Felnőtté válás, avagy mese a kedvenc dolgokról

Egy fiúról fogok mesélni, kinek halála mindenkit megrendített. Nem is olyan régen volt, amikor boldog volt, és a fütyült a világra. Voltak barátai és társai, kedvenc színei és dolgai. Kedvenc dolgai közé tartoztak a fekete-vörös-kék tollai, a kék rotringja és a szakadt, ütött-kopott tolltartója, na meg a benne lévő „golyótlan” golyóstoll, amelyekről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Nem voltak nagy igényei, nem akart a legjobb, a legszebb vagy a legerősebb lenni, csak azt akarta, hogy élete úgy maradjon, ahogy volt, a kedvenc dolgai, barátai, színei…
Történt azonban, hogy a 4. osztály, s a tanárok (különösen pedig egy bizonyos Zongori Bálint nevezetű Internetika tanár) elkezdték ijesztgetni, hogy le kell mondania kedvenc dolgairól, barátairól, életformájáról, s úgymond nagyobb sebességre kell kapcsolnia, hogy ismét csak úgymond „leérettségizhessen”.
Hősünk először bal vállát kezdte el rángatni a dolgok hallatán, aztán később a jobbat is. De végül bekövetkezett a tragédia! Elkezdte elhinni, amit tanárai mondtak neki, mindent. A 2x2-től a politikai értékítéletekig, mindent. Régi tolltartóját a kedvenc golyótlan tollal egy új, praktikus (forgótányéros, sztereo, 2 hangfalas, 120 MHz-es, parabolaantennás) tolltartóra cserélte, már alig író szép kék rotringját egy új, de piros rotringra cserélte, amelyben állandóan volt hegy, igaz, keményebb fajta, mert az nem fogy olyan gyorsan.
Mindent a sikerét, mondaná a kedves olvasó, hát igen. Mindent!
Egy ideig hősünk még próbálta életét visszaterelni a helyes vágányra, de hiába. Erőt vett rajta a tanárok hipnotikus szövege, és nem volt menekvés.
Az utcán, ahogy ment, mindenkinek az volt az érzése, nem is látja mi van körülötte, s ez így is volt igaz. Barátaira nem figyelt, kedvenc zenéjét is valami lélekölő kalapálásra és lábosdobálásra cserélte fel.
Ám ha jött a tanulás ideje, mint 100 nagy, úgy állt neki, s 1000%-os munkát végzett. Megtanult mindent, még az olyan tantárgyakat is, amelyek eddig nem érdekelték, s kezdtek kedvenc tantárgyai s kedvenc tanárai lenni.
Egy héttel az érettségi után halt meg. Álmában. Az orvosok nem tudták megállapítani a halál pontos okét és az idejét sem.
Az utóbbit egy-két hónapra becsülték.

Élet értelme II (avagy küzdj, amíg bírod!)

- Íme egy ember: Mr. A.M.X.Q. Ő az, aki azzal hívta fel a világ figyelmét, hogy úgy él, mint mindenki más, de talán kérdezzük őt magát: Mit csinál?
- Cipekedek, az egyik helyen lévő írásvetítőket átviszem a másik helyre. Tudja, ez nagyon változatos munka, mert mindig éri meglepetés az embert, az egyik doboz egy kicsit kisebb, a másik egy kicsit nehezebb. És ez nagyon élvezetes munka, mert… Kuss legyen!
- De mi értelme, hogy ezeket a rohadt dobozokat oda átviszi (és rá is mutat) A maga munkájának mi az értelme?
- Én már 40 éve ezt csinálom, és azóta rájöttem az élet értelmére.
- Na, és mi az?
- A dobozok cipelése. Teljesen el lehet lazulni. Nem gondolok semmire, csak viszem a dobozokat, csak a dobozokat, mindig a dobozokat. Sokan cserélnének velem, tudja?!
- Mondja, nem segíthetek? – és elkezdték hordani a dobozokat az egyik helyről a másikra, és aztán vissza, és közben nem gondoltak semmire. Az írásvetítők irányították őket az élet útjain…

