvers)

Nem szeretem én
A lencse főzeléket,
Sosem köptem még
A Jenőre mindet.

Csak azért nem,
Mert a Jenő gyors és fürge
Elmenekül gyorsan
S itt maradunk ketten:
Én és a lencse.

Kriminális

- Mondja, miért ölte meg a feleségét?
- Én nem akartam. Miért? Meghalt?
- Igen! Azért vagyunk most itt. Tehát mi történt?
- Baleset volt! Szörnyű baleset. Véletlenül kicsúszott az ablakon.
- Véletlenül kicsúszott? Az, az ablak 2 méter magasan van!
- Akkor meg az is lehet, hogy öngyilkos lett és kiugrott.
- A 30x40 centiméteres ablakon? Le volt fűrészelve mindkét keze, hogy kiférjen.
- Hát, biztos levágta magának, hogy ki tudjon ugrani.
- De már halott volt, amikor kiesett. Ásó volt a hátában.
- Igen, igen, éppen az ásómat tisztítgattam otthon, amikor vidáman bejött az ajtón.
- Vidáman? A szemtanuk szerint üvöltve a haját tépve rohant be.
- Nem igaz, csak egy kicsit volt mérges. Mondtam is neki: Anyukám, mondd el kérlek szépen mi a baj, csak előbb várj egy kicsit légy szíves, hogy letegyem az ásót, nehogy véletlenül megsebesítselek vele.
- És akkor, hogy került az ásó a hátába?
- Éppen be akartam állítani a padlórepedésbe az ásót, ugyanis ott szoktam tárolni amikor nem használom. Ekkor a feleségem hirtelen megbotlott.
- És beleesett az ásóba?
- Nem, hanem csak odaesett az ásó éle és a padlórepedés közé.
- És maga véletlenül beleszúrta az ásót?
- Nem, nem. Hihetetlen lélekjelenlétemnek köszönhetően azonnal befejeztem az ásó előremozdítását, nehogy megsérüljön az asszony, de ő fel akart tápászkodni és beleállítódott az ásó a hátába.
- A hegye pedig kijött elől!
- Bizony, éppen akkor éleztem meg.
- Miért? Fel akarta ásni otthon a kertet?
- Pontosan!
- Mi is a maga lakcíme?
- Margit körút 181, 3. emelet 10-es ajtó.

A világ fejlődése

Hétfő volt, délután 5 óra. Unatkoztam, és szórakoztató volt az ablakból látható sok kis hangya rohangálása az utcán. Egyik másik buszra vár, volt aki rohant valahová, és volt aki csak ment céltalanul…
Egyszer csak látom, hogy egy ember „csak úgy magától” hirtelen elbotlik, és lám… meghal. Na, mondom, ez már döfi.
Figyelek tovább, nézek, nézek, és mit látok: ugyanott valaki megint elesik, és holtan zuhan az előző hangyára. Hát ez nem semmi.
Az utca egyébként nem volt forgalmas, ezeken a hangyákon kívül más hangyák nem igazán vetődtek ebbe a járatba, mondván: a végére még senki nem jutott el…
… és csakugyan: egyik a másik után esett össze ugyanott, és már halottak szegélyezték a falakat.
Ekkor jött egy csenevész legény, hosszú lábakkal, és fejére erősített hűtőszekrénnyel. Na, mondom magamban: hát csoda, hogy eddig bírta! De a kritikus ponton, már amikor azt hittem ő is fűbe harap, hírtelen nagyot ugrott előre, és… kicsit előbbre jutva összeesett, hűtővel a fején.
Ettől kezdve minden kis hangya ebbe a járatba jött, látvány a kincset érőhűtőszekrényt, s a nagy haszon reményében nekivágott az útnak…
Hogy mi volt a járat végén? – talán sosem tudjátok meg. (De én tudom, he-he!!!)