Riport a jövőben

- Üdv mindenkinek innen a XXI. századból a Gusztustalan Undorító Hányásra Ingerlő XX. század című műsorunkban. Mai adásunkban egy igen veszélyes járványról lesz szó, amely abban a genyva XX. században jelentkezett, és sajnos a mi fantasztikus és csodálatos korunknak kell gondoskodnia ennek a büdös múlt századi betegségnek az utolsó hordozóiról és még élő betegeiről. Ezeket az embereket a mi eszményi korunk szanatóriumaiba zárta és gondosan vigyázz arra, hogy e letűnt, mocskos és koszos kor utolsó egyedei meg ne fertőzhessék tiszta korszakunkat. A betegség tehát, amelyről itt szó lesz: a diszkó. Beszólítom beszélgető partneremet, Tökös Sanyát, akit az Állami Múltszázad Törlő Intézmény szállított rendelkezésünkre. Ezennel is köszönet nekik. Kérem, hozzák be azt az őskövületet!
(Bejön egy 97 éves, zseléhajú – már ami marad még -, villogó ruhájú, bunkó orrú bakancsot viselő férfi.)
- Csá!
- Mint láthatják, ez a tahó állat egy rég letűnt pofátlan és kulturálatlan köszönési formát használt.
- Na, mi van? (közben furcsán rángatódzik)
- Kérem, magyarázza el nekünk mi az a diszkó!
- Baszd meg! De fasz vagy! Ilyen tahót, még ezt sem tudja. Az egy kurva jó hely, ahol kurva jó zene szól.
- Lefordítom mai nézőinknek: Diszkónak nevezték a múlt században azt az épületet, amit a XX. század végén a fiatalok többsége szórakozó helynek nevezett, és ahová minden pénteken és vasárnap zenének nevezett basszus dörömbölésre rángatózni járt.
- Mi bajod van, faszfej?
- Mit csináltak ott?
- Hát ez az, baszd meg, nagyon jó hely volt. Te, baszd meg, bementünk oda, baszd meg, és, baszd meg, kurva jól el voltunk.
- Ez azt jelenti kedves nézőink, hogy miután drága pénzért bementek a fiatalok a diszkóba, rengeteg pénz kifizetve részegre – vagyis a megengedett alkohol határ felettire – itták magukat, és a mára már véglegesen kiveszet serkentő tabletták - úgynevezett kábítószer - hatása alatt eltöltötték az éjszakát, bömbölő zenét hallgatva, és arra rángatózva.
- Maga egy faszfej! Egy állat!
- És mondja, igaz, hogy sok fiatal leány ott vesztette el a szüzességét?
- Jaj, az volt ám az igazi. Akkor még ment a kúrás! Bementünk a fiúkkal a diszkóba – a Józsi, meg a Petya azóta már meghaltak, hogy basszák meg -, aztán ott felcsíptük a sok hülye fiatal tyúkot, és a klotyón úgy megbasztuk őket, hogy majd szétdurrant a pinájuk.
- Ez azt jelenti, hogy igaz.
- Ne pofázz, te tetű!
- És volt hátránya ennek a betegségnek?
- Hát, baszd meg, volt. Mikor pénteken meg akartam nézni a Dallast, soha nem tudtam, mert diszkóba kellett mennem. Minél jobban meg akartam nézni magamnak azt a hülye Jockey-t, azt mondták mások, hogy kurva jó fej – nem tehettem, mert a lábam a diszkóba vitt.
- Hogy megértsék Önök is, kényszerré vált a diszkó. Olyan lett, mint a múltkori adásunkban megtárgyalt évező szerek.
- Ez egy állat.
- Köszönjük, mára talán ennyi elég is lesz a múlt századból. A viszont látásra! Remélem velünk tartanak legközelebb is. Jelszó: Le a XX. századdal!

