2009. február 26., csütörtök

Danton – Vízió

- Hozzák be a vádlottat!
- Tiltakozom! Tiltakozom! Velem ezt nem lehet megtenni!
- Neve? Foglalkozása?
- Georges Jacques Danton, képviselő a nemzeti konventben, bár alig hiszem, hogy valaki ne ismerne.
(A tömeg örvend és ordibál.)
- Elég legyen! Csendet, vagy kiüríttetem a termet!
- Azt úgysem merné megtenni! Még nem is közölték a vádat, azt, hogy mivel vádolnak.
- Nos, a vád: csalás, korrupció, lopás, hűtlen kezelés, gyilkosság, nemi erőszak.
- Csalás? (a nézők felhördülnek) Csalás?! (és ismét felhördülnek) Csalással vádolnak?! Engem, aki egy légynek sem tudna ártani?!
- Hozzák be a sértettet! Helen polgártárs, mit mondott önnek ez az ember?
- Azt mondta, megmutatja a lepkegyűjteményét. Én ettől nagyon felizgultam, aztán ő is… (?) de végül nem mutatta meg.
- Köszönöm, elmehet, polgártárs! Nos, Danton polgártárs?! Elismeri a bűnét?
- He! Nincs is lepkegyűjteményem.
- Vegye jegyzőkönyvbe, hogy Danton polgártárs elismerte: „nincs lepkegyűjteménye”. Nos, beismeri, hogy ön ölte meg Helén polgártársat?!
- De hiszen most volt itt!
- Hozzák be! (Int a bíró, és behozzák ugyanazt a nőt egy koporsóban, balta áll ki a fejéből, tovább egy vasvilla a melléből, egy kés a torkából és egy bicska a hasából, na és egyébként le van vágva a feje.) Maga volt?!
(Danton lesütött fejjel áll, és sír.)
- Én voltam, én. Azt mondta csináljam, és eleinte élvezte is. „Letörtük a kiváltságosok jogait, isteni hatalmunknak vége. Nincs többé senkinek előjoga, sem születési, vallási, sem származási tekintetben. A legnagyobb is egyenlő lett a legkisebbel ezen a földön… tudom, az ítélet: halál… hiszen az én művem ez a bíróság is…” de a balta, az nem az enyém!!
(A tömeg üvölt és tombol, de a vádlottat kivonszolják a teremből, és vinnék a vesztőhelyre.)
- Robespierre, követni fogsz az úton! Követni fogsz az úto... nyekk...
- Ki a következő? Robespierre polgártárs. Hozzák be!

2009. február 25., szerda

Egy különleges eset a jövőben

Teljesen szokványos reggel volt amikor az a „különös eset” történt. Az 1-es villamos is, mint mindig, lassan haladt át Budára. Aztán hirtelen éles kanyart vett balra, és letépve magát a sínekről a Dunába zuhant az Árpád hídról. Közben persze szokásához híven tizenkét embert magával sodort. A város más részén pedig, például a Nyugati téren is, radioaktív sugárzás pusztította a lakosságot. Tehát, mint látható, első ránézésre minden a megszokott rendben folyt. Azonban, ha mélyrehatóbban vizsgálódunk, azonnal kiderül, mi is az a „különös eset”. A XXV. kerület Kis Pista utca 112. negyedik emelet hatos lakás vécéjén ülő két éves Sanyika kétszer nagyobbat szart, mint szokott. Pedig másfél éven keresztül 25 dkg-ot nyomott az ürüléke, és most hírtelen 50 dkg-ra ugrott a tömege. Nahát! UGYE MILYEN KÜLÖNÖS?

2009. február 24., kedd

A fogászat veszélyei

Mr. Money elalélt arccal jött ki magán fogorvosától, és a legnagyobb gondja az volt, hogy a BMW-vel vagy a Mercédesszel menjen haza, amikor egy – a későbbi analízisekből derült ki – távolkeleti gyártmányú nukleáris töltet, egy pokolgép robban a fogtömésében. (De hosszú mondat volt.) A detonáció eltérítette a Földet röppályájáról, a hőmérséklet -200 Celsius fokra csökkent, és minden élőlény elpusztult.

