Gyerekvers: Az apa bement a boltba vásárolni

Az apa bement a boltba vásárolni,
én meg kint döglöttem a téren.
A Sport nevű csokoládét nyomta a pofámba
miközben a mászókára másztam éppen.

Tornáztam. Föl-le húztam magamat a korláton
a lányok pedig néztek  - voltak kicsik, nagyok.
Az egyik odajött hozzám, és azt mondta:
Édesem, ötezerért a tiéd vagyok.


Amúgy sem tetszett nekem,
és apa is kijött a boltból,
így átpasszoltam a nőt neki,
s ő később azt mondta: Jó volt!

Buszmegálló

Ott volt az a buszmegálló. Már régen ugyanazon a helyen állt; ott, az Árpád Üzletházzal szemben. Először csak egyszerű betonnal öntötték fel, de aztán előléptették, és szép, díszes kockaköveket kapott. Meg is érdemelte. Keményen állta a sokat, hiszen el kellett viselnie jó pár busz reá nehezedő nyomását. Ráadásul a 96-os sűrűn járt.
Ott volt az a buszmegálló, de csak volt, mert egy hirtelen jött gombafelhő végleg elnyelte.

Állj!!!

Állj! Elég volt! Nem megyünk tovább! Meg kell, hogy álljon a világ. Úgyis a végzete felé halad. Stop! Hova ez a rohanás? Nyugalom! Nyomjunk be a féket. Ebben a rohanó világban mindenki GSM-el rohangál, a szomszéd baltát vág a felesége hátába, Csernobil ötödször is felrobban, a számítógép beférkőzik a bőrünk alá mint egy parazita, az élővilág a kihalás szélén áll… Állj!!! Ebből elég! Valakinek fel kell szólalnia. Ne tovább! Most a másik irányból jönnek . – gondolta Kovács P. István közlekedési rendőr, és most a Rózsa utcán engedte tovább a forgalmat.

Vetélkedő

Belép a műsorvezető valamilyen rendkívül idétlen arccal, és azt mondja:
- Üdvözlöm önöket kedves nézőink és kedves hallgatóink. Új vetélkedőnk indul mától. A „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében” című műsorunkkal minden este találkozhatnak a nézők a tévében.
Mivel ez az első műsor, röviden elmondanám a szabályokat: Én felteszek egy kérdést, és aki először nyomja meg a gombot az válaszolhat rá.
Mai három csapatunk: István, László és az Állatvédő Liga. Rövid bemutatkozás után kezdjük is a játékot. István!
- Istvánnak hívnak – mondja István.
- Köszönjük! László!
- László vagyok – mondja László.
- Köszönöm. Az Állatvédő Ligát pedig azt hiszem be sem kell mutatnom. Akkor talán kezdjük el. Kezeket a gombokra! … Tehát: Hány gyereke van Istvánnak?
(Lászlónak jelez a gép)
- Igen, László?
- Talán három?
- Nem, nem jó a válasz.
(Állatvédő Liga jelez)
- Önök tudják a választ?
- Mi sajnos nem tudjuk.
- Hát akkor már csak István játszik.
(Istvánnál jelez a gép)
- Mondja István!
- Kettő! Ja, nem egy.
- Na, jól van, ez közel van, elfogadom. A helyes válasz a „Nincsen gyereke” lett volna. Most egy könnyebb kérdés következik. Hogy hívják Istvánt?
(István jelez)
- Péternek.
- Nem, ez sajnos nem jó válasz. Felteszem még egyszer a kérdést. Hogy hívják Istvánt?
(Állatvédők jelez)
- Istvánt?
- Úgy van, eltalálták. Istvánnak hívják Istvánt.
(Lászlónál jelez a gép)
- Nem, nem! Most ne nyomjon, mert nem kérdeztem semmit. A következő kérdés következik. Nős-e István, vagy nem?
(István jelez)
- Tessék, István!
- Igen.
- Ez sajnos rossz válasz.
(Állatvédőknél jelez a gép)
- Igen, mondják csak!
- Igen.
- Sajnos ezt sem tudom elfogadni. László, maga sem tudja választ?
- Nem.
- Így igaz – örvendezik a műsorvezető – Így van, István nem nős. Nagyon szoros a küzdelem. Döntetlen az állás. Rövid reklám után következik a döntő forduló.
(Idegesítő zene közben elkezd beúszni a „REKLÁM” felirat a képernyőre jobbról balra, aztán mielőtt még az utolsó „M” betű is megjelenne eltűnik az egész, és visszatérünk a stúdióba.)
- Itt vagyunk a döntőben a rövid reklám után. Az nyer, aki meg tudja mondani, hány éves István.
(Állatvédők jeleznek)
- Mondják csak!
- Ööö… ööö… nyolcvan…
- Nem jó! – szakítja félve a műsorvezető. – Már csak István maradt. Gyerünk István, gyerünk!
- Egy és száz között.
- Úgy van! Nagyszerű! Pontosan nyolcvannégy éves. Gratulálok, apa!
(Mindenki nagyon örül)
- Jövő héten Vilmos, Bertalan és a Növényvédő Liga játszik, és Vilmossal kapcsolatos kérdések lesznek – mondja, majd az orra alatt motyogva folytatja – Majd meglátod Vili fiam, hogy megszívatjuk a Növényvédő Ligát, meg Bertalan bácsikádat.
Viszlát jövő héten, és ne felejtsék: Minden este a tévében: „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében”.
(A nézőközönség együtt üvölti a vetélkedő címét, és „egyik idiótább mint a másik” fejjel bámul és integet a kamerába, de a leghülyébb a műsorvezető az összes közül.)