Áriaest

Isten hozta önöket itt az operaházba, a már hagyománnyá vált áriaesten. Köszöntsék hát szeretettel első és egyetlen fellépőnket: Adolf Hitler 5 éves kisfiút.
(egy szőke, kékszemű német kisfiú bejön, megáll a színpad közepén, úgy 30-40 percig, majd kimegy)

Rosszcsont

Egy anyuka, hathetes kisfiával a babakocsiban, sétál a városban. Egyszer csak bemegy vásárolni egy üzletbe. A babakocsit kint hagyja.
A csecsemő kiszáll a babakocsiból, és megállít egy járókelőt:
- Ne haragudjon a zavarásért, de nem tudná megmondani mennyi az idő?
A járókelő rendkívül megijed a beszélő és két lábón járó csecsemő láttán és nyomban szörnyethal.
A kisbaba nem érti a dolgot, és tovább kérdezősködik:
- Mennyi az idő? Mennyi az idő?
Néhány perc múlva már 20-25 halott fekszik a földön. Véletlenül éppen arra repül Superman. Először ő is nagyon megijed és majdnem meghal, de aztán inkább mégsem.
- Mi történt itt? – kérdezi.
- Csak úgy meghaltak! – válaszolja a bébi.
- Biztosan tőled ijedtek meg. Tudod, ilyen idős korban még egyetlen csecsemő sem tud járni és beszélni.
- Jaj! Akkor szíves elnézését kérem! – mondja a csecsemő, és visszamegy a babakocsiba.
Superman gyorsan elássa egy fa tövébe a hullákat, és mire az anyuka kijön a boltból már el is repül.
Az anyuka pedig tovább sétálgat a városban.
Kisfiát pedig ott tolja a babakocsiban.

A világ legokosabb embere

- Örömmel köszöntöm Önöket, kedves ittlévők és kedves TV nézők – akik otthon ülnek a televíziókészülékek előtt, és talán pattogatott kukoricát, sós szotyolát és pirított mogyorót rágcsálnak, és talán arra gondolnak, hogy milyen szép vagy csúnya az élet, meg, hogy mit vásároljanak holnap a közértben, és, hogy a hétvégén elmenjenek-e kirándulni a hegyekbe, de nem tudják, hogy süt-e majd vagy esik, mert rossz lesz az idő, akkor kénytelenek otthon ülni, viszont az eső jó tesz az idei termésnek, és, hogy…
Kintről beszól egy hang: - Jól van, elég lesz!
- Jaj, elnézést, kicsit belemerültem a dologba. Még egyszer bocsánatot kérek! Szóval mai műsorunkban… Bocsánat! Most jut eszembe, az előbb pirított szotyolát és sós mogyorót akartam mondani. Tehát pirított szotyolát és sós mogyorót rágcsálnak, és talán arra gondolnak, hogy szép vagy csúnya az élet, meg, hogy mit vásároljanak…
- Jó-jó! Most már tényleg elég! A lényegre!
- Igen, igen. Bocsánat! Mai shownkban a világ legokosabb emberével ismerkedhetünk meg! Üdvözöljük Önt, Világ Legokosabb Embere!
- Jó napot kívnok!
--Ön ugye mindent ki tud számolni?
- Aha!
- Kérdezhetek egyet?
- Aha!
- Mennyi köbgyök pí?
- Egyegésznégyhatnégyötkilencegynyolcnyolcnyolc…
- Jól van! Elég lesz, jó?
- Aha!
- Kérdezhetek még?
- Aha!
- Mennyi tangens nyolcvanhat?
- Tinennégyegészháromnullanullahathathatkettőhat.
- Pontosan! Ez zseniális! Hogy csinálja?
- De hiszen maga mondta, hogy tanuljam be ezt a két számot. Két hétig szenvedtem vele, de most már egész jól megy. Egyegésznégyhatnégyötkilencegynyolcnyolcnyolc. Tinennégyegészháromnullanullahathathatkettőhat.
- Mi van, megőrült? A kurva anyját magának! Miért nem azt mondja, amit a próbán megbeszéltünk?
- Én soha nem szoktam hazudni!
- Tényleg?
- Na, jó! Csak ritkán!
- Bassza meg!

Internet nélkül is megy!!!!

