Doktorbácsik és Doktornénik

Az orvostudomány ma már csodákra képes. Legalábbis ezt állítják a fehér köpenyben rohangáló doktorurak és doktornők. Nap mint nap meggyógyítanak ezek a furcsa bolygóközi idegeneknek kinéző lények több ezer embert, száz és száz szívátültetést végeznek, nagyobbnál nagyobb daganatokat távolítanak el az ember különböző testrészeiről, fűrészelnek lábakat, lékelnek koponyát, és mosolyogva közlik, hogy menthetetlen vagy, meg fogsz dögleni és kész!
Persze ezek drága, jóképű emberek nem buták. Sokat tanulta, hogy megvédjék létünket, szépségünket, meg a többi dolgot a káros kis apró támadókkal szemben. Mint említettem, ezek az emberek nem buták… és félnek a munkanélküliségtől. Hiszen gondoljunk csak bele: Meg tudnak gyógyítani bennünket. (Ennek igaznak kell lennie, hiszen egyszer már leírtam.) Ha azonban megvan bennük a tehetség, arra csak úgy lehetnek képesek – mármint a fent említett tevékenységre -, ha megölik a gond okozóját. Persze, ha erre képesek, akkor kitudják pusztítani a világból az összes ártalmas betegséget (mert vannak egészséges betegségek is). Ebből egyenes arányosan következik, hogy a munkanélküliség súlyos fátyla borulna a doktorbácsikra és doktornénikre. Ha valaki pedig munkanélküli, akkor nem dolgozik, tehát, akkor nem is gyógyíthat. Aki pedig nem gyógyít, az nem lehet doktor vagy doktornő. Súlyos probléma. Ezért ezek az aranyos lények nem gyógyítanak meg mindenkit. Így a csúnya és gonosz ártalom nem tud kipusztulni (még akkor sem, ha akar), tehát tovább él. Azaz, továbbra is lesz kit meg kell gyógyítani, és lesz dolguk, lesz munkájuk a fehérköpenyes lényeknek.
Ezek a furcsa megjelenésű valakik azonban nem szeretik magukat beskatulyázni. Szeretik a változatosságot, és szeretik az új dolgokat. Éppen ezen indokból gyártanak, eszüket, tudásukat felhasználva teremtenek új csúnyaságokat. Ezzel el tudják űzni unalmukat.
Ők azonban azt is szeretik, ha – mint aranyos jófiúcskákat, jókislányokat – megsimogatják a korpás ki fejecskéjüket, és sűrű dicséretekben részesítik nevüket. Mivel ez a dicsérő mozdulat és ezek a tömjénező szavak nem maradnak meg sokáig, ugyanakkor nem lehet őket mutogatni széles vitrinben, szóltak a hasonlóan tanult barátaiknak, akik egy este leültek, elszívtak öt karton cigarettát, megittak három üveg orosz vodkát, és fejükhöz csapva így szóltak: „Adjunk nekik érdemrendet! Egy hülye plecsnit!” Ezek után a drága, mosolygós fehérköpenyek vártak néhány évet, majd a barátaik által kitalált televíziókészülékben bejelentették az általuk kitalált csúnyaság ellenszerének összetételét. Persze, ezt mindig is tudták, de hát valahogyan nekik is szórakozni kell.
Miután mindez megtörtént (és máig így folyik), e drága, aranyos lények két pártra szakadtak. Voltak, akik ezt akarták, voltak, akik azt akarták. De ez már egy másik történet.