Ponyvaregény bónusz – V. A pincében

- Állj félre, Butccs!
(Bumm!)
- Jól vagy?
- Nem vagyok jól! Kibaszott cefetül vagyok, nem jól!
- Na, és most mi van?
- Hogy most? Megmondom, hogy mi lesz most! kisollóval levágom a körmeimet a lábamon, aztán körömreszelővel utána igazítom egy kicsit.
- Na, de veled és velem hogy lesz?
- Ja, hogy velem és veled mi lesz?

Ponyvaregény bónusz – IV. Munka közben

- Úgy látom, Vinszenttel épp reggeli közben zavarunk. Ezer bocsánat! Mit esztek?
- Hamburgert.
- Hamburgert! Nélkülözhetetlen az egészséges reggelihez. Milyen hamburgert?
- S-s-s-s-sajtb…
- Ne-ne-ne. Milyen márka? Adidas? Black&Decker?
- Big Kahuna burger
- Big Kahuna burger! Az, az a külföldi burgercég? Én utálom a külföldieket. A barátnőm fajgyűlölő, és én is az lettem. És te Vinszent?
- Az vagyok én is.
- Most kérdeznék tőled is valamit! Tudod hogy hívják Debrecenben a talicskát?
- Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni-Ni!!!
- Hagyd abba, a kurva anyád! Ez nem a Gyalog galopp! Tudok egy nyelvtörőt. Pontosan ide illik: Mit sütsz kis szűcs, talán sós húst szütcs kis sűc?
(Bumm-Bumm-Bumm-Bumm-Bumm-Bumm)

Ponyvaregény bónusz – III- Drogárusnál

- Te, én most jöttem vissza Amszterdamból.
- Külföldi vagyok én? Nem! A kurva anyjukat a rohadt külföldieknek. Na, most a fehér emberek, akik tudják értékelni a minőséget, ide járnak.
- Én is utálom a külföldieket. Na, adj egy grammot az agydurrantóból!
- Te, mit szólsz Trudihoz, momentán facér, elszórakozhatnál vele.
- Melyik Trudi? Az ajtó mellett balra?
- Az a hűtőszekrényem.
- Bocs, nem úgy gondoltam. Nem, nem lehet a feleségem miatt.
- Megvan még a feleséged?
- Á, ne is mondd! Tudod mit csinált valami fasz?
- Mit?
- Végigkarcolta. Öt napja hoztam elő, erre valami tökéletlen állat tönkrebassza!
- Ilyen gecit!
- De elkaptam a rohadékot. Egy szinesbőrű volt! Belőhetem itt?
- Érezd otthon magad!
- Múcseosz gráciász!

Ponyvaregény bónusz – II. Kocsi mögött

- Puskát kellett volna hozni ehhez a melóhoz.
- Hányan vannak fönt?
- Hárman vagy négyen.
- Az emberünkkel együtt?
- Nem biztos.
- Szóval lehet, hogy öten is vannak odafent?
- Nincs kizárva.
- Maroktelefon kellett volna baszd meg, azzal bankot is lehet rabolni.

Ponyvaregény bónusz – I. Étteremben

- Bankot akarsz rabolni?
- Nem, azt mondom, hogy bankot akarok rabolni, csak vázolom, hogy lehet könnyebben is, mint ahogy csináltuk.
- Akkor most italbolt lesz?
- Ezt már megbeszéltük! Nem, nem lesz több italbolt, az italboltokat megszállták a külföldiek. Azokat pedig rühellem, mint a kutyákat. A végén még kénytelen lennék kinyírni őket.
- És a disznóhús?
- Disznóhúst sem rabolunk ki.
- De a disznóhúst is rühelled?
- Nem, baszd meg! Imádom a disznóhúst!
- Pedig tele van koleszterinnel.
- Én imádom a koleszterint, baszd meg! De hagyjuk, baszd meg!
- Akkor most mi lesz? Elmegyünk melózni?
- Na, azt azért nem. Ezt itt. (közben az asztalra mutat)
- Ezt az asztalt?
- Nem az asztalt, baszd meg, hanem az éttermet!
- Benne vagyok. Csináljuk meg most, itt, maroktelefonnal, hegesztőpisztollyal.
- Helyes.
- Szeretlek, tökfej!
- És is, nyuszi-muszi!

