Riport egy különleges emberrel

Riporter: Elmesélné, hogyan történ az eset?
B. úr: Kinéztem este az ablakon, és láttam, hogy baj van.
Riporter: Csernobilre gondol?
B. úr: Igen, odáig elláttam. Láttam az atomerőműből szivárgó radioaktív sugarakat. Még a rövidhullámú sávban is befogtam a zsebrádiómon. Aztán egy hét múlva éppen a Balatonról futottam haza, és nagyon elfáradtam, mert két óráig tartott az út. Amikor beléptem a kapun, azt hittem képzelődöm. Azonban valóban ott csipegette a búzaszemeket a földről az udvar közepén a háromlábú csirke.
Riporter: Hát, ez tényleg érdekes történet. És mikor történt mindez?
B úr: Körülbelül a nyolcvanas évek közepén. Azért emlékszem rá ilyen pontosan, mert akkoriban nyomtattak nekem külön tankönyvet az általános iskolában.
Riporter: A jövőre nézve milyen tervei vannak?
B úr: Most estére például az a legnagyobb problémám, hogy melyik barátnőmnél aludjak a sok közül.
Riporter: Én Ibolyát javasolnám.

Szeretem a gyerekeket

Gondolataimból riadok fel, amikor a busz nagyot fékezve megállt a megállóban. Kíváncsian nézek körül – mert, hát az emberek is így szokták. Egy öregasszony tántorog fel remegő lábbal a két lépcsőfokon, és fáradtan ugrik le az egyik üres helyre. A következő artista, aki figyelemfelkeltő mutatvánnyal (két apró ugrással) jut fel a buszra, egy fiatalember, aki aktatáskáját előre dobva lefoglalja az utolsó üres széket is. A felszállók sorát egy jó húsban lévő fiatalasszony zárja, aki kisgyermekét mellén szorongatva, a leülés vágyát a szemében hordozva lépett fel a járműre.
A jármű elindult, és én nem tudtam visszamerülni mélyen szántó gondolataim közé, mert jóneveltségem (?) szörnyen hasogatta a fejemet kis kézi baltájával, hogy ugyan engedjem már át a helyemet annak a szegény asszonynak , aki azzal az édes, aranyos kisgyermekével még mindig üres ülések után vadászott.
Na, oké. Felállok. Az asszony vékonyka kis hangján megköszöni kedvességemet, és helyet foglal azon a helyen, ahol néhány perccel ezelőtt még ültem kényelemben, és bámultam kifelé az ablakon.
A gyereknek, aki az ölébe ültetett, valami nem igazán tetszett, mert keserves sírásba kezdett. Az asszonyt azonban ez egyáltalán nem zavarta. Nyugodtan elővette a kecses kis szemüvegét – amely nem igazán segített arcának szépítésében – és egy könnyed mozdulattal olvasni kezdett. A gyerek pedig bőgött.

Én szeretem a gyerekeket. Ez is itt olyan édesen sír. A könnyek lassan csurognak végig az édes kis arcán. Aranyos, fogatlan kis szája ferdén görbül lefelé… és bőg.
Olyan aranyos így, csak kicsit idegesít. Szeretem a gyerekeket, csak ne bőgne már ez itt. Elhallgathatna egy kicsit. Csak egy kicsit. Nem kell, hogy örökké csendben maradjon, csak most. Egy kicsit. Sírjon nyugodtan, de ne most. Sírjon, mert joga van hozzá, csak most hallgasson egy kicsit. Csak egy kicsit.
És az asszony? Az csak olvas. Le nem veszi szemét az olcsó kéjszerelmes regényecskéről, és vadul nyeli a csöpögő cukros betűket. A gyerek pedig ott bőg az ölében, és a nő csak olvas.
Tényleg aranyos ez a kisgyerek, de most már kussolhatna. Nem értem én ezt a nőt. Most már igazán rászólhatna arra kisördögre, hiszen már úgy ordít, hogy kiköpi tüdejének utolsó darabjait is.
Na, most már fogd be a pofád, te rühes gyermek! Ha nem kussolsz el most rögtön, kihúzom a nyelvedet és nyakad köré tekerem. Hát nem érted? Most már igazán lejárhatna a lemez. Az a hülye anyád is leragaszthatná már azt az óriási fogatlan pofádat.
Én tényleg szeretem a gyerekeket, de már több a soknál. Nincs valakinél egészen véletlenül egy pisztoly? Rendben, ha nincs, hát nincs. Legalább egy nyomorult kést adjatok! Kiskanál? Még műanyagból készült sincs? Ez már őrület.
Kussolj már te dög!
Megfojtom!
Ne! Ne! Eresszenek! Hagyjanak békén! Tudom én, hogy kell felvenni egy inget. Eresszenek! Hova visznek maguk? Segítség! …