Az apa már vagy egy hete nem beszélt fiával, s most rászánta magát, hogy bemegy hozz.
A fia éppen (mint már két hete) a számítógépet babrálta.
- Hogy vagy fiam? – kérdezte az apa az csak úgy közhelyszerűen.
A gyerek az új komputere felé fordult, amelynek típusa teljesen érdektelen. (Egyébként egy DX4-es 120 MHz-es 8 Mbyte RAM-al és 16 GB winchesterrel, CD-ROM-mal és SoundBlaster Pro hangkártyával)
Azonnal beindul a kedvenc új operációs rendszere a Windows 95, és máris nekilátott a mélyen szántó tudományos munkához:
A START menüből elindította a Control Panelt, abban kiválasztotta az Add Hardware ikont, és analizálta az új vendégét, amely PnP kompatibilis volt. Ezután átlépett egy másik taszkra az ALT+TAB különösen kedvelt billentyűkombinációval. Beállította a képernyővédőt, majd a hátteret és a betűtípusokat. Ezután elindította majd bezárta az Excel 95 ablakát, utána újrakonfigurálta az egérvezérlőt, és elindította a WordPad szövegszerkesztőt, amely felszólítására regisztrálta magát saját modemjével, és behívta a „Hogy vagy fiam?.doc” fájlt. A szöveget átformázta, majd kinyomtatta az új HP Laserjet Color nyomtatón (jó választás vol, mi?), és odaadta az apjának.
- Köszönöm, fiam! – mondta az apa ledöbbenve, és kifordult a szobából. Utolsó erejével még szétnyitotta a lapot, amelyet a digitális vezérlésű soros/párhuzamos portra köthető lap-félbehajtogató berendezés hajtott félbe.
- Kösz, jól vagyok, apa! – olvasta a lapon.
- Hát, igen, az apja fia! – gondolta magában a büszke apa.

Derrick felügyelő – Halál a parkban

Egy verőfényes májusi reggelen egy szemüveges középkorú ember kocogott a Vöröscsillag parkon keresztül. Azonban az élet nem túl kíméletes, ezért találkozott Salinkovics elvtárssal.
Először nagyon megörült neki, de utána rögtön összeesett, amikor az aknavető letépte a fejét.
A rendőrök gyorsan kiszálltak a helyszínre. Először az őrsön nagy sietséggel megették a reggeli szendvicseiket és megitták a kávéjukat is. Utána rögtön indultak is.
A rendőrségi autó lefékezett a Vöröscsillag mozi előtt.
Miután megnézték kedvenc filmjüket átmentek az úttesten a mozival szemben lévő parkba. Bár közben hármat közülük elütött egy kamion, ők mégis megállíthatatlanul – mint a vérbeli rendőrök – masíroztak a bűntett helyszínére.
Salinkovics elvtárs szörnyen zokogott a holttest fölött.
- Mi történt? - kérdezte Derrick felügyelő.
- Véletlen balesett volt, az ügy lezárva – válaszolta a párttitkár.
- Nekem valami gyanús ebben a balesetben.
- Futás közben elcsúszott, mindenkivel előfordulhat. Tegnap Malinko elvtárs, tegnapelőtt Basinov elvtárs előtte Tirinko elvtárs azelőtt meg Dorinyov elvtárs meg…
- Jól van, jól van, ne sírjon már annyira! – nyugtatta a főfelügyelő a kommunista pártelnököt.
- Mind jó barátaim voltak.
- Nem találja furcsának, hogy Ön mindig itt volt a gyilkosságoknál? – kérdezte Derrick, és mint azt a mozifilmben látta, fel akarta tenni a szemüvegét, de nem sikerült. A bal szemét viszont sikeresen kinyomta vele.
- Én minden reggel itt szoktam gyakorolni az aknavetőmmel. Csak nem engem vádol?
- De igen. Azzal vádolom, hogy maga lelőtte a többi párttagot.
- Figyelmeztetem, hogy nagyon meg fogja ütni a bokáját, maga szemét német.
- Micsoda?! – üvöltött Derrick felügyelő – Fenyeget? Letartóztatom magát Salinovics elvtárs a párttagok meggyilkolásáért…
Nem tudta továbbmondani, mert a párttitkár beléfojtotta a szót. Salinovics meghúzta a ravaszt, a felügyelő fejét pedig a falevelekről kellett lekapargatni.
A párttitkár pedig kocogott tovább, mintha misem történt volna.
Nagyon szerette a kora reggeli kocogásokat.

5 jelent a Német órákról - Epilógus

4.B osztály: (közösen) Nincs tehetségünk a nyelvtanuláshoz; átlagos képességű emberek rövidebb idő alatt megtanulnak szanszkritul, mint amennyi nekünk egy német szótár megtanulásához.

