Poty Story II – Az első számítógéppel készült film folytatása

Sziasztok! Hadd mutatkozzam be, Poty vagyok, bizony, egy atomrakéta. Nekem még a kézigránátok is tisztelegnek, ha bevisznek a raktárba. Büszke is vagyok. Áldom is magam, hogy nem egy közönséges elhárítórakétának vagy esetleg egy műholdnak születtem. Egy atomtöltettel a fejemben azért mégis tekintélyesebb, nem?!
Szerelmes vagyok. Tegnap átszállítottak egy új raktárba. Ott ismertem meg. Gyönyörű, karcsú, 20 megatonnás. Döglesztő!
Megpróbáltam odacsúszni, odagurulni mellé, de rám se bagózott… Hát, igen, ezek a fiatalok csupa hév, csupa vadság. Eljár szórakozni a silóba, aztán issza a sok plutóniumot. A végén még valamilyen silóbalesetben hal meg.
De akkor is szeretem!
A gyár is egymásnak teremtett minket, mindketten ugyanúgy érezzük a másikból sugárzó erőt. Ezért jó, ha az ember radioaktív. Persze a kézigránátnak is jó, hisz ő is repülhet, vagy ott vannak a torpedók, de ilyen alantas szerkezetek nem képesek az érzelemre. És mit ér az ő életük az enyémhez képest? Élnek, aztán csúfos véget érnek. Tegnap hoztak vissza egy kis újonc gránátot… Micsoda égés: nem tud robbanni! A pancser!
Bezzeg a nagyszüleim: Ádám bácsi és Éva néni. Még a könyvekbe is bekerültek, és az iskolások is tanulnak rólunk. Ők az én őseim, a famíliám.
Na, most már eleget beszéltem, majd holnap folytatom, addig se felejtsetek atomrakéta pólókat venni a családnak karácsonyra! Jó éjszakát, szép álmokat, gyerekek.