Felnőtté válás, avagy mese a kedvenc dolgokról

Egy fiúról fogok mesélni, kinek halála mindenkit megrendített. Nem is olyan régen volt, amikor boldog volt, és a fütyült a világra. Voltak barátai és társai, kedvenc színei és dolgai. Kedvenc dolgai közé tartoztak a fekete-vörös-kék tollai, a kék rotringja és a szakadt, ütött-kopott tolltartója, na meg a benne lévő „golyótlan” golyóstoll, amelyekről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Nem voltak nagy igényei, nem akart a legjobb, a legszebb vagy a legerősebb lenni, csak azt akarta, hogy élete úgy maradjon, ahogy volt, a kedvenc dolgai, barátai, színei…
Történt azonban, hogy a 4. osztály, s a tanárok (különösen pedig egy bizonyos Zongori Bálint nevezetű Internetika tanár) elkezdték ijesztgetni, hogy le kell mondania kedvenc dolgairól, barátairól, életformájáról, s úgymond nagyobb sebességre kell kapcsolnia, hogy ismét csak úgymond „leérettségizhessen”.
Hősünk először bal vállát kezdte el rángatni a dolgok hallatán, aztán később a jobbat is. De végül bekövetkezett a tragédia! Elkezdte elhinni, amit tanárai mondtak neki, mindent. A 2x2-től a politikai értékítéletekig, mindent. Régi tolltartóját a kedvenc golyótlan tollal egy új, praktikus (forgótányéros, sztereo, 2 hangfalas, 120 MHz-es, parabolaantennás) tolltartóra cserélte, már alig író szép kék rotringját egy új, de piros rotringra cserélte, amelyben állandóan volt hegy, igaz, keményebb fajta, mert az nem fogy olyan gyorsan.
Mindent a sikerét, mondaná a kedves olvasó, hát igen. Mindent!
Egy ideig hősünk még próbálta életét visszaterelni a helyes vágányra, de hiába. Erőt vett rajta a tanárok hipnotikus szövege, és nem volt menekvés.
Az utcán, ahogy ment, mindenkinek az volt az érzése, nem is látja mi van körülötte, s ez így is volt igaz. Barátaira nem figyelt, kedvenc zenéjét is valami lélekölő kalapálásra és lábosdobálásra cserélte fel.
Ám ha jött a tanulás ideje, mint 100 nagy, úgy állt neki, s 1000%-os munkát végzett. Megtanult mindent, még az olyan tantárgyakat is, amelyek eddig nem érdekelték, s kezdtek kedvenc tantárgyai s kedvenc tanárai lenni.
Egy héttel az érettségi után halt meg. Álmában. Az orvosok nem tudták megállapítani a halál pontos okét és az idejét sem.
Az utóbbit egy-két hónapra becsülték.

Élet értelme II (avagy küzdj, amíg bírod!)

- Íme egy ember: Mr. A.M.X.Q. Ő az, aki azzal hívta fel a világ figyelmét, hogy úgy él, mint mindenki más, de talán kérdezzük őt magát: Mit csinál?
- Cipekedek, az egyik helyen lévő írásvetítőket átviszem a másik helyre. Tudja, ez nagyon változatos munka, mert mindig éri meglepetés az embert, az egyik doboz egy kicsit kisebb, a másik egy kicsit nehezebb. És ez nagyon élvezetes munka, mert… Kuss legyen!
- De mi értelme, hogy ezeket a rohadt dobozokat oda átviszi (és rá is mutat) A maga munkájának mi az értelme?
- Én már 40 éve ezt csinálom, és azóta rájöttem az élet értelmére.
- Na, és mi az?
- A dobozok cipelése. Teljesen el lehet lazulni. Nem gondolok semmire, csak viszem a dobozokat, csak a dobozokat, mindig a dobozokat. Sokan cserélnének velem, tudja?!
- Mondja, nem segíthetek? – és elkezdték hordani a dobozokat az egyik helyről a másikra, és aztán vissza, és közben nem gondoltak semmire. Az írásvetítők irányították őket az élet útjain…

Népköltészet

Láttam egy egeret
Nem volt feje néki
Meglepődtem, s elszaladt
A babáját szereti

Elszaladt az egérke
Uccu neki, elfutott
A bababáját szeretni
Messzire eljutott

Piros rózsa, tulipán
Jaj a szívem, jaj de fáj
Száll a madár messzire
Az egérke szívére

Egymásra találtak
A fejetlen a fejjel
Rigó fütyül, gólya Kele
Vidám így és teljes ember

Az áruló

A tanár üvöltve fakadt ki magából: bezzeg amikor én fiatal voltam, akkor még… Hozd ide az ellenőrződ – de itt mintha elvágták volna, megállt, és maga elé meredt.
Tekintsünk bele a gondolataiba (hallássérült nézőink a TXT666. oldalán olvashatják feliratozva)
…Nahát, a tanár sem volt szent: pia, lógás, rock, bulik és utálta a tanárokat.
Na! Kedves olvasó, ennyi elég is volt, ne legyünk ennyire kíváncsiak egy üresfejű 2 perc múlva öngyilkosságot elkövető hippi életére. Hiszen a végén tanár lett!

„Ha vége a dalnak, változtass magadon!” (Doors)

Isteni informatika

- Jó reggelt az osztálynak, Lucifer Vilmos vagyok, ma én helyettesítem Zombori tanárurat, neki sajnos fontos ügyekben tragikus kegyetlenséggel el kellett távoznia. Ne röhögjenek, inkább vegyék elő a füzetüket, és mi ez a lárma, csak a füzetet kell kinyitniuk, a szájuk az be marad fogva, világos! A mai órán világegyetemet, akarom mondani vezérlő egységet fogunk teremteni, vagyis készíteni. Az első lépés, hogy az események egésznek megadjuk a talaját, jöjjön a memória. Legyen 64 kbyte méretű, ebből 50 kbyte tengerszint alatti EPROM a többi száraz RAM. Most, hogy ezzel készen vagyunk… mit röhög maga, hogy is hívják, fiam?
- Jézus, Jézus Mária.
- Ja, persze. Maga csinálta az a förtelmes gépet a múltkor a dolgozatban… Na, de térjünk vissza a természetbe. Az alap már megvan, most tető is kell. Égboltnak válasszunk egy 4 regiszterből felépülő fixpontos osztó-szorzó aritmetikát. Világos! Ha leírták, akkor fejezzék be otthon, de Jézus fiam, ha máskor valamit kigondol, nehogy rögtön megvalósítsa!
(Jézus odasúgja a mellette ülőnek: Ezt csak azért is megcsinálom…)
… És isten megteremté 5 tanítási nap és 1 hétvége alatt (házi feladatként) a világot…