5 jelent a Német órákról - 5. jelenet

Némettanár: Mit fog csinálni a következő órán?
Tanuló: Egy óriási német dolgozatot írok
Némettanár: Mind ezt miért?
Tanuló: Ezt az áldozatot a hazámért, a császárért és azon diáktársaimért, akik már megírták ezt a dolgozatot hozom.
Némettanár: Helyes! Tehát megírja a dolgozatot!
Tanuló: Igen!
Némettanár: Nézzük csak, miért nem írt dolgozatot?
Tanuló: Már tizenkétszer megúsztam.
Némettanár: Tessék?
Tanuló: Igen! Büszke vagyok arra, hogy a szövetséges haderők legtöbb német támadást visszavert katonája vagyok.
Némettanár: Lássuk csak a kartonját. Azt mondja: Először hasfájásra panaszkodva hazatért.
Tanuló: Igen. Abban az időben igen gyenge volt a gyomrom.
Némettanár: Másodszor hascsikarás gyanúja miatt elhagyta az épületet. Harmadszor hasi zörejek okozta furcsa látásmód miatt nem tudott írni. Negyedszer elhagyta német könyvét.
Tanuló: Jaj! Most jön az elhagyós korszakom. Ezt a részt imádom a legjobban.
Némettanár: Ötödször, a megkerült könyveket ismét elhagyta. Hatodszor írószerszám hiányában elküldték, és nem került elő. Hetedszer újra jelentkező gyomorproblémák miatt fel lett mentve.
Tanuló: Ez szerintem a kilencedik volt…
Némettanár: Nyolcadszor nem találta a némettermet. Kilencedszer a németterem nem találta meg őt. Tizedszer ismét elvesztette a némettermet.
Tanuló: Soha nem volt jó a tájékozódó képességem.
Némettanár: Tizenegyedszer a rossz látásviszonyok miatt visszatér a könyvtárba. Tizenkettedszer Molnár tanárnőnél volt. Szép lista.
Tanuló: Ugye! Nekem is tetszik.
Némettanár: De most biztosan megírja a dolgozatot.
Tanuló: Nem hiszem.
Némettanár: Már miért?
Tanuló: Mert én sokkal magasabb vagyok, mint a tanárnő. Meg különben is, ha egyest akar adni, nem kell ahhoz dolgozatot íratni….

5 jelent a Német órákról - 4. jelent

Tanulók: Kész, nem bírjuk tovább! Sztrájkolunk!
Német tanár: De hát, mi történik itt? Ti azért vagytok itt, hogy tanuljatok, és egy átlagos képességű ember…
Tanuló1: De mi csak arra teszünk célzást, amolyan fél demokratikusan – hiszen mi megszavaztuk, a tanárnő meg nem számít – hogy unjuk az órát. És szeretnénk feltenni a tanárnőnek egy kérdést.
Némettanár: Hogy miről van itt szó?
Tanuló2: A kedves diáktársam arra próbált kilyukadni, azt próbálta bemutatni, fényt próbált gyújtani a sötét szobában oly módon, hogy fel akart tenni egy kérdést.
Némettanár: Tessék?
Tanuló3: Tehát arra gondoltunk, hogy egy ilyen bizonyos kíváncsi hangsúlyú mondattal ruháznánk fel a tanárnőt, és időrendben úgy képzeljük, hogy előbb tennénk fel mi a kérdést, és kronológiailag utána reflektálna a tanárnő számunkra. Vagyis előbb mi kérdeznénk, és egy kis időeltolódással a tanárnő válaszolna rá. Tehát, hogy érthetőbb legyen, egy bizonyos adathalmaz újdonsült boldog tulajdonosává szeretnénk válni a tanárnő által, és mindezt úgy szeretnénk realizálni, hogy hát egy ilyen bizonyos firtató célzatú lingvisztika formulát intéznénk a tanárnőhöz, és a tanárnő ennek hatására biztosítaná számunkra az áhított tényanyagot. Különös tekintettel arra, hogy a dolog egyik felével, a kérdéssel, mi teljesen tisztában vagyunk. Csak a fennmaradó ötven százalék, a válasz az, ami hiányként jelenik meg szellemi háztartásunkban. Kérdezhetünk valamit?
Némettanár: Mi történik itt?
Tanuló1: Mint mondottuk, csak egy kérdést szeretnénk feltenni.
Némettanár: (félve) És akkor mi volt az a felkiáltás, hogy: Sztrájkolunk!
Tanuló1: Ja, az? Hát, az csak egy vicc volt!