Népköltészet

Láttam egy egeret
Nem volt feje néki
Meglepődtem, s elszaladt
A babáját szereti

Elszaladt az egérke
Uccu neki, elfutott
A bababáját szeretni
Messzire eljutott

Piros rózsa, tulipán
Jaj a szívem, jaj de fáj
Száll a madár messzire
Az egérke szívére

Egymásra találtak
A fejetlen a fejjel
Rigó fütyül, gólya Kele
Vidám így és teljes ember

Az áruló

A tanár üvöltve fakadt ki magából: bezzeg amikor én fiatal voltam, akkor még… Hozd ide az ellenőrződ – de itt mintha elvágták volna, megállt, és maga elé meredt.
Tekintsünk bele a gondolataiba (hallássérült nézőink a TXT666. oldalán olvashatják feliratozva)
…Nahát, a tanár sem volt szent: pia, lógás, rock, bulik és utálta a tanárokat.
Na! Kedves olvasó, ennyi elég is volt, ne legyünk ennyire kíváncsiak egy üresfejű 2 perc múlva öngyilkosságot elkövető hippi életére. Hiszen a végén tanár lett!

„Ha vége a dalnak, változtass magadon!” (Doors)

Isteni informatika

- Jó reggelt az osztálynak, Lucifer Vilmos vagyok, ma én helyettesítem Zombori tanárurat, neki sajnos fontos ügyekben tragikus kegyetlenséggel el kellett távoznia. Ne röhögjenek, inkább vegyék elő a füzetüket, és mi ez a lárma, csak a füzetet kell kinyitniuk, a szájuk az be marad fogva, világos! A mai órán világegyetemet, akarom mondani vezérlő egységet fogunk teremteni, vagyis készíteni. Az első lépés, hogy az események egésznek megadjuk a talaját, jöjjön a memória. Legyen 64 kbyte méretű, ebből 50 kbyte tengerszint alatti EPROM a többi száraz RAM. Most, hogy ezzel készen vagyunk… mit röhög maga, hogy is hívják, fiam?
- Jézus, Jézus Mária.
- Ja, persze. Maga csinálta az a förtelmes gépet a múltkor a dolgozatban… Na, de térjünk vissza a természetbe. Az alap már megvan, most tető is kell. Égboltnak válasszunk egy 4 regiszterből felépülő fixpontos osztó-szorzó aritmetikát. Világos! Ha leírták, akkor fejezzék be otthon, de Jézus fiam, ha máskor valamit kigondol, nehogy rögtön megvalósítsa!
(Jézus odasúgja a mellette ülőnek: Ezt csak azért is megcsinálom…)
… És isten megteremté 5 tanítási nap és 1 hétvége alatt (házi feladatként) a világot…

Hrug szomorú története

Hrug már régóta a hegyekben élt. Kellemes kis barlangjába töltötte mindennapjait, és ha megéhezett, kiment az erdőbe, csapdába csalt néhány mamutot, amin hónapokon keresztül eléldegélt. Persze, unalmas volt így egyedül , ezért életét a művészetnek szentelte. Festményeket rajzolta barlang falára.
Néhanapján, amikor a nap másképpen kelt fel, mint szokott, furcsa, csupasz bőrű lények jöttek az erdőben - éppen ott, ahol ő feküdni, sütkérezni szokott -, hátukon nagy, csomagszerű valamikkel. Könnyű prédák voltak. Mindig nagyon egyszerű volt őket lebunkózni.
Egyszer aztán, egy ilyen lebunkózott lény – miközben éppen a kezét rágcsálta (mindig ott szokta kezdeni, mert az a legfinomabb) – elkezdett furcsán beszélni. Ilyesmiket mondott: „Ember vagyok! Ember vagyok! Áhh! TV! Rádió! Internet!Ááá! Uh! Autó! Repülőgép!” Majd meghalt. Finom falat volt.
Később mások is beszéltek ilyen furcsaságokat, és ő rájött, hogy ezek a lények tényleg emberek. Kicsit furcsállta a dolgot, mert eddig úgy tudta ő tartozik az emberi fajhoz, de úgy gondolta, hogy ezek valamilyen mellékágai lehetnek az evolúciónak. Ráadásul csúnyák voltak. Sehol nem volt rajtuk szőrzet. Na jó, némely helyeken voltak pamacsok, de az ú szép hosszú barna bundájához képest ez visszataszító volt.
És mik voltak azok a furcsa varázsszavak, amelyeket ezek az emberek (?) motyogtak? Úgy döntött kideríti eredetüket. Ezért hát felkerekedett, fogta a baltáját, és útra kelt.

