A 3 manus

Történt egyszer, hogy 3 manus összetalálkozott Pesten a Váci utcában. Összetalálkozásuk előtt még nem ismerték egymást, ezért is volt sorsdöntő későbbi kapcsolatukban ez az eset, amely ha jól belegondolok, nem is Pesten történt, végképpen nem a Váci utcában…
De, hogy a 3 manus így találkozott az felettébb érdekes, merthogy, mint mondtam, nem is ismerték egymást, ezért hát nem is köszöntek egymásnak. Persze, most mondhatnánk, hogy azért egy biccentést csak levághatott volna az egyik, de hát…
Inkább az esett: „Jéé.. én téged nem ismerlek!” mondták mindhárman, majd egyikük így folytatta: „Menjünk, vegyünk vattacukrot!” Erre föllelkesedve elindultak, és akit nem ismertek, annak mind azt mondták: „Megyünk vattacukrot venni!”
Érdekes módon ezek az emberek le sem szarták őket, de ez a történet szempontjából lényegtelen.
A történet vége felé közeledve (már majdnem leestek a szélén!) találtak is egy vattacukorárust, ám sajna ez egy vattacukor nélküli vattacukorárus volt. (Csak azt nem tudom, hogy mé’ hívják így!)
A 3 manus gondolkodóba esett: most, hogy legyen?
Úgy határoztak, hogy jól szétverik egymás fejét kisbaltával, ezzel állítva helyre a kozmikus űrt, melyet a vattacukor hiánya okozott ebben a kibaszott nagy univerzumban…