5 jelent a Német órákról - 3. jelenet

Tanuló1: Te, véres a homlokod! Mit csináltál?
Tanuló2: Vért izzadok ettől a hülye feladattól.

5 jelent a Német órákról - 2. jelenet

Tanuló1: (a pad alatt) Te tudod, hogy most miről beszél?
Tanuló2: Fogalmam sincs, de mintha németül lenne.
Tanuló1: Aha! Ez idáig még nem tűnt fel. Azt hittem halandzsázik.

5 jelent a Német órákról - 1. jelenet

Némettanár: Guten Tag, vor alle Klasse. Was ist… (kopogtatnak) Kommt aus! (újra kopogtatnak) Kommt aus! (újra kopogtatnak) Gyere be!
Tanuló: (bejön) Jó napot kívánok!
Némettanár: Guten Tag!
Tanuló: (zavartan megfordul, mintha lenne mögötte valaki, majd vissza) Németül szeretnék tanulni.
Némettanár: Biztos vagy benne?
Tanuló: Hát… hogy úgy őszinte legyek… Nem akarok, csak leküldtek. Ezért jöttem. Hallottam, itt jókat lehet aludni.
Némettanár: De hát, mi itt mind rendesen tanuljuk a németet. Igaz gyerekek?
(néma csend)
Tanuló: Az lehet, de nekem azt mondták, hogy itt nem kell németet tanulni.
Némettanár: Elég ebből! Itt kell és kész! Ülj le! (tanuló leül) De, hiszen te eddig is ide jártál

5 jelent a Német órákról - Prológus

G.B Shaw (ír-német drámaíró, kritikus): Nincs tehetségem a nyelvtanuláshoz; átlagos képességű emberek rövidebb idő alatt megtanulnak szanszkritul, mint amennyi nekem egy német szótár megtanulásához kell.

A könyvtáros, aki tudott ufójúl

A könyvtáros, aki tudott ufójúl, ment az utcán, és ment. Büszke volt, hogy ő az a könyvtáros, aki tud ufójúl.
Seres Józsefnek hívták, és nagyon büszke volt. Bár nem igazán tudta, hogy attól büszke-e, hogy könyvtáros, vagy attól-e, hogy tud ufójúl. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy mint könyvtáros, neki kellett könyveket vennie, és nagyon unta a sok könyvet, végre már ufót akart látni. De nem látott – hehe!
Egyszer azonban, amint ült a nukleáris erődítménynek álcázott könyvtárban, beesett két ufó az ablakon, és azt kérdezték: megvan-e a könyvtárban a Cinema krónikája című könyv.
Erre emberünk gyorsan válaszolt – hiszen tudott ufójúl.
- Nincs. Itt egy ötezres.
- Akkor megvesszük – mondták, és kiugrottak ablakon.
Hát igen, most valószínűleg arra volt a legbüszkébb, hogy könyvtáros, és másnap úgyszintén, amikor visszajöttek, és hozták a számlát. Beírták maguknak a könyvet, majd kimentek, ami még érthető is volt. Csak az nem, hogy miért az 5.b osztály számlájára írták be maguknak a furcsa 5B felirattal rendelkező ufók. Ettől kezdve a könyvtárban az 5.b-s diákokat különleges kedvességgel szolgálta ki, és így a világon óriási békesség terjedt szét.
Ám ez csak álom. Csak álom.