Ment, mendegélt, és egyre több csupasz emberrel találkozott –akiket már nem is győzött lebunkózni, mert túl sokan voltak. Úgyhogy békén hagyta őket. Látott mindenféle érdekes dolgot: égig érő barlangokat, furcsa absztrakt képeket, használta az internetet, kezdte megérteni ezeket a furcsa lényeket, ruhát kezdett el viselni, szipózott minden szombaton, és eljárt a diszkóba.
A festészetet persze nem felejtette el. Továbbra is festegetett, de most már vászonra. Először ugyan a falra firkált, és elismert graffiti művész lett, de pályafutásának a rendőrség vetett végett. Művészetszeretete nemcsak a festészetig terjedt. Imádta a színházat, és imádta a színésznőket, akik viszontszerették őt. Most már sohasem volt egyedül.
Hamar rá kellett jönnie, hogy ebben a világban csak úgy lehet megélni, ha azokat a furcsa zöld papírokat felkutatja, pénzt keres. Itt már nem lehet megtenni azt, hogy lemegy az utcára, lebunkóz valakit, felviszi a lakásába, és jóízűen elfogyasztja. Óh, nem! Ez itt már nem megy, és erre ő is rájött. Abban azonban szerencséje volt, hogy a bunkózásért pénzt lehet kapni. Márpedig ő igen jó lebunkózó volt. Sok pénzt is szerzett vele, csakhogy, mikor már kezdett megérteni mindent ebből a furcsa világból, megvilágosult, hogy ez egy mocskos szakma. Ezért a megtakarított 1 millió dollárjával tőzsdézni kezdett. Ekkor már igazán jól élt, és nem akart visszamenni az erdőbe. Szőrzetét ugyan elvesztette, csak néhány pamacs maradt meg bizonyos helyeken…

Reggeli fordulat

A fiú – mint rendesen – ma is álmos és fáradt volt, pedig még csak 6 óra volt. Éppen aludni készül, amikor egy öreg néni (nyanya) szállt fel, és már az arcán látszott: a helyére pályázik.
A fiú felkészült a küzdelemre. Első lépésként alvást színlelt, mire a vénasszony visszakézből eredő megbotlásba kezdett, amiből ugyan sikerült éppen kikerülni, de csak a csodával hatásos…! Hősünk még ekkor sem adta fel, megpróbált tudomást sem venni a spinéről, mondani: mit érdekel engem, ugye!!!
Erre azonban a banya: előbb csak a táskáját ütötte hozzá a gyerek lábához, később már irányzott csapásokat mért esernyőjével a fiú fejére.
A fiú – jól nevelt lévén nem szólt vissza az idősebbnek – enyhén kitartva lábát elgáncsolta a vén szatyort, aki rambót megszégyenítő üvöltéssel esett hasra.
2:1 – nevetett magába a fiú, és büszkén nézett körül a zsűri körül, akik a szatyor ugrását magasabb pontszámmal jutalmazták, mint a kivitelező leleményességét, mert ugye hát mennyi szellemi ráfordítást igényel egy ilyen mesteri tett kigondolása.
A nyanya végre föltápászkodott, ugyan orrából és szeméből ömlött a vér, azért felvette a kesztyűt: esernyőcsapást mért az ellenfélre, aki tornacipőjének visszadobásával válaszolt…
…Már javában a keleti harcművészeteknél tartottak, amikor a vén szatyor megszólalt:
- Kisunokám, nem adnád mégis át a helyet?!
- Hát, miért nem ezzel kezdte nagymama – de azért magában hozzátette: mindig ez a vége, amikor összeveszünk.