Az elájulás művészete

- Jó napot, kedves nézőink. Ma egy olyan emberrel ismerkedünk meg, aki rendszeresen végzi az elájulást. Köszönjük körünkben: Róbertet.
- Helló!
- Mondja, Róbert, mikor ájult el először?
- Először ötéves koromban az óvodában ájultam el. A többiek megmutatták és nekem nagyon megtetszett.
- És tényleg bármikor, bárhol el tud ájulni?
- Igen.
- Egy nap hányszor szokott elájulni?
- Ünnepnapokon egyszer, egésznap reggeltől estig. Hétköznapokon felkelés után háromszor-négyszer, aztán délben és vacsora előtte kétszer.
- Hűha! Ez nem semmi. Maga már hobbiszerűen űzi ezt.
- Ez nem hobbi! Ez már művészet.
- Bemutatna nekünk egy elájulást?
- Persze. Mindjárt előkészülök.
- És milyen gyorsan tud elájulni?
- Régebben negyedóráig is eltartott, de most már 3-4 másodperc alatt elájulok.
- Elárulná, hogy csinálja?
- Igen! Régebben Technokol Rapidot használtam, de mostanában tömény acetont. Úgy beállítja az agyamat, hogy egy hónapig azt sem tudom, hogy vagyok utána.
- De hát, maga nem magától ájul el.
- Persze, hogy nem! (Előveszi a zacskót és szívni kezdi)
- Adjon nekem is! (és elveszi a riporter a zacskót) Hú de jó! Forog a világ! Szipózzunk! Szipózzunk!
(Aztán minden elsötétedik!)