2009. február 20., péntek

Zsenikutató műsor

Műsorvezető: Jó napot kedves nézőink! Mai műsorunkban egy újabb fiatal tehetséget mutatunk be, aki találmányával valószínűleg beírja magát a történelemkönyvekbe Newton és Einstein mellé. Üdvözöljük Gódor urat!
Gódor úr: Jó napot kívánok! A nevem Gódor Viktor és nemsokára ez lesz a legismertebb név a világon.
Műsorvezető: Beszélne egy kicsit a találmányáról?
Gódor úr: Persze! Feltaláltam egy teljesen újfajta számítógépet. Valójában ez egy egyszerű PC. Azonban az a különlegessége, hogy egyperces időközönként –történjen bármi – egy programot futtat le a ROM-ból, amely megjeleníti a nevemet és digitalizált fotómat a monitoron. Sőt, ki is nyomtatja azt, és kimenti az összes létező meghajtóra. Még CD-re is felírja. És akinek ez nem lenne elég, azoknak még extra kiegészítőként elhelyeztem a klaviatúrán két GÓDOR VIKTOR nevű billentyűt, egyet a jobb és egyet a bal oldalon, hogy mindig könnyen elérhető legyen. Ezek a gombok azoknak nyújtanak óriási segítséget, akik nem bírják ki azokat a hosszú egyperces periódusokat. Ők nyomják meg a két GÓDOR VIKTOR billentyű egyikét, és azonnal élvezhetik az előbb leírt programot. Ennyi! Zseniális, ugye?
(rövid, feszült csend)
Műsorvezető: Maga nem normális! Takarodjon innen! Nem hallja? Kifelé! Ki innen!
Gódor úr: Látják? Egy újabb kitűnő példa arra, hogy ez a primitív visszamaradott társadalom még nem elég érett az ilyen zseniális találmányokhoz. Saját korában Newtont is elítélték és máglyára küldték, amikor előállt a relativitás elméletével.
Műsorvezető: (kiakad) Na, most már elég! (Hirtelen egy 45-öst ránt elő, lelövi Gódor urat.)
(Szegény műsorvezetőt a rendőrök rángatják el a kamerák elől.)

2009. február 19., csütörtök

Tradíció, avagy magyarul hagyomány

Előjáték:
- Még túl kicsi, te állat!
- Dehogyis, te büdös kurva!
- Akkor tarts felvilágosítást a büdös fiadnak, te nyomorult féreg!

Történés:
- Szia, fiam!
- Oá! Oá!
- Tudod a szexről fogok beszélni neked. Az én apám is ekkor magyarázta el nekem a dolgokat, és az apám apja is ekkor világosította fel a nagyapádat, a nagyapád pedig ekkor tudott meg mindent az apjától, annak az apja pedig az ő apjától, és annak az…
- Gügyü, gügyügyü!
- Jól van, jól van. Látom, már érted a dolgot. Akkor most gyere, és elviszlek egy asszonyhoz, majd ő jobban és érthetőbben elmagyarázza a szex lényegét. Tudod, nekem az ő anyja „mondta” el a dolgot, az apámnak pedig annak az anyja, annak az anyja pedig a nagyapád apjának magyarázta el a dolgot, és annak apjának pedig…
- Lalala, cup, cup!
(és elmentek mind a ketten)

2009. február 18., szerda

Pattanás

Nemrég (vagyis nem most, csak mostanában) utaztam a villamoson. Na, most nem csak úgy utazgattam a villamoson ide-oda, mert ugye annak semmi értelme sincsen, hanem határozott céllal szálltam fel a sárga járműre (amely mellesleg cseh import), tehát utaztam.
Óbudáról tartottam pest felé…
És akkor a – Szentlélek tér megállónál – felszállt egy férfi. Persze első látásra semmi különleges nem volt a férfiban, és még csak nem is tetszett, ráadásul a célpontjaim kizárólag hölgyek.
Felszállt, és megfordult, hogy meg tudjon kapaszkodni.
Ebben a pillanatban történt. Ekkor került szemem látószögébe a szörnyűség, figyeltem fel a rettenetes valamire, vetettem pillantást arra a pontra amelyet az emberek egyszerűen csak úgy hívnak: pattanás.
A férfi nyakán akkora pattanás vigyorgott, hogy valószínűleg nem csak nekem támadt kedvem kinyomni azt. Ott volt, és beleröhögött a pofámba. Még a nyelvét is kinyújtotta a kis (kicsi? mint egy ház) ördög. Valószínűleg attól volt olyan boldog, hogy tudta, a férfi soha nem fogja észrevenni őt. Ott élősködhet mindaddig, amíg fölébe nem nő az embernek, és uralma alá nem hajtja az egész világot.
Ezek a gondolatok akkor még nem ötlöttek fel bennem. Csak azt tudtam, az a nyomorult pattanás irritál. Mindig is utáltam, amikor valaki másnak a háta mögött öltögeti a nyelvét, annak a másiknak a biztonságos árnyékában.
Tudtam, lesz, ami lesz, cselekednem kell! Ha nem teszem, én fogok beleőrülni. Ez utóbbi pedig vadul közeledett (mármint az őrület), az Árpád híd megálló pedig még messze van. Tisztában voltam vele: nem bírom ki odáig.
Gyorsan cselekedtem.
Kinyomtam a pattanást.
Még hallottam, hogy a villamos közössége felsóhajt, megkönnyebbül, aztán amikor három héttel később a felépülést követően újra iskolába keveredtem, azt mondtam, hogy beteg voltam, lázam volt.