Modern művész vallomása

Na!...
Szóval!...
Hogyan is kezdjem?!...
Először is szeretném leszögezni, hogy a mélyen tisztelt olvasó most azon írásomat olvassa, amelynek írásakor kivételesen józan voltam. Ezt tessék úgy érteni, hogy nem voltam részeg. (Itt most zárójelben – mint látható – megjegyezném, vagy inkább közölném a nemesebb lelkű olvasókkal, hogy nem a boldogságtól vagy a sikereimtől szoktam megrészegülni.) A fejem egy kicsit ugyan még zúg, és vonatok zakatolnak a koponyám mögött a tegnap éjszaka miatt, de biztosra állíthatom, hogy ma még egy kortyot sem ittam… Csak egy pohár Martinit.
Ezzel a bevezetőt már meg is írtam.
Bocsánat, mégsem! Rájöttem, hogy még le sem írtam, amit minden tanár elvár egy diák fogalmazásának bevezetésében; hogy egyáltalán miről is fog szólni az a kézirat, amelyen éppen most szenvedek.
Először is szeretném figyelmeztetni azon olvasót, aki nem igazán ehhez a félig kifinomult nyelvezethez van szokva – vagyis egyszerűen ő az utca gyermeke -, de azért érdekli miről is ír majd itt a szerző, az lapozzon a mű végére, ahol megtalálja ezen írás tömörített változatát, az ő nyelvi igényéhez megfelelően átdolgozva.
Egy különös történetet fogok elmesélni a következő sorokban. Egy elsőre furcsa, de megtörtént történetet. (Így józanul tényleg nagyon furcsa.)
Minden tegnap kezdődött.
Munka után (szerkesztőség, titkárnők, hátsó irodák…) szokásomtól eltérően nem tértem be abba a kocsmába, ahová már évek járok, hanem inkább a vele szemben található vadonatúj lebúj ajtaján nyitottam be. Ha jól emlékszem – így utólag ez egy kicsit nehéz – valami újra vágytam.
Egy asztalnál ültem, és már alig volt az üvegben ital, amikor hirtelen valaki megszólított.
- Jó estét, uram!
Kábán és riadtam figyeltem körbe – az asztalt persze jól megmarkoltam –de senki olyan nem láttam, aki hozzám szólt volna.
- Jó napot, uram! – hallottam újra a köszöntést, és meglepődve vettem észre, hogy az üveg szólt hozzám.
Bármilyen meglepő, de szóba elegyedtem vele.
- Üdvözöllek!
- Végre felfigyelt! Már régóta ordibálok!
- Te tudsz beszélni?
- Persze! Milyen hülye kérdés. Megfelelő alkoholszint csökkenése – mármint bennem – után, meg tudok szólalni.
- Oké! Oké! Ha már így van, mesélj nekem az életedről.
- Rendben van. Miután megszülettem, a szüleim rögtön jól leitattak, és egy hideg pincébe zártak be a társaim közé. Hidegnek ott ugyan hideg volt, de nem telt unalmasan az idő. Annyi üveg volt ott, és mindegyik csak mesélt, mesélt, hogy alig bírtam követni őket. Aztán, amikor eljött az éjszaka, álomba zuhantunk, és arról képzelődtünk, majd egyszer, egy karcsú női ajak fog inni belőlünk. – jól emlékszem, itt felsóhajtott. – Végül azonban nem így lett. Sok büdös részeg kezébe kerültünk, akik utánunk végighányják az utcát.
Azt hiszem, ekkor vesztettem el az önuralmamat.
A részeg szó volt az, amely igen felmérgesített. Úgyhogy földhöz vágtam a poharamat, hogy az szilánkokra tört széjjel, és gyorsan elhagytam a kocsmát, majd hazafelé előjött a róka, és a boa végigkúszott a szegélyen.

Ugyanez az utca gyermekének, vagyis a valóság

Ez a történet egy íróról szól, aki állandóan be van baszva. Megállás nélkül vedeli a szeszt, és másnaposa írta a fenti sorokat is, ahol előző éjszakájára emlékezik.
Elmondja mint választott kocsmát, mint itta le magát a sárga földig, és rúgták ki a lebujból randalírozás miatt, mert összetörte az üvegeket, és mint hányta végig az utcát, míg haza nem ért.
Körülbelül azt hiszem ennyi!

Egy nyári napon...

Két tudós egyszer összejött, gondolván végre nevet adnak új találmányuknak, valahogy eképpen beszélgettek:
- Legyen mondjuk ásványvíz!
- Ne, nem jó, az már van, legyen inkább egérirtó.
- Ez sem jó, senki nem venné meg, olyan riasztó! Legyen a neve… bébiétel, és mondjuk zárójelben: „becsinált püré”.
- Ez sem az igazi, a kockacukor jobb.
- Tényleg jobb, de ez nem kockacukor.
- Á… tényleg nem…
És csak ültek ott, és gondolkodtak magukban, mint két okos fizikus, és egyszer csak:
- Megvan! – ugrott fel az egyik.
- Legyen Hidrogénbomba! Jó, mi?!
- Jó, legyen.
És milyen jó név is ez. Az emberek azonnal megrohanták őket, és mindenki hidrogénbombát akart venni, el is adtak belőle azóta párszázat.