Atomrobbanás a mindennapokban

- Jó napot, öreganyám! Miért tetszik tüntetni?
- Jaj, kedveském, nincs órám!
- Én nem ezt kérdeztem, hanem, hogy miért tüntet öreganyám!?
(A vén banya pajzánul elmosolyodik, és megpróbálja a riportert beráncigálni egy sötét, józsefvárosi kapualjba. A riporter csak kemény lábmunkájának köszönhetően nem esik áldozatul az esetnek.)
- Adjon Isten! Maga miért tűntet itt, jóember?
- 56 forint!
- Tessék?!
- 76 forint lesz!
- Az előbb még 56 volt, de én nem is ezt kérdeztem! Maga mi ellen tüntet?
- Na, húzzál innen a jó büdös ibolyaszagú pöcsödbe, te buzeráns!
(Hát, ez nem sikerült, de hát mit tehet az ember?? Próbálkozik!)
- Ááá, szép napot, sziasztok gyerekek! Maguk egy kedves családnak tűnnek, mondják, mi ellen tüntetnek itt?
- Fáradtan vagyunk, bizony…
- És ez ellen tüntetnek?! Ki a kedvenc politikusuk?
- Ember! Hagyjon minket, most voltunk az állatkertben és a vidámparkban, már pihenni sem szabad?!
- Még maga mondja, maga Miki egér. Én már három éve itt kérdezgetem az embereket, de mindenki félre ért, mindenki leanyáz, még a jelenet írója is kiröhög. Elég ebből! Basszátok meg! Mindenki! Mindet fel kéne kötni, egytöl egyig, mind! És az atombombákat… az atombombákat is mind fel kéne robbantani… Legyen vége… vége mindennek… haljon meg mindenki!

Az olvasó most biztosan azt várja, hogy minimum a kényszerzubbony lesz a történet vége, vagy öngyilkosság, vagy atomfelhő, de nem! A történet folytatódik, s az ember megigazította a haját, övét, nyakkendőjét, aztán feladván előző hivatását egyszerűen csak leült egy metró kocsiban, és várta, hogy egy riporter majdcsak megszólítja…
… és várta…
… és várta…
… és várta…

Kísért a mozi

A hétfő esti X-akták után a család aludni tért.
Az anya és az apa halkan szuszogott a saját hálószobájukban. A nagyobbik fiú a barátnőjével aludt a saját szobájában, de balszerencséjükre ott aludt a kisebbik testvér is, a nagyobbik öccse, ugyanis félt a saját szobájában elaludni.
Persze, mondanom sem kell, itt sem aludt. Ébren volt, és valami nagyon zavarta. Be volt szarva. Abból az irányból, ahol testvérét (bátyját) gondolta, furcsa gangok hallatszottak. Halk nyögések és zihálások. Ő persze tudta mitől származnak ezek az igen furcsa és különös hangok. Tudta, sőt tisztában volt vele, hogy az a valami ami ezeket a hangokat adja, már nem a testvére. Bátyja ugyanis már nem önmaga volt, a testét éppen most veszi át valami szörnyű. Valahogy úgy, mint a Rejtőzködő című filmben.
Az egyetlen lehetőség, ha végez a gonosszal. Csak ő van itt, és csak ő teheti ezt meg.
Összeszedte minden bátorságát, és elindult ki, a konyha felé.
Azonban az ajtóban rögtön egy igen veszélyes akadályba ütközött, egy ALIEN volt az, ami az útját állta. Förtelmes pofája volt. Rosszabb volt így teljes valóságában, mint a filmben.
Ki tudja honnan, de e szörnyű rémületben fantasztikus bátorság szállt az öcsike szívébe. A szörny azonban felé ugrott. Ő félre ugrott, és bezárta a lényt a gardróbba.
Továbbment az előszobába. Amikor a bejárati ajtóhoz ért – csak úgy megszokásból – kinézett a kukucskálón. Odakint egy hosszúkarmú, égett pofájú ürgét látott, amint éppen a szomszédhoz megy be.
Ez Freddy, az Elm utcából – csodálkozott el, de továbbment.
Sértetlenül érkezett meg a konyhában, ahol gyorsan megtalálta a húsklopfoló bárdot. Ekkor azonban roppant az előszoba padló. Hát?! A gatyája telelett. Oka is volt rá, hiszen a PREDÁTOR állt előtte, és Arnold nem volt sehol. A piros célkereszt háromszöge már a homlokán vöröslött, amikor magához tért. Gyorsan átcsúszott a Ragadozó lábai között, és bevágta a konyhaajtót. Még hallotta fegyverből leadott lövedék robbanását. Tudta, ezt neki szánták.
Villámgyorsan visszatért a bátyja szobájába, és elvégezte azt, amit tervezett.
A Tisztelt Olvasó valószínűleg emlékszik a Keresztapában arra a jelenetre, amikor a férfi felébred, és valami nedveset érez a takarója alatt. Felhajtja a takarót és kedvenc lovának a levágott fejét találja ott.
Valahogy így ébredt a barátnő is.
És Önök, kedves olvasók, Önök is ilyen filmeket néznek.
Ez undorító!