A Himalája meghódítása

Kora délelőtt volt, és a hó vakítótan fénylett a hegygerincen. A három férfi – akik éppen felfelé kapaszkodtak a nehéz terepen - persze erre is készültek, mielőtt nekivágtak volna ennek a minden emberi erő igénybevevő útnak.
- Te, Joe, messze vagyunk még a csúcstól?
- Nem Billy, már nincs sok.
És kapaszkodtak tovább.

Sokat nem beszéltek, mert odafönt már nagyon hideg volt, és még megfáztak volna. Már pedig ez ilyen távol az otthontól végzetes hiba lenne. Csákányaikkal utat törve és megkapaszkodva jutottak lassan előre, amikor hirtelen az egyik szakadék szélén megfeszült a derekuk köré kötött kötél, mely együtt tartotta őket.
- Te, Joe!
- Igen!
- Karl leesett! Csak a kötél tartja.
- Te Karl!
- Igen?
- Kösd ki magad! Csomózd ki a kötelet a derekad körül!
- De akkor leesek!
- Tudom! De meg kell értened. Mi nem tudunk felhúzni, és akkor veled együtt esünk le mi is. Márpedig ha leesünk, akkor meghalunk, ás úgy, akkor nem lehetünk a száz-huszonnyolcadikok, akik megmásszák ezt a hegyet. Országunk dicsősége elszáll, és sárba hull a fejünk. Persze ezt csak átvitt értelemben kell érteni.
- Szegény Karl! Leesett.
- Nem baj. Menjünk!
Ezután már csendben maradtak. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Jeget törtek, sziklát másztak, és végül felértek a csúcsra.
Nagyon örültek, ám hirtelen egy selymes, lágy női hang érintette a hegygerincet, és futott végig rajta: Rakjátok el a bábukat gyerekek, és menjetek aludni!

Válás

1 pár megy az utcán. Egyszercsak a fiú lehányja a lányt. Erre a lány megmérgesedik, és lecsapja a fiú fejét a táskájában lévő baltával.
Tanulság:
- Egy válás mindig közösen történik,
- avagy egy 3 soros novellának nem lehet semmi értelme.

Háztartási pszichológia

A 9 éves kisfiú éppen lefekvéshez készült. Fogat ugyan nem mosott, de azt nem is szerette, így 1-2 méterről már érezhető volt visszataszító bűze.
Mint mondtam már, lefekvéshez készült, amikor hirtelen nagy fényesség támadt a szobában, és megjelent ott valaki. A fiú – tájékozottságát e téren nem vitatjuk – rögtön tudta: ez egy UFO.

Először azt gondolta: de jó, lesz saját UFÓ-ja, majd háziasítja, ahogy a kishercegben olvasta, és akkor ős is fölvághat vele az osztályban, mint a verekedős Jancsika, akinek egy ugró varangyos békája és még hősünknél is bűzösebb szája volt. Majd azonban azt gondolta: lehet, hogy nem örülne az UFO, ha háziasítanák, hiszen ő vad UFO-nak született, és nem arra, hogy egy lakótelepi lakásban tengesse életét, meg akkor mindig le kén vinni a parkba vizelni. Nem tudta ugye, amit a mai kor embere már tud, hogy az UFO-k szobatiszták, no persze a háziasabb fajták.
Aztán meg arra gondolt, hogy interjút készít vele, mert az apukája is riporter, és ő is jól keres, biztos adna neki az UFO egy kis pénzt…
Ekkor pedig az UFO váratlanul közbevágott, s a 9 éves gyerek csak csüngött a szavain.
- Péter!
- Igen.
- Moss fogat!
- Nem, azt már nem. Egy kutyának sem engedjük meg ugye, hogy az ágyra feküdjön.
- Ha nem mosol fogat, akkor fölrepítelek a plafonra.
- Azt szeretném én látni! – és csakugyan, egy szempillantás alatt a plafonon találta magát.
- Állj! Állj! Inkább fogat mosok. (Okos gyermek, mi?!)
- Jó! – és eltűnt az UFÓ.
(Egyébkén az UFÓ átment a kisszobába, és átöltözött édesanyának, de közben valami olyat mormogott, hogy milyen jó is a gyermekpszichológia, meg hogy a hipnózis lehetőségei korlátlanok. )