Népköltészet

Láttam egy egeret
Nem volt feje néki
Meglepődtem, s elszaladt
A babáját szereti

Elszaladt az egérke
Uccu neki, elfutott
A bababáját szeretni
Messzire eljutott

Piros rózsa, tulipán
Jaj a szívem, jaj de fáj
Száll a madár messzire
Az egérke szívére

Egymásra találtak
A fejetlen a fejjel
Rigó fütyül, gólya Kele
Vidám így és teljes ember

Az áruló

A tanár üvöltve fakadt ki magából: bezzeg amikor én fiatal voltam, akkor még… Hozd ide az ellenőrződ – de itt mintha elvágták volna, megállt, és maga elé meredt.
Tekintsünk bele a gondolataiba (hallássérült nézőink a TXT666. oldalán olvashatják feliratozva)
…Nahát, a tanár sem volt szent: pia, lógás, rock, bulik és utálta a tanárokat.
Na! Kedves olvasó, ennyi elég is volt, ne legyünk ennyire kíváncsiak egy üresfejű 2 perc múlva öngyilkosságot elkövető hippi életére. Hiszen a végén tanár lett!

„Ha vége a dalnak, változtass magadon!” (Doors)

Isteni informatika

- Jó reggelt az osztálynak, Lucifer Vilmos vagyok, ma én helyettesítem Zombori tanárurat, neki sajnos fontos ügyekben tragikus kegyetlenséggel el kellett távoznia. Ne röhögjenek, inkább vegyék elő a füzetüket, és mi ez a lárma, csak a füzetet kell kinyitniuk, a szájuk az be marad fogva, világos! A mai órán világegyetemet, akarom mondani vezérlő egységet fogunk teremteni, vagyis készíteni. Az első lépés, hogy az események egésznek megadjuk a talaját, jöjjön a memória. Legyen 64 kbyte méretű, ebből 50 kbyte tengerszint alatti EPROM a többi száraz RAM. Most, hogy ezzel készen vagyunk… mit röhög maga, hogy is hívják, fiam?
- Jézus, Jézus Mária.
- Ja, persze. Maga csinálta az a förtelmes gépet a múltkor a dolgozatban… Na, de térjünk vissza a természetbe. Az alap már megvan, most tető is kell. Égboltnak válasszunk egy 4 regiszterből felépülő fixpontos osztó-szorzó aritmetikát. Világos! Ha leírták, akkor fejezzék be otthon, de Jézus fiam, ha máskor valamit kigondol, nehogy rögtön megvalósítsa!
(Jézus odasúgja a mellette ülőnek: Ezt csak azért is megcsinálom…)
… És isten megteremté 5 tanítási nap és 1 hétvége alatt (házi feladatként) a világot…

Hrug szomorú története

Hrug már régóta a hegyekben élt. Kellemes kis barlangjába töltötte mindennapjait, és ha megéhezett, kiment az erdőbe, csapdába csalt néhány mamutot, amin hónapokon keresztül eléldegélt. Persze, unalmas volt így egyedül , ezért életét a művészetnek szentelte. Festményeket rajzolta barlang falára.
Néhanapján, amikor a nap másképpen kelt fel, mint szokott, furcsa, csupasz bőrű lények jöttek az erdőben - éppen ott, ahol ő feküdni, sütkérezni szokott -, hátukon nagy, csomagszerű valamikkel. Könnyű prédák voltak. Mindig nagyon egyszerű volt őket lebunkózni.
Egyszer aztán, egy ilyen lebunkózott lény – miközben éppen a kezét rágcsálta (mindig ott szokta kezdeni, mert az a legfinomabb) – elkezdett furcsán beszélni. Ilyesmiket mondott: „Ember vagyok! Ember vagyok! Áhh! TV! Rádió! Internet!Ááá! Uh! Autó! Repülőgép!” Majd meghalt. Finom falat volt.
Később mások is beszéltek ilyen furcsaságokat, és ő rájött, hogy ezek a lények tényleg emberek. Kicsit furcsállta a dolgot, mert eddig úgy tudta ő tartozik az emberi fajhoz, de úgy gondolta, hogy ezek valamilyen mellékágai lehetnek az evolúciónak. Ráadásul csúnyák voltak. Sehol nem volt rajtuk szőrzet. Na jó, némely helyeken voltak pamacsok, de az ú szép hosszú barna bundájához képest ez visszataszító volt.
És mik voltak azok a furcsa varázsszavak, amelyeket ezek az emberek (?) motyogtak? Úgy döntött kideríti eredetüket. Ezért hát felkerekedett, fogta a baltáját, és útra kelt.