Ha tudod a célt

A férfi ott állt a startnál, és mivel mindig is határozott embernek tartotta magát, legalább 99%-ig biztos volt úti céljában. Azt is tudta, hogy metróval kell mennie. (Az egy gyors és unalmas jármű.)
Lement az aluljáróba, és miután leadta a szokásos százasát a szőke Krisna hívőnek, beszállt a kék kocsiba. Előtte persze jól megnézte a táblát, amely az állomás elnevezését hirdette: Pólus Center. Kicsit furcsállta ezt a nevet – előtte még soha nem hallotta -, de abban biztos volt, hogy a megfelelő járatot választotta az utazás nevű tudomány végrehajtására.
Valahogy idáig jutottak elméjében a gondolatok, amikor a metró megállt a következő állomásnak nevezett aluljáróban. Duna Pláza – hangzott a hangos bemondóban. De hiszen eddig ez sem volt. Nem baj. Ez még biztos nem az a hely, ahol le kell szállnia.
A metró tovább indult, hangosan tolva maga előtt a fáradt levegőt. (Hogy ne lett volna az, a jármű nem hagyta pihenni.) Aztán – ki gondolta volna – újra megállt. A táblán: Skála Metro.
Újabb érdekes megálló. Eddig ez sem szerepelt a sorban. Nem baj! Nem itt kell leszállni.
Tovább ült, a metró ment. Keményen, töretlenül. Aztán a vezető megint úgy gondolta (így jött ki a kockán), hogy a fék (legalábbis ez volt ráírva) kart behúzza, majd beleszólt a mikrofonban: „Ez csak egy próbamegálló. Itt még nem húzták fel az üzletházat.” – majd gázt adott.
Hát, itt már biztos nem száll le. Nem baj. Úgysem itt akart (khm… leszállni).
Végül a BKV úgy gondolta, hogy itt az ideje a végállomásnak, és a jármű megállt az „Európark, végállomás, kérjük hagyják el a járművet” szöveggel. De… Hát nem is itt kell leszállnia, és vége? Most mi van? Most mit kellene tennie? Hiszen ő a Forgács utcánál akart leszállni.

A morbid győzelme

Jó estét kívánok, nézőink a Híradó I. kiadását látják; a halljuk a híreket, egyelőre távirati stílusban: A lángszóró, a balta és az anya – egy gyilkosság szereplői; A tömeggyilkos daraboló elszabadult, vigyázzanak! A spenót büdös volt – a Zöld hányás rejtélye. És végül exkluzív interjút láthatnak a présgép alól, egy öngyilkos férfi utolsó mondataival.
Kezdjük hát el! Forgatócsoportunknak sikerült megörökítenie egy családi veszekedést. (Bejátszás)
Vak vagy fejetlen nézőinknek elmondom, hogy éppen a gyereknél van a balta, az anyánál pedig a lángszóró, de, inkább, vagyis… csakugyan… úgy látszik… igen! na! üss! most! navégre! Hiába, a lángszóró a modern kor fegyvere.
Más hírek! Ma délelőtt, miután megölt 2 fegyört, egy járókelőt és egy kardszárnyú delfint, megszökött a Móricz novellából ismert „katona”. A regény óta még megölt 2 kenyerest, 1 üvegvisszaváltót, 2 bank automatát és 3 mű…sorve-zető-t-t-t?! Jaj nekem!
(Új riporter)
A zöld hányás okozta szalmonellapusztulást valószínűleg a spenót okozta, mivel többször letesztelték az un. behányó pilótákon, és egybehányó szakvélemény után megállapították a hányás zöld mivoltát.
A mai utolsó hírünk sajnos elmarad, mivel a présgép gyorsan működött, de kárpótlom önöket egy élő fejlevágással: nyissz!

"Furcsa világ"

Furcsa dolgok történnek manapság, tegnap is odajön valaki, és…
- Helló! Helló! – mondom (miért ne?).
- Írtál valami újat?
- Ezt úgy gondolod, levelet?
- Nem, hát valami „abszurdat” – mondja ő, ugye!?!
- De hát én nem vagyok író.
- Óh, bocs, azt hittem… vagy lehet, hogy csak álmodtam…
Hát ezt a dumát vajon honnan vette? Na, mindegy, hisz ez még semmi sem volt, mert megyek oda a Jenőhöz, hogy:
- Helló!
Mire ő válaszol: - Helló!
- Írtál valami újat?
- Ezt hogy gondolod, levelet?
- Nem, hát valami abszurdat – mondom hát neki, hisz egyes emberek olyan értetlenek!?!
Erre valami furcsát válaszol:
- De hát én nem vagyok író!
Hát, nem furcsa?

