1996. március 15. - avagy a Nemzet ünnepe

Mihályka a nap első sugaraira ébredezett. Az ég tiszta volt, az idő napos. Mindaddig, amíg az égbolton lassan vitorlázó víziló el nem takarta a fényt, a napsütést.
- Nézd, anyu, ott egy viziló! – kiáltotta Mihályka.
- Apjuk, hozd a gépet! – mondta az anya a férjének. Laci bácsi kitolatott a garázsból, aztán beszállt mellé az egész család.
- Jó vadászat lesz! – kiáltott Mariska néni.
Aztán fölszálltak. Bár a Nimitz egy kicsit nehezen manőverezett, de az egész család tele volt önbizalommal, és ez megkétszerezte az erejüket.
Addigra már a szomszédok is észrevették az égen száguldozó vadat, hiszen még a vak is meglát egy sárga-piros kockás vizilovat.
Mihályka, Mariska néni és Laci bácsi voltak a legjobb vadászok az egész univerzumban. Miután kikerülték a sárga-kék kockás és piros-sárga csíkos vízilovakat, és már csak a hírhedt sárga-piros kockás állatokat látták, kiválasztották a legrettegettebbet közülük. A sárga-piros vízilovat, és lőttek.
Egy egész sorozatot. Kiürült az egész tár. Az anyahajót elhagyták a nukleáris rakéták, és felszaggatták a víziló jobb szárnyát. A víziló élesen visított és füstölt, miközben lezuhant. És mindenki nagyon örült.
- Cipő, jól vagy? Térj magadhoz, kezdődik a koncert!