2009. február 17., kedd

Egyirányú utca – a másik oldalon is velünk jönnek!

- 300 Ft lesz – szólt az úr emberünknek.
- Tessék? Hogy? Úgy érted, fizessek? Fizessek, hogy beengedj?
- Ahogy mondod. Semmi nincs ingyen a másvilágon sem.
- De, hát ez…
- Azt hitted, mi, hogy itt majd mindent ingyen kapsz, hát, tudd meg, ingyen senki sem dolgozik, neked meg sok pénzed van, ezért bekerültél a paradicsomba, hát akkor meg mit szívózol? Fizess, és élvezd a nőket, az italt és a panorámát; élj boldogan eztán. – szólt az Úr feléje.
- De én nem erről álmodtam, nem ezért… ha ezt tudom, nem leszek gazdag.
- Ezt hogy érted? – szólt ismét feléje a Mindenható.
- Hát, tudod… persze, hogy tudod! Én mindig a munkámnak éltem, a pénzt kerestem, de rabjává tett. Nem akartam, de kellett nekem. Egy ideig próbáltam küzdeni, harcolni ellene, de rá kellett jönnöm, hogy nincs kivel. Utolsó reményem ez a hely volt.
- A paradicsom… hehe!?
- Az! És most tessék: pénz, pénz, pénz! Ennél már a pokol is jobb!
- Hát, az lehet. Nem állunk üzleti kapcsolatban már vagy… félezer éve.
- Eszerint ott nincs pénz?
- Nem tudom, lehet. – szólt az Úr, láthatóan bizonytalanul.
- Vigyél oda!
- Nem vihetlek.
- De vigyél el, az összes pénzem a tiéd, csak engedj át oda, kérlek! Hadd jussak át a másik részre… Hisz ez a paradicsom, de nekem nem kell, és még fizetek is érte, tiszta üzlet!
- Na, jó… Add a pénzt!
- Tessék, itt van mind, fogd!
- Készülj! Öt-négy-három-kettő-egy.
(Placcs)
- Ez már a pokol?
- Igen, 400 Ft a belépő! – szólt a Sátán.
- Micsoda? 400 Ft?! De nekem nincs pénzem.
- Hát, az elég baj, mert itt minden pénzé van!
- De, hát a paradicsom ugyan ilyen?! Hé! Te átversz engem!?
- Dehogy, ez pokol. Akinek van pénze éldegél, akinek nincs, az meg szenved, ha újjá akar születni!
- Én nem, nem! Csak azt ne! Inkább süssetek parázson, levesben, csak azt ne!
- Na, jó, akkor jöjjön a leves, úgyis rég ettem. – szólt az ördög.
- Á… segítség… - és ebben a pillanatban felébredt. Először azt gondolta: Hú, de rossz álom volt, ám amikor körülnézett rájött valamire, és már nem ezt gondolta, de nem mondta el nekem, csak ment… elment, és tovább dolgozott, közben a leves pedig főtt a konyhában.