Kékfény

- Nagyüzemi melós vagyok már idestova a rendszerváltás óta… Az asszongya, hogy… Hát, bizony már hat éve. Előtte még csempészéssel foglalkoztam. Fegyvert, azt nem. Arról szó sem volt. Csak konyha és fürdőszoba csempészést vállaltam. Most ugye meg csak a szerszámgépgyár van, ahol dolgozhatok. Vagyis csak eddig… Egyébként nem is tudom mér’ vádolnak engem. Hiszen nekem köszönhetik, hogy a főnök agyának csak a felét darálta le a köszörűgép. Így még akár nyitott koporsóval is meg lehet tartani a temetést.
- Micsoda? De hát, maga belenyomta az üzemigazgató fejét a több, mint fél méter átmérőjű köszörűtárcsába.
- Hogy én? Dehogyis! Már elmondtam, hogy lejött a góré a műhelybe, és a gépek miatt a nagy zajtól ugye nem is látott valami élesen. Aztán amikor egészen véletlen rálépett a körfűrészre, és az nagy hirtelen levágta a lábfejét, elkezdett spriccelni a vére. Mondom neki: Hé, főnök, kell valami? Ragtapasz vagy hintőpor? Erre ő – biztos felkapta a vizet – elkezdett üvölteni, mint akinek levágta volna az ipari körfűrész a lábfejét. Mondom neki: Velem ne üvöltsön, mert beadom a felmondásomat. Tudja, én vagyok a legjobb gépmester a vállalatnál. Na, szóval ott tartottam, hogy üvöltött tovább. Gondoltam, kikapcsolom a gépeket, mert nem hallottam mit akar. Csak az volt a probléma, hogy a nagy hangzavarban rossz gombot nyomtam meg, és hipp-hopp, az esztergakés már bent is volt a lapockái között. Én nagyon megijedtem, hogy ugye netán valami komolyabb baja esett, de megnéztem, aztán láttam, hogy a hegye csak kicsit jött ki elől. Aztán meg legalább az ordítozást is abbahagyta. Ezért megkérdeztem, ha már ilyen csend lett, hogy nincs e nagyobb baja. Azonban a válasza nagyon felmérgesített, mert még válaszra sem méltatott. Viszont furcsán köhögött, meg hörgött egy kicsit. Először adni akartam neki egy NEGRO-t, de rájöttem, hogy inkább az esztergakést kellene menteni, nehogy megrozsdásodjon a drága szerszám. Éppen ki akartam belőle rántani a főnököt, amikor érthetetlen módon beletört. És én nagyon megijedtem, mi lesz, ha levonják az árát a fizetésemből. Csak ekkor figyeltem fel rá, hogy a főnök furcsán támaszkodik a fúrógépasztalnál. Szólni akartam, hogy vigyázzon, nehogy bekapja a tokmány a haját, mert akkor nem csak megskalpolja, mint más állványos fúrók szokták a védtelen dolgozókat. Tudja, ez a fúrógép lassan forog, és az egész emberről letépi a bőrt. Egyszerűen megnyúzza. Szóval, szólni akartam, de már késő is volt. Bár a főnök kemény fickó. Lüktető erei látszottak egész testén. A vértócsa egyre nagyobb lett körülötte, de ő csak köhögött és hörgött, és a lapockáinál vakargatta a hátát. Pedig mások ilyenkor üvöltve rohangálnak körbe-körbe. Na, mindegy!
- És ezután mi történt?
- Azt mondta, hogy ő így már nem akar élni, és a köszörűkő felé vette az irányt. Mondom: Főnök, ne tegye! Mert ugye puha köszörűkő volt felszerelve, ami könnyen kopik, ráadásul rendkívül drága és ritka is. De ő nem hallgatott rám. Vissza akartam húzni a fejét, de erősen tolta bele a köszörűbe. Ekkor érkezett meg a rendőrség, és nekem pont sikerült a fél fejét visszarántani. És ezért hiszik, hogy én öltem meg.
- Szóval így történt?
- Szó szerint, ahogy elmondtam.
- De úgy tudom, maguknak már régebben is volt egy komolyabb nézeteltérésük. Akkor ön felfüggesztettet kapott, és a főnöke amputálás miatt tolószékbe kényszerült, mert maga állítólag belenyomta a lábát a présgép alá. Igaz ez?
- Hát, nem teljesen így volt, de valami ilyesmi, igen. Ha jól emlékszem, akkor az volt az alapvető probléma, hogy nem akart fizetésemelést adni. (Az ember feje elvörösödik…) DE AKKOR SEM SIKERÜLT KINYÍRNI A ROHADT SZEMÉTLÁDÁT! … Mi az, miért akarnak megbilincselni? Eresszenek! Nem csináltam semmit! … Na, jól van akkor! Majd meglátjuk ki az erősebb! (Kabátja alól egy dekopírfűrészt húz elő, bedugja a konnektorba, és… MINDENKIT FÖLDARABOL VELE.)