Ment, mendegélt, és egyre több csupasz emberrel találkozott –akiket már nem is győzött lebunkózni, mert túl sokan voltak. Úgyhogy békén hagyta őket. Látott mindenféle érdekes dolgot: égig érő barlangokat, furcsa absztrakt képeket, használta az internetet, kezdte megérteni ezeket a furcsa lényeket, ruhát kezdett el viselni, szipózott minden szombaton, és eljárt a diszkóba.
A festészetet persze nem felejtette el. Továbbra is festegetett, de most már vászonra. Először ugyan a falra firkált, és elismert graffiti művész lett, de pályafutásának a rendőrség vetett végett. Művészetszeretete nemcsak a festészetig terjedt. Imádta a színházat, és imádta a színésznőket, akik viszontszerették őt. Most már sohasem volt egyedül.
Hamar rá kellett jönnie, hogy ebben a világban csak úgy lehet megélni, ha azokat a furcsa zöld papírokat felkutatja, pénzt keres. Itt már nem lehet megtenni azt, hogy lemegy az utcára, lebunkóz valakit, felviszi a lakásába, és jóízűen elfogyasztja. Óh, nem! Ez itt már nem megy, és erre ő is rájött. Abban azonban szerencséje volt, hogy a bunkózásért pénzt lehet kapni. Márpedig ő igen jó lebunkózó volt. Sok pénzt is szerzett vele, csakhogy, mikor már kezdett megérteni mindent ebből a furcsa világból, megvilágosult, hogy ez egy mocskos szakma. Ezért a megtakarított 1 millió dollárjával tőzsdézni kezdett. Ekkor már igazán jól élt, és nem akart visszamenni az erdőbe. Szőrzetét ugyan elvesztette, csak néhány pamacs maradt meg bizonyos helyeken…

Reggeli fordulat

A fiú – mint rendesen – ma is álmos és fáradt volt, pedig még csak 6 óra volt. Éppen aludni készül, amikor egy öreg néni (nyanya) szállt fel, és már az arcán látszott: a helyére pályázik.
A fiú felkészült a küzdelemre. Első lépésként alvást színlelt, mire a vénasszony visszakézből eredő megbotlásba kezdett, amiből ugyan sikerült éppen kikerülni, de csak a csodával hatásos…! Hősünk még ekkor sem adta fel, megpróbált tudomást sem venni a spinéről, mondani: mit érdekel engem, ugye!!!
Erre azonban a banya: előbb csak a táskáját ütötte hozzá a gyerek lábához, később már irányzott csapásokat mért esernyőjével a fiú fejére.
A fiú – jól nevelt lévén nem szólt vissza az idősebbnek – enyhén kitartva lábát elgáncsolta a vén szatyort, aki rambót megszégyenítő üvöltéssel esett hasra.
2:1 – nevetett magába a fiú, és büszkén nézett körül a zsűri körül, akik a szatyor ugrását magasabb pontszámmal jutalmazták, mint a kivitelező leleményességét, mert ugye hát mennyi szellemi ráfordítást igényel egy ilyen mesteri tett kigondolása.
A nyanya végre föltápászkodott, ugyan orrából és szeméből ömlött a vér, azért felvette a kesztyűt: esernyőcsapást mért az ellenfélre, aki tornacipőjének visszadobásával válaszolt…
…Már javában a keleti harcművészeteknél tartottak, amikor a vén szatyor megszólalt:
- Kisunokám, nem adnád mégis át a helyet?!
- Hát, miért nem ezzel kezdte nagymama – de azért magában hozzátette: mindig ez a vége, amikor összeveszünk.

Statisztikai adatok

Riporter: Ma egy érdekes beszélgetést fogunk folytatni egy úrral, aki azzal foglalkozik, hogy… Mit is csinál Ön valójában?
Ember: Hát, hogy pontos legyek, embereket kérdezgetve, az eredményekből logikai és matematikai úton következtetéseket vonok le. Vagyis statisztikákat készítek.
Riporter: Értem. Ez egy igen érdekes foglalkozás. Mi volt a legutóbbi felmérésük eredménye?
Ember: Hát, az utóbbi időben igen megcsappant a tehenek tejelése, és mi ebből rájöttünk, hogy ennek köszönhető az 5-ös villamos megszüntetése.
Riporter: De hát ebben semmi logika nincsen. Elárulná mit itt az összefüggés?
Ember: Kulissza titkokkal nem szolgálhatok. Még meg kellene gyanúsítanom Önt ipari kémkedéssel.