2009. február 16., hétfő

Újabb válaszok egy kérdésre

- Mondja kedves uram, érintik Önt a világpolitika eseményei?
- Tudja, én csak játszom a bluest, a világ meg nem érdekel.
- De hát minden pillanatban kitörhet az atomháború.
- Én csak játszom a bluest, a világ meg nem érdekel.
- Nem érti?! Az elnök halott, a kormány halott, az emberek halottak, na, ehhez mit szól?
- Hát, én csak játszom a bluest, a világ meg nem érdekel.
- De ember! Fejlődik a technika! Kommunikáció, információs technológia?! Na, ehhez mit szól?
- Játszom a bluest, a világ nem érdekel.
- Elég! Feladom, inkább… bocsánat, maga! Igen, maga! Magát érintik a világ változásai?
- Én csak autót szerelek, a világ nem érdekel!
- Menjen innen! Menjen! Hát nincs itt senki? Senki? Áh, maga, kedves Olvasó! Igen, te! Te, bamba!
>>Én?!<< - Igen. Érintik Önt a világ eseményei? >>Hát, én csak olvasok, a világ nem érdekel.<<

...Hát, mi meg csak írunk...

2009. február 13., péntek

Ops! – Helyzetkomikum

Étteremben: (Pincér kihozza a számlát, és átnyújtja azt a vendégnek.)
- Mennyi? Ezt nem mondhatja komolyan.
- De, uram! A számla sohasem hazudik.
- Ez akkor is tarthatatlan!
- Uram, ha panasza van, azt a kijárat mellett található panaszkönyv használatának segítségével orvosolja. De előbb fizessen!
- Hogy panaszom? Igenis van panaszom! Ez egyszerűen pofátlanság, hogy ennyit kérnek egy egyszerű ebédért.
- Uram, biztosíthatom, hogy áraink nagyon méltányosak.
- Méltányosak? He! Röhögnöm kell! Ezeket a számjegyeket nevezi maga méltányos összegnek?
- Igen, uram! A mi risztörentünk mindig is nagy hangsúlyt helyezett az árak ésszerű és elfogadható, vendég által megfizethető kialakításában. Kérem, erre nekünk külön, jól fizetett szakértőink vannak.
- Akkor rúgják ki őket! Én nem vagyok hajlandó fizetni!
- Megjegyezném, uram, hogy a mosogatás nem a legkellemesebb elfoglaltság egy ilyen szép napon.
- Szóval fenyegetődzik?! Megjegyeztem ám a pofádat, te rohadt pingvin.
- Uram, most megsértett… Úgyhogy kifizeti ezt a rohadt számlát, vagy szólok Dzsónak,, igen, annak a böhöm agyú fickónak ott a kapuban.
- Hogy felkapta a vizet… Én azonban akkor sem fizetek.
- Jól van! Jól van! Nyugodt vagyok. De legalább azt mondja meg, mi a problémája.
- Hát, az összeg! Én ennyit nem vagyok hajlandó fizetni.
- De mi talál elfogadhatatlannak egy Keleti leves, egy Nyugati vadas és utóételként három gombóc fagylalt csoki likőrrel leöntve árában. Talán nem ízlett az étel?
- Nem! Nem! Egyszerűen nem vagyok hajlandó ennyit adni ezért az ételért.
- De miért??? (térden állva, könyörögve)
- Túl olcsó!
(A pincér feje hangosan koppan az asztalon.)
- Akkor fizessen többet!
- De miért fizessek többet, amikor az étel sokkal kevesebbe kerül?
- Nem tudom, Ön kevesli az összeget, uram.
- Én?
- Tudja mit, adjon ötezret, és el vagyunk intézve.
- Ötezret? Hát hova gondol maga? Minek néz maga engem?
- Prés- és számítógépkezelő?
- Nem talált! Én rendőr vagyok. Érti? Policáj! Magát pedig bűneseten értem, úgyhogy letartóztatom éttermi korrupció vádjával. Zsebre akartad tenni, mi! Te szemét… pingvin!
(Megbilincseli a pincért, és kikíséri hátul. Bejön Dzsó)
- Nem kell izgulni! Ezt mindennap eljátszák.

