Az ebéd

Kellemes volt az ebéd.
Ilyen jót igen régen evett. Degeszre tömte magát a jobbnál jobb kajákkal. Nyelvén az ízek lassú szonátát játszottak. Az övét meg kellett lazítania, mert már szorította a gyomrát.
Még volt egy fogás hátra.
Nehéz volt a döntés: nekilásson ennek az utolsó fogásnak is – mely igen csábító volt -, vagy legyőzve mohóságát, hagyja abba az ebédet, mondván, elég volt.
Vajon milyen lehet az íze annak az utolsó fogásnak?, Nem, nem szabad! Talán édesen simogatja az ember nyelvé, vagy talán kellemesen csípve kaparja a torkát? Nem érted, hogy nem szabad? Persze az is előfordulhat, savanykásan összeszorítja a száját, mint a déli gyümölcsök, de lehet, keserű íze túlszárnyalja a sör fantasztikus ízét.
Végül rászánta magát. Nekilátott az utolsó fogásnak.
Más volt, mint várta. Nem volt se nem keserű, nem volt savanyú vagy édes, de még csak csípősnek sem volt mondható. Nos, igen. Talán egy kicsit sós volt, de ettől csak még pikánsabb lett az étel. Ízek óriási kavalkádja mozgatta meg nyelvének izlelő bimbóit, és a gyönyörök rózsaszín fellege lengte körül a férfit. Már a kielégülés szélén állt.
Volt egy dolog, aminek különösen örült. Az étel nem volt fokhagymás. Rettenetesen utálta a fokhagymát.
A felénél tartott a fogásnak, amikor már kezdte érezni, hogy betelt. A gyomra nem tud többet befogadni. Tele volt.
Az étel azonban nagyon csábító volt. Szinte abbahagyhatatlan. Folyamatosan nyomta le a torkán az ételmaradékot, míg végül ő győzött. Elfogyott az utolsó morzsa is.
Büszkén nézett körül a terítéken. Mindenütt üres tányérok, és ezt mind ő fogyasztotta el. Talán még új világrekordot is sikerült felállítania.
Hirtelen azonban megszólalt a kakas.
Gyorsan kihúzta a fogait a fiatal nő nyakából és otthagyta a repülőszerencsétlenség színhelyé. Nyugovóra tért.