Riporter: Hát, azt ne tegye! Inkább mesélje el mi a legnagyobb eredménye.
Ember: Én voltam az, aki a tavalyi esőzésről pontos adatokkal szolgálhatok. Megállapítottam, hogy augusztusban sokkal többen estek, mint decemberben. Biztos azért, mert akkor hideg van.
Riporter: Ezt nem értem, hogy érti azt, hogy estek?
Ember: Maga hülye? Hát kiállnak az emberek az erkélyre, aztán leesnek. Tavaly igen nagy volt az esőzés. Többet saját magam láttam, és segítettem is néha. Túl rossz lett volna ez nélkül a havi statisztika.
Riporter: Maga megőrült?! Ön egy gyilkos!
Ember: Ne pattogjon, mert egy hídon állunk és Ön van közelebb a korláthoz.
Riporter: De ez akkor is őrültség! Segítsen már valaki! Egy őrült! … Ááááá! Placcs!
Ember: Nahát, túlléptük a tavalyi statisztikát…

Riport

(Helyszín: Forgalmas utca; Színen vannak: Riporter + 1 ember)

Riporter: Jó napot!
Ember: Jó napot kívánok! Kér egy újságot?
Riporter: Nem. Én egy riporter vagyok.
Ember: Ja, az más.
Riporter: Ön mit csinál itt?
Ember: Hol?
Riporter: Hát itt, ahol áll.
Ember: Hát, állok. Mi mást csinálnék… Na jóm, néha le is ülök, de aztán újra fel kell állnom, mert pirosra vált a lámpa.
Riporter: Tehát Önnel én – mármint az a személy, akit ebben a hülye darabban megszemélyesítek – egy forgalmas utca közepén állok?
Ember: Valahogy úgy. Itt állunk az Árpádhídnál, és ha Ön most arrébb lépett volna, az a jóvágású body buildinges férfi most nem szállt volna ki a 10 milliárdos Mercédeszéből az öklét keményen szorongatva, és közben vadul meghazudtolva az Ön drága édesanyjának a foglalkozását, amiért a kocsija elé állt, és így most Önt elütve megkarcolódott a motorháztetőn a festék és betört a szélvédő üvege.

Riporter: De kérem, nekem semmi bajom nincsen.
Ember: Tudom, csak ez állt az előre megírt szövegkönyvben, amit a kedves kolléganője némi juttatás fejében nekem adományozott.
Riporter: Nem értem miről beszél. Ebben a hülye színdarabban én már semmit nem értek.
Ember: Nem is kell, hogy értsd. (csend) Csináltad már színpadon és egy forgalmas helyen egyszerre?
Riporter: Mire célzol?
Ember: Hát tudod…
Riporter: Ja! Már tudom.
Ember: Csináljuk?
Riporter: Ne! Ne csináljuk.
Ember: Jó. Akkor nem csináljuk.
Riporter: Amúgy mi a véleménye Önnek, mint a utca emberének arról az öregasszonyról akit a Mercédeszes férfi tényleg elgázolt?
Ember: Hát, tudja, én nem igazán szoktam foglalkozni az ilyesmivel. Itt ez naponta megtörténik. És, tudja, hosszú ám az idő, amíg a helyszínelést végző rendőr kollégák - jól ismerem ám őket… Az egyik az a Józsi, a másik pedig a Pista… Na, szóval… Hosszú ám az idő, amíg ők megérkeznek. Az öregasszonyok meg addig csak úgy ott fekszenek az úttesten. Tudja, ezeknél az öregasszonyoknál mindig van pénztárca. Hát, én azt elrakom. Meg az órájukat is. A múltkor a ruhát is lerángattam valamelyikről.
Riporter: Várj! Várj! Ez nincs benne a színdarabban.
Ember: Tudom. Csak személyes élménnyel gazdagítom a művet.
Riporter: Ja… (csend) És Ön mit csinál idekint?
Ember: Hát újságot árulok. Kicsiknek és nagyoknak is valót egyetlen újságban.
Riporter: De hiszen ez porn… Na nem, én ezt az idétlen jelenetet nem játszom tovább. Elmegyek… (csend) De az öltözőm ajtaja nyitva lesz… Várlak!