Riport, mérkőzés után

- Jó estét hölgyeim és uraim! Vége van egy izgalmas meccsnek, és stábunk most megpróbál innen az öltözőkből készíteni néhány villáminterjút mindkét fél, hogy úgy mondjam, harcosaival. (Hülyén vigyorog saját magán.) Most megkérdezem a zöld színben játszó 8-as számú játékost, mondjon nekünk valamit a meccsről.
- Menny lett az eredmény? (Kérdi sipító hangon.)
- Hogy érti? Hát Ön nem volt ott a pályán, hogy úgy mondjam, részt vegyen az ütközetben? (Újra hülyén mosolyog.)
- De. A legelején. Csak aztán két szép szál fiatalember – azt hiszem rendőrök voltak – kicipelt, és azt mondták: Nem illik Gizi néni 78 éves fejjel meztelenül berohanni a pályára.
- Gizi néni.
- Igen. Én vagyok a stadion takarítónője és a Rohanjunk a pályára meztelenül szakszervezet elnöke.
- Nézzünk talán, hogy úgy mondjam, másik célpont után. (Hülyén vigyorog.) Itt is a 11-es számú játékos.
- Hát… mi ott… rohangáltunk.
- Láttam, volt néhány nagy helyzeted.
- Tessék? … A sok hülye ott rohangált, és hiába ordítottam, soha nem passzolták nekem a labdát, pedig volt néhány igen nagy helyzetem.
- Aztán, amikor kirúgta az ellenfél 9-es játékosának a lábát…
- Mit mond?! … Volt egy kemény pillanat, amikor kirúgtam annak a szegény fiúnak a lábát. De szerencsére túlélte. Pedig mindenütt vér volt.
- És mit szólt hozzá, hogy az edző lehozatta, hogy úgy mondjam, az ütközet színteréről?
- Nem értem mit mond! … Volt egy érdekes helyzet. Futottam, és akkor valaki kilökött a pályáról, az edző pedig lefogott, és nem engedett vissza játszani.
- Köszönjük az interjút. Most pedig lássuk, hogy úgy mondjam, az utca másik oldalát, a mai nap igen gyenge teljesítmény nyújtó pirosak egyik játékosát. Megkérdezzük az edzőt. Úgy vettük észre a csapat ma igen gyenge teljesítmény nyújtott.
- Hát, igen.
- Most pedig lássuk az egyik játékos véleményét. Mi a véleményed a mai, hogy úgy mondjam, kemény összecsapásról?
- Hát egy kicsit rendezetlenek voltak a soraink.
- És mi lehetett, hogy úgy mondjam, a gond okozója? ( Hülyén vigyorog)
- Nem láttunk semmit. Így sokszor összeütköztünk, de ahogy hallom, volt egy nagy helyzetünk.
- Igen.
- Csak azt sajnálom, hogy Józsinak szétnyílt a koponyája, amikor nekirohant a kapufának, a Pistát pedig a rendőrökre vigyázó pitbull terrierek tépték szét.
- Hát köszönöm a z interjút, és búcsúzunk is innen a stadionból, ahol egy izgalmas meccsnek lehettünk szemtanúi. A végeredményt még egyszer elmondanám : Süketek FV- Vakok SC 0:0. Remélem velünk tartanak holnap is amikor a Némák csapata vonul fel a pályára új edző vezetése alatt, hogy megküzdjön a Teljesenlátásképteleneksemmitnemhallókbeszédképtelekésegyébkéntisféllábúak csapatával.

Szerzői megjegyzés: Ha valahol a hogy úgy mondjam után nem szerepel a következő zárójeles mondat, akkor kéretik odaképzelni: (Hülyén vigyorog.)

Lerombolták Budapestet

Tegnap zajlott le fővárosunkban a Kultúra és Műveltségmentes nap. Hozzáértő személyek szerint Budapest rosszabbul néz ki, mint a II. világháború után. De talán kérdezzünk meg néhány illetékes személyt, akik túlélték a tegnapi napot.
„Hát ez kurva jó vót. Ja!”
„Hát… Én nem tudom… Egész nap olvastam.” (Durr!)
„Nagyon tetszett, amikor fejbe lőtték a Bródyt, úgyis zsidó volt – egy bajszos férfi.”
„I don’t speak ungarn.”
Ezekből a véleményekből egyértelműen kiderül, a tegnapi napon történt események hatása az ország közösségeire.
Most pedig leírnám az én véleményemet. Bevallom, bár az eddigiekből az derülhetett ki, hogy nem túl nagy véleménnyel vagyok az eseményekről, de úgy összességében tetszett az egész. Sőt, jövőre is meg kell rendezni! Ugyan fájt egy kicsit a szívem, amikor oda kellett adnom az 50000Ft-os fődíjat, mint főszervezője az eseményeknek. Ugyanis nem gondoltam volna, hogy bárkinek is sikerülhet… Nem gondoltam, hogy a pápának van töke. A könyvégetés különleges sikert aratott Érdekesség, hogy rengetegen hoztak német könyveket, és azok közül is a legnagyobb sikere volt – már amikor égett – egy zöld űrvalamit ábrázoló könyvnek. Az esti showban az igazi szuperprodukciókat is maga mögé szorította a már elhunyt Torgyán doktor könyörgő beszéde. Úgyhogy hajrá! Ez a nap nekünk jövőre is kell!