Dr. Johnról pár sorban

Dr. John az afrikai esőerdők egyikében végzi munkáját. Egy misszióba gyógyítja az őserdei falu lakóit. Első ránézésre teljesen normálisnak tűnik, ám ismerősei és barátai jól tudják, hogy ez nem a valódi Dr. John. Amióta ugyanis átvágtatott rajta három gyorsvonat és két szárnyashajó, viselkedése igencsak megváltozott. Lelkiismeretesen gyógyítja a fertőzött betegeket. Néha azonban szerencsére visszatér a valódi énje, és felveszi horogkeresztes karszalagját, majd láncokkal és baseballütőkkel jól megdolgozza a rohadt nigger bennszülötteket.

Adatlap

Név: Gódor Viktor
Szülőhelye: Budapest
Születési idő: 1978.03.11.
Ismertetőjele: Nagyon kell pisilnie!

Dátum: 1996.11.12 10:18:32
Aláírás

A világ és a boldogság

Már dél körül járt, amikor kilépett a kapun. A nap aranylóa ragyogott, ahogy az júniusban szokás, és a fiú fürdőzött a napfényben. Úgy tűnt most látja először, és a boldogság kiült az arcára.
Vége van! –gondolta – Végre vége, és most enyém a világ.
Hát igen, vége volt. Vége.
Jaj, bocsánat, ha nem mondtam volna, az úr most érettségizett le, és most annak örül, hogy… (de ezt majd inkább ő mondja el)
Enyém a világ, a nap, az ég, a virágok, minden. Minden rám vár, értem él, rám figyel –gondolta megint, s szinte már annyira el volt telve magával, hogy nem is figyelt magára, hogy hol jár, és hogy tényleg mindenki őt figyeli. (Önök nem figyelnének fel Budapesten egy önökkel szembe jövő emberre, aki valamely látható indok nélkül boldog??!)
Szóval ott tartottam, hogy nem figyelt senkire és semmire, és túláradó boldogság vette körül. Szörnyű! Láthatóan nem úgy viselkedett, mint a többiek: járása furcsa lett, lazább, felszabadultabb, és minden embernek akivel találkozott (nem fogják kitalálni; ezért elmondom) köszönt, méghozzá nem is akárhogyan. Volt, akinek csak simán jónapot, másoknak hellót, de volt, akinek integetett csupán. (Felhívomn az olvasó figyelmét, hogy az iménti rangsorolás még tudományos értekezés alatt áll, hogy ki az, aki megérdemel egy jó napot és ki az, akinek csak egy integetés jár.)
A megilletődött emberek hirtelen nem tudták mit is tegyenek, egyesek még hosszan bámulták míg ment tovább, mások egy egyszerű „részeg” vagy „hülye fasz” szópárokkal elintézték a történést. Ám a fiú erre nem figyelt, nem jutottak el hozzá a megszokott külvilági zajok-zörejek, csak az új, az érdekes érdekelte. Fürdőzött a napfényben, és úgy érezték ez az egész jó ő érte van.
A villamos csilingelő dudáját sem halootta, amikor a sinek közé lépett, és a csattanást sem, amikor elütötte. Ott feküdt a földön, és testéből ömlött a vér. A vért és a villamost ő is látta már (hiszen mikor látott ezelőtt véres villamost, ugye?) és úgy gondolta, ez is mind ő érte volt, és ez a varázslatos nap így még csodálatosabb lett azálta, hogy a villamosvezető (akit épp az imént vett észre) volt olyan aranyos és drága, hogy elütötte, és így olyan élményt adott neki, amelyre élete végéig emlékezni fog… (ez így is történt!)

A másnapi szennylapok első oldalon tálalták az ügyet: A gyilkos történelemtanár; vagy mondjuk így: A véress tollú tanár orgyilkosa. A cikkből ugyan kivehető volt némi valóság, mondván a dolog ott kezdődött, hogy az Újpesti Műszaki Szakközépiskola diákja megbukván a történelem érettségin egyenesen a villamos elé vetette magát, és még a villamos előtt feküdve is egy nevet emlegetett (amely egyesek szerint az tanító történelem tanárnő neve, mások szerint pedig egy jóhírű live-show táncosnő művészneve lenne.) De a cikk egy szót sem szól a fiú mosolygó arcáról…