2009. február 12., csütörtök

Az ebéd

Kellemes volt az ebéd.
Ilyen jót igen régen evett. Degeszre tömte magát a jobbnál jobb kajákkal. Nyelvén az ízek lassú szonátát játszottak. Az övét meg kellett lazítania, mert már szorította a gyomrát.
Még volt egy fogás hátra.
Nehéz volt a döntés: nekilásson ennek az utolsó fogásnak is – mely igen csábító volt -, vagy legyőzve mohóságát, hagyja abba az ebédet, mondván, elég volt.
Vajon milyen lehet az íze annak az utolsó fogásnak?, Nem, nem szabad! Talán édesen simogatja az ember nyelvé, vagy talán kellemesen csípve kaparja a torkát? Nem érted, hogy nem szabad? Persze az is előfordulhat, savanykásan összeszorítja a száját, mint a déli gyümölcsök, de lehet, keserű íze túlszárnyalja a sör fantasztikus ízét.
Végül rászánta magát. Nekilátott az utolsó fogásnak.
Más volt, mint várta. Nem volt se nem keserű, nem volt savanyú vagy édes, de még csak csípősnek sem volt mondható. Nos, igen. Talán egy kicsit sós volt, de ettől csak még pikánsabb lett az étel. Ízek óriási kavalkádja mozgatta meg nyelvének izlelő bimbóit, és a gyönyörök rózsaszín fellege lengte körül a férfit. Már a kielégülés szélén állt.
Volt egy dolog, aminek különösen örült. Az étel nem volt fokhagymás. Rettenetesen utálta a fokhagymát.
A felénél tartott a fogásnak, amikor már kezdte érezni, hogy betelt. A gyomra nem tud többet befogadni. Tele volt.
Az étel azonban nagyon csábító volt. Szinte abbahagyhatatlan. Folyamatosan nyomta le a torkán az ételmaradékot, míg végül ő győzött. Elfogyott az utolsó morzsa is.
Büszkén nézett körül a terítéken. Mindenütt üres tányérok, és ezt mind ő fogyasztotta el. Talán még új világrekordot is sikerült felállítania.
Hirtelen azonban megszólalt a kakas.
Gyorsan kihúzta a fogait a fiatal nő nyakából és otthagyta a repülőszerencsétlenség színhelyé. Nyugovóra tért.

2009. február 11., szerda

Néhány jó tanács, hogy láss!!!

  • Ha látsz egy embert kiugrani a tizedikről, azt nem azért teszi, hogy meghaljon, csak mert nem hitt Newtonnak.
  • Ha olyan emberrel találkozol, akinek nincs feje, ellenőrizd, hogy a tiéd megvan-e?!
  • Ha veled szemben a metrón vagy buszon egy fiatal pár csókolózik, akkor arra gondolj, hogy ezt te is megtehetnéd a melletted ülővel, csak nézd meg előtte, hogy lány-e, mert még félre értené!
  • Ha egy villamos egy helyen kisiklik, az véletlen. Ha még egyszer, az pech. Ha harmadszor is, akkor érdemes befejezni a sínt alatta.

2009. február 10., kedd

Őrület – esti mese nektek

Elmondok egy esetet, szolgáljon tanulságul gyermekeim!
Ment egy fiú, körülbelül annyi idős mint ti most, s reggel… ment… reggel… ment… nos… (Nagyapa!)
… Ja, bocs! Már megint elaludtam. Szóval ment, és meglátta a metrót. Vagyis nem a metrót, hanem egy kedves arcot rajta, akivel mindig együtt utazott már rég. Nem ismerte ugyan, de szinte már minden mozdulatát előre tudta, tikon még szerelmes is volt talán egy kicsit.
Szóval ahogyan meglátta… nem, inkább fülig szerelmes volt belé… ahogy meglátta azonnal elkezdett rohanni. Futott, hogy elérje a metrót, s hogy egy-két megállót vele tölthessen, hiszen azt is tudta, hogy a Forgácsmalom utcáig utazik a lány.
Rohant, rohant, s közben csak a lány lila kabátját és szép arcát látta, bár sok ember eltakarta.
Futott, futott mindenkinek és mindennek nekimenve.
A pattogatott kukoricás után a fánkárus következett, majd a könyvárus és a „Krisna téged hív” aktivista. Majd nekiszaladt az üvegajtónak, amely már nem volt annyira udvarias, hogy hasra is essék a hős szerelmes előtt, hát bizony a szerelem minden ajtót megnyit, csak az üvegest nem.
Hát bizony a szerelmes fiú elvesztette a fejét, igen. Ugyanis az üvegtábla épp a fejét, vagyis a nyaka alatt három és fél centivel vágta el a testét, így a feje legurult a földre, aztán ki a peronra. Utolsó leheletével még ránézett a lányra, aki olyan ronda volt, hogy az…
A lány jegeset sikoltott, a fej szintén.
Utolsó gondolatai ezek voltak: Nahát, ez nem az a lány volt!
Nahát, gyerekek már el is aludtatok. Jó éjszakát gyerekek! (ezt már